Belföld

Meghalt Bogdán László, Cserdi polgármestere

Hétfőn éjjel elhunyt Bogdán László, Cserdi 46 éves polgármestere, országosan ismert cigány faluvezető – írta meg a Hírklikk több forrásra hivatkozva. A portál információi szerint az egyik legismertebb roma közszereplő öngyilkos lett, a RomNet szerint a falu feldolgozóüzemében találtak rá a holttestére.

A rendőrség kérdésünkre azt írta: a haláleset körülményeit a Szigetvári Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja, a részletekről jogszabály engedélyének hiányában nem adhatnak tájékoztatást.

A hvg.hu-nak a szomszédos Boda község önkormányzatánál is megerősítették a halálhírt, de a család kérésére több információt nem közöltek.

Bogdán László 1974. június 3-án született. 2002-ben független jelöltként lett a zömében romák lakta baranyai falu alpolgármestere, 2006 óta pedig polgármestere. Azóta számos olyan akcióval hívta fel magára és a településre a figyelmet, amelyek a cigányság felemelésére irányultak. Vezetésével mintafalu lett Cserdi: oktatási program indult, ami főként a háztáji gazdálkodáshoz szükséges ismereteket tömörítette, melynek köszönhetően a falu mezőgazdasági termelésbe kezdett, sokat segítve ezzel a rászorulókon.

Bogdán polgármestersége idején a faluban rendkívüli rossz bűnügyi statisztikák után szinte megszűnt a bűnözés.

A cserdi polgármester januárban Raoul Wallenberg-díjat kapott, amiért sokat tett a kisebbségi és többségi társadalom békés együttéléséért.

Cserdi üzenete: az embereket a haragtól kell elválasztani, nem egymástól
Bogdán László polgármester vezetésével a koronavírus-járvány idején 2200 családot értek el a cserdiek, és szétosztottak több mint 20 tonna krumplit és hagymát.

Kiemelt kép: Balogh Zoltán /MTI

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.