Belföld

Soha nem tüntettek még annyian a Várban, mint ma az Indexért

Több ezer ember gyűlt össze a Kolosy tér melletti Puskás Öcsi téren, hogy a Momentum szervezésében az Indexért és a sajtószabadságért tüntessenek. A tér az Index szerkesztősége közelében van, és szinte teljesen megtelt. Itt csak a gyülekező van, ahol Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja köszöntötte ez embereket.

Hajnal szerint Magyarország jelenleg nem normális ország, és köszöntötte az összes párt szimpatizánsait. Elmondta, hogy a Karmelita kolostor elé fognak vonulni a várba, ahol beszédeket mondanak majd. Felszólal Orosz Anna, a párt alelnöke, Cseh Katalin EP-képviselő, Fekete-Győr András elnök és Gulyás Balázs is. Hajnal megkért mindenkit, hogy haladjanak el az Index szerkesztősége előtt és hajtsanak fejet a lapért.

Fotó: Mohos Márton/24.hu

A menet elején ott van Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes is, de ott van Bródy János és Uj Péter, az Index alapító főszerkesztője is. A Lajos utcán indulnak el, és a Fő utcán folytatják a sétát. Hajnal szerint körülbelül másfél óra , mire odaérnek, de szeretettel várnak mindenkit, aki csak oda szeretne felmenni. A villamosközlekedés a téren teljesen leállt, kifejezetten sokan vannak. A tömegben ott vannak az Index újságírói is. Sokan várnak a Batthyány téren is, mert a villamos onnan nem megy tovább Óbuda felé.

A tüntetés hangulata komor, látszik, hogy sokakat megviselt a lap bezárása. A tüntetők a menetben először azt kiabálták, hogy:

Nincs másik!

Fotó: Mohos Márton/24.hu

Majd a Margit híd környékén váltottak arra, hogy

Mocskos Fidesz!

A Karmelita Kolostor előtt van rendőri készültség, de tüntetők nem nagyon vannak. Pár tucat rendőr állt be a kordonok és a kolostor épülete közé.

Fotó: Mohos Márton/24.hu

A menet nyolc óra környékére ért a Clark Ádám térre, innen mennek fel a miniszterelnök irodája elé. Negyed kilenc környékén már óriási tömeg gyűlt össze a téren, sokan egy helyben állva várták, hogy feljuthassanak a Várba. Közben többen azt skandálták, hogy

Hol vagy, geci?!

A helyszínen lévő kollégánk szerint ennyien még nem mentek fel eddig a Várba tüntetni, pedig többször is szerveztek ide megmozdulást. A rendőrség sem túlozta el a felkészülést, kollégáink szerint körülbelül 60 rendőr lehet a Sándor-palota körül és tucatnyi a Karmelita Kolostor oldalánál. Az épület környékét egyébként teljesen lezárta a rendőrség.

Fotó: Mohos Márton/24.hu

Emberből viszont rengeteg van már a füves téren, a vége fél kilencre még messze nem ért oda, de már most majdnem tele van. Öt-tízezer ember lehet kint tüntetni, a színpad előtti részt szinte teljesen kitakarják a pártzászlók. A Momentum mellett a Jobbiknak és a DK-nak is vannak kint zászlói.

Beszélni fog Orosz Anna, Fekete-Győr András, Hadházy Ákos, Gulyás Balázs és megmagyarázhatatlan indokból Herczeg Zoltán is.

Orosz Anna elmondta, hogy ez az egész nem most kezdődött, majd elmesélte, mi történt az Origo bedarálásakor. Ezután elmondta, hogy a Népszabadságot és a Heti Választ is ugyanígy zárták be. Majd következett a 168 Óra és most az Index. Orosz szerint ez az egész nem csak a független sajtóról szól, hanem a mi egész életünkről. Orosz szerint azért kell most harcolnunk, hogy olyan országban éljünk, ahol nem kell félnünk attól, hogy a kormány bármikor eltaposhat egy újságot, ami nem tetszik neki.

Többségben vagyunk, akik nem Vaszily Miklósok, nem Szombathy Pálok, nem Bodolai Lászlók és nem Gerényi Gáborok vagyunk

– mondta Orosz. Hátul egyébként sokat nem hallani, de már az elején elnézést kért a párt a technika miatt, mert szerintük erre telik, miután a kormány lefelezte a költségvetésüket. A tüntetést egyébként nagyon hamar szervezték meg, de kicsit látszik, hogy kijöttek a gyakorlatból. Hátul többen a mobiljukon nézik az élőzéseket a beszédekről, mert csak így hallják őket. A tömeg hátsó része már a második beszéd közben elkezdett aktívan elszállingózni.

Na szevasztok, libernyákok,

– köszönt be Gulyás Balázs arra utalva, hogy a miniszterelnök a péntek reggeli interjújában így nevezte a nyugati liberális kormányfőket.

Fotó: Mohos Márton/24.hu

Ez nem egy normális ország jelenleg és nem normális időket élünk, ezért itt kell lenni ezen a színpadon

– mondta el Gulyás, aki szerint, ha majd normális lesz az ország, akkor nem lesznek újságíró felszólalók egy pártok által szervezett tüntetésen. Gulyás szerint mindenki sorra kerül egyszer.

Ti is rajta vagytok Orbán Viktor halállistáján, kedves fideszes barátaim, értetek is eljönnek majd

– tette hozzá.

Gulyás ezután mondott egy elég ízléstelen hasonlatot, szerinte George Floydnak nyolc percig térdelt a nyakán az a rendőr, de a mi nyakunkon egy őszülő, kövérkés öregember térdel és a nyolc percből olyan ötnél tarthatunk most.

Herczeg Zoltán divattervező – aki Bogdán László elhunyt polgármesterre emlékező pólóban jelent meg – felszólalásában arra buzdított, hogy hozzunk létre még egy, sőt, még száz Indexet, őt nem érdekli, mi lesz a neve.

„Senkik vagyunk, de az a jó sok senki, aki itt van, az már valami”, fogalmazott. Arra buzdította a tüntetőket, hogy találjanak maguknak egy ügyet, majd álljanak mellé. Hozzátette:

Mi vagyunk az út, helyettünk ezt más nem csinálja meg, változtassunk végre valamit.

Fotó: Mohos Márton/24.hu

A divattervező hangsúlyozta: okos, felszabadult, önálló, független polgárokra van szükség, és szabadság kell, szabad média. „Ha Bogdán Lacinak sikerült Cserdiben, nekünk is sikerülni fog” – mondta.

Ne temessük, hanem építsük a demokráciát

– fogalmazott.

Nem volt ma szép napunk – kezdte felszólalását Szekeres Tamás, a Bors korábbi főszerkesztője is, miközben zúg a háttérben az „Orbán, takarodj!”. Mint mondta: a minap egy Facebook-hozzászólásban azt olvasta, hogy a balliberális média még mindig túlsúlyban van, de úgy véli, mindez hazugság.

Hozzátette: ugyanakkora hazugság, mint az, amit nemrég Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter mondott: hogy Magyarországon sajtószabadság van.

Hogy miért nincs sajtószabadság? Azért, mert az állam beavatkozik, miközben a közszolgálatiságból bohóctréfát csinál

– közölte. Szekeres úgy fogalmazott: ha nincs szabad sajtó, még inkább játékszerei leszünk a mindenkori hatalomnak.

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő többek közt arról beszélt, hogy nincs olyan rendszer vagy kormány, amelyik ellen ne lehetne eredményesen fellépni.

Minél nagyobb a diktatúra, annál nagyobb nyomásgyakorlásra van szükség. De nincs olyan hatalom, amelyet ne lehetne jobb belátásra bírni

– hangoztatta. Hadházy leszögezte: ez a mai esemény valaminek a kezdetét jelenti.

Fotó: Mohos Márton/24.hu

Szerinte ma meg kell fogadnia mindenkinek, hogy folytatni fogják, nem hagyják abba ennyivel.

Mindannyian békét akarunk, de ezért a békéért meg kell harcolnunk

– vélekedett a képviselő, aki szerint lehet, hogy már csak akkor lehet majd eredményt elérni, ha százezren elmennek a Kunigunda utcába (itt található az MTVA-székház). Hadházy emlékeztetett: a a kormány még nem börtönnel fenyegeti az újságírókat, hanem pénzzel próbálja zsarolni őket. Megjegyezte:

Az Indexben az a nagyszerű számomra, hogy mind a korbácsnak, mind a mézesmadzagnak ellen tudtak állni. Ez hatalmas dolog.

Beszédét azzal, a korábban egy újságírótól hallott gondolattal zárta, hogy „a független sajtóért nem elég tüntetni, elő is kell fizetni rá”.

Utolsó felszólalóként Fekete-Győr András, a Momentum elnöke elmondta: az az elképesztő az „Index-sztoriban”, hogy a lap olvasóinak legnagyobb részét Fidesz-szimpatizánsok teszik ki. Hangsúlyozta:

Amit az indexes szerkesztőségi tagok mutattak ma, az elképesztően példaértékű.

Ezt követően vastaps szólt az Index szerkesztőségének tiszteletére.

Száz méterre innen van egy gyáva, kicsi ember, aki nem tud tükörbe nézni – közölte Fekete-Győr, aki elmondta: neki az Index politikusként egy egyenes tükröt állított. A Momentum elnöke azt hangoztatta, hogy a gyáva emberekből elég volt Magyarországon.

Olyan Magyarországot szeretnénk felépíteni, ahol van Index

– mondta végül Fekete-Győr, aki addig is azt kívánja, hogy legyen másik. Hajnal Miklós a beszédek után arra kérte a tüntetés résztvevőit, hogy világítsanak a telefonjaikkal, hiszen „ez a legszebb kivilágítás”.

Fotó: Mohos Márton /24.hu

A háttér

A tüntetést a Momentum hirdette meg Dull Szabolcs főszerkesztő kirúgása után, de később több másik párt és civil szervezet is beállt mögé. Dullt szerdán rúgta ki Bodolai László, az Indexet tulajdonló kuratórium vezetője. A főszerkesztő ezután arról beszélt a szerkesztőség előtt, hogy pénzt ajánlottak neki, ha hallgat.

Ne hallgassunk!

– kérte őket egy kiszivárgott videóban. Az Index szerkesztősége már aznap válaszokat követelt Bodolaitól és Szombathy Páltól, akit frissen nevezett ki vezérigazgatónak. Másnap kérték, hogy Bodolai helyezze vissza Dullt a posztjára, de ezt nem tette meg. A szerkesztőségből ekkor négy ember felmondott, de a felmondási hullámot látva Bodolai eltűnt az épületből.

A szerkesztőség úgy tudta, másnap délre jön vissza, de akkor sem találták ott. Ezért mostanra nyolcvannál is több ember vonult át az irodájába, hogy az asztalára tegye a felmondását. Munk Veronika főszerkesztő-helyettes akkor ezt mondta:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik