Belföld

Az Index kirúgott főszerkesztője: Pénzt ajánlottak, ha közös megegyezéssel távozok

Szerdán kirúgták az Index főszerkesztőjét, Dull Szabolcsot, ám ennek körülményeiről eddig nem sokat lehetett tudni. A 444-hez viszont eljutott egy videó, amelyen Dull egy állománygyűlésen a szerkesztőség tagjainak mondja el, hogy mi történt.

Dull Szabolcs elmondta, hogy Bodolai László, az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke egy külső helyszínen egy ügyvéddel várta, ahol átnyújtotta neki a felmondását. A felmondást az Index barométerének átállításával, illetve a szolgálati közlemények kiadásával indokolták.

Annyit még tudjatok, anélkül, hogy részletezném, hogy volt egy másik papír is, hogy egy rendkívül méltányos ajánlatként egy pénzösszeget elfogadok és hallgatok, akkor nyilván egy közös megegyezés is lehetett volna.

Ezt Dull nem fogadta el, ahogy ezt a kiadó közleménye is alátámasztja. A volt főszerkesztő elérzékenyülve hozzátette azt is:

Ne hallgassunk!

Hozzátette azt is, hogy mindenki jól tudja, mi az a külső hatás, ami érezhető volt a szerkesztőségben, amely nem a tartalmat, hanem az Index szervezetét támadta. Dull megjegyezte, ő eddig tudott ennek keresztbe állni. Mostantól nagy súly lesz Tóth-Szenesi Attilán, aki korábban főszerkesztő volt, most pedig vezető szerkesztő. Arra kérte a kollégáit, hogy hozzá forduljanak és gondolják át, hogy mit fognak tenni.

Dull Szabolcs szerint a kirúgása nem Bodolai László önálló döntése volt, ezt tényként kezeli, azt viszont kijelentette, hogy mindenki felelőssége, hogy kiderüljön, mi történt az Indexben, ezért arra biztatta a jelenlévőket, hogy éljenek a nyilvánosság erejével.

A főszerkesztő leváltásáról Bodolai adott ki közleményt és a döntést azzal indokolta, hogy „Az utóbbi napok megmutatták, hogy a főszerkesztőnek nem volt módja a piaci helyzetet kedvezőtlenül befolyásoló  belső folyamatokat megállítani vagy kontrollálni,  ezért döntöttem a menesztéséről”. A közleményből az is kiderült, hogy Dull eltávolításáról levélben értesítette az Index munkatársait, azonban a videóban elmondattak alapján Dull már ezt a levelet sem kapta meg, mert addigra lekerült a címzettek listájáról.

Az igazgatóság elnöke azt is hangsúlyozta a levélben, hogy az Index függetlensége nincs veszélyben és „ jelenleg egy belső aggódás által generált bizonytalanság gazdasági hatása  a legnagyobb veszély, ami a lapra leselkedik”. Dull Szabolcs helyére egyelőre nem neveztek ki senkit, ugyanakkor az igazgatóság tagja lett a Válasz Online-tól érkező Sztankóczy András jogász és újságíró. Érdemes megjegyezni, hogy Dull korábban szintén az igazgatóság tagja volt, de június végén kitették onnan.

Bodolai László a Pesti Hírlapnak később azt mondta, hogy Dullnak felajánlották a jogszabályok által rögzített módon a közös megegyezéssel történő felmondást.

Ebben természetesen szerepelt titoktartási nyilatkozat, épp olyan, amilyet bármelyik cég használ. Közös megegyezés esetén természetesen végkielégítés is jár a munkavállalónak. Dull Szabolcs egy órás gondolkodási időt kért, majd ezt követően jelezte, hogy nem akarja a közös megegyezéssel történő szerződésbontást, a rendes felmondást fogadja el.

Hozzátette azt is, hogy a közös megegyezéssel történő felmondásnál kizárólag az üzleti titkokra vonatkozott a titoktartási nyilatkozat. „Ugyanezt írta alá, amikor szerződést kötöttünk vele és a rendes felmondás esetében is ugyanez vonatkozik rá. Bárhogy is vált el az utunk, pontosan ugyan olyan titoktartási rendelkezések vonatkoznak Dull Szabolcsra.” Bodolai később egy közleményt is kiadott, ezt cikkünk végén olvashatják.

Dull: Az tettem, amit a lelkiismeretem diktált

Szerda délután a Hvg.hu telefonon érte el Dull Szabolcsot, aki megerősítette a hírportálnak, hogy kirúgásának indoklásában a függetlenség-barométer átállítása és az azzal kapcsolatos szolgálati közlemények szerepeltek. Dull azonban továbbra is kitart korábbi álláspontja mellett és a Hvg.hu-nak kiemelte azt is, hogy az elmúlt napok történései sem nyugtatták meg a szerkesztőség életét, de azt nem fejtette ki, hogy ezalatt mit ért.

Azt tettem, ami főszerkesztőként a feladatom volt és amit a lelkiismeretem diktált, az elmúlt napokban és hetekben is,

jelentette ki. A jövőjével kapcsolatban annyit mondott el, hogy olyan lapnál vagy sajtóterméknél fog dolgozni, ahol szabadon, függetlenül, külső hatások befolyásolása nélkül teheti majd ezt.

Az elbocsátott főszerkesztő a fejleményekkel kapcsolatban korábban azt írta:

Nem véletlenül érezte az Index szerkesztősége veszélyben magát, és nem véletlenül döntöttem úgy, hogy átállítom a szabadságunkat jelző barométert. Mindvégig az Index szerkesztőségének érdekeit tartottam szem előtt, ahogy ez főszerkesztőként kötelességem is volt. Az elmúlt hetek eseményei még jobban meggyőztek arról, hogy Magyarországnak szüksége van egy olyan lapra, ahol nem lopakodó külső erők határoznak arról, mi kerüljön az újságba és kik csinálják azt az újságot.

Az Index munkatársai nyílt nyomásgyakorlást emlegetnek

Elfogadhatatlannak tartják Dull Szabolcs kirúgását az Index szerkesztőségének tagjai – erről adtak ki közleményt nem sokkal azután, hogy 444-en megjelent az állománygyűlésről készült videó. Mint írták, évek óta két dolgot tartanak az Index független működése feltételének, hogy se a tartalomba, se a szerkesztőség összetételébe ne legyen külső beavatkozás. Ez utóbbi azonban a főszerkesztő eltávolításával sérült.

A közlemény szerint Bodolai László arra hivatkozik, hogy a főszerkesztő kiszivárogtatott egy döntéselőkészítő anyagot, és az utóbbi napokban Dullnak nem volt módja kontrollálni vagy megállítani a belső folyamatokat.

Amiről Bodolai beszél – az Indamedia által felkért tanácsadóknak az Index átalakításáról szóló koncepciójának kiszivárgása, majd ennek következtében az Index függetlenség-barométerének átállítása – egy hónapja történt. Azóta a szerkesztőség következetesen kiállt a főszerkesztő mellett. Az egyetlen dolog, amit Dull Szabolcs nem tudott kontrollálni, az a megszorításokkal fenyegető zsarolási folyamat volt, mellyel Bodolai László a mutató visszaállítását próbálta kikényszeríteni. Dullt valójában azért kellett meneszteni, mert világossá tette, hogy nem enged a zsarolásnak.

Hozzátették, hogy a főszerkesztő menesztése „egyértelmű beavatkozás a szerkesztőség összetételébe, és nem tudjuk másnak tekinteni, mint nyílt nyomásgyakorlási kísérletnek, ami a független szerkesztőségi munka ellehetetlenülését fogja eredményezni”.

Frissítünk!

Szerda este Bodolai László közleményt adott ki, amelyben határozottan cáfolta azt az állítást, hogy az Index igazgatósága “méltányos összeget” ajánlott volna fel Dull Szabolcsnak a hallgatásért cserébe. Az igazgatóság elnöke azt írta: “Sem tőlem, sem a vezetőség más tagjától nem kapott ilyen ajánlatot, felé ilyen kérés nem hangzott el. Amit felajánlottam neki, az az, hogy az eddigi munkáját méltányolva – neki és szerkesztőségnek elmondott indokokat mérlegelve – közös megegyezéssel váljunk el egymástól. Ezzel Szabolcs nem kívánt élni, így munkáltatóként rendes felmondással megszüntettem a munkaviszonyát. dokumentumok titoktartásra vonatkozó része semmiben sem különbözött Dull Szabolcs munkaszerződésekben foglaltaktól. A rendes felmondás és a közös megegyezéssel történő okirat nem tett különbséget a titoktartási kötelezettség alól, tehát nem volt arról szó, hogy ha a közös megegyezéses papírt írja alá a volt főszerkesztő, erőteljesebb titoktartást kellett volna cserébe vállalni.”

Kiemelt kép: 24.hu/Marjai János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik