Közélet

Orbán Viktor: Ezeket a libernyákokat elviszem a hátamon

Korábban a témában:

A Kossuth Rádiónak adott interjút péntek reggel Orbán Viktor miniszterelnök. A beszélgetés az EU-csúcs értékelésével kezdődött, a miniszterelnök elmondta: részben a koronavírus-járványtól függetlenül is gyengül néhány nagy nyugat-európai ország gazdasága, ezt a problémát mélyítette el a koronavírus, így több ország adósságrátája 150–170 százalékra mehet fel, egyes országok térdre kényszerülnek, adósrabszolgává válnak.

A MTI szemléje szerint Orbán Viktor arról is szót ejtett, hogy Magyarország és Lengyelország visszaverte azt a kísérletet, hogy az őket megillető pénzekről mások döntsenek. Voltak, akik azt akarták elérni, hogy ugyan megkapjuk a nekünk járó összegeket, de a felhasználást politikai feltételekhez kötnék, tette hozzá.

A kormányfő elmondta: 5 nap alatt 3 milliárd euróval több pénzt szereztek az EU-csúcson, ez „órabérben sem rossz”. A maratoni tanácskozásról elmondta: keveset aludt, volt katona, a fél életét edzőtáborokban és öltözőkben töltötte, hozzá van szokva.

De ezeket a libernyákokat, akikkel vitatkoznom kellett, elviszem a hátamon

— fűzte hozzá a kormányfő.

Ha mi is kommunistamentes övezet lehettünk volna, a mi gazdaságunk is jobb állapotban lehetne, van egy örökölt történelmi lemaradásunk — mondta Orbán hozzátéve: aki nyugatról idejön, az komoly versenyt támaszt. Azt kell nézni, hogy a nyugati cégek mennyi hasznot termelnek az országban, ugyanis sokat ki is visznek.

Arra a kérdésre, hogy lesz-e újabb szigorítás a koronavírus miatt, elmondta: minden nap nézi a fertőzések és a halálesetek számát, e tekintetben „egyre jobban áll a szénánk”. A környező országokban baj van — tette hozzá a kormányfő, aki szerint a határátkelőhelyeken egyértelmű, konkrét szabályoknak kell lenniük. A fő veszély a koronavírus behurcolása, ezt kell megakadályozni.

Senkit nem beszélek le a külföldi nyaralásról — mondta Orbán Viktor, ugyanakkor mindenkit fokozott óvatosságra, tudatosságra szólított fel. Szerinte az lenne a legjobb, ha a néhány napos külföldi nyaralás mellett a súlypont a belföldi pihenés lenne. Elmondta: megérti, hogy „muszáj látni a tengert”.

Több Balaton, kevesebb Adria

— fogalmazott.

Augusztus 15-ig lehet visszaküldeni a legújabb nemzeti konzultáció íveit, a miniszterelnök ezzel kapcsolatban elmondta: ha baj van, egyetértési pontokat kell létrehozni, „akkor meg lehet menekülni a bajból”. A szomszédos országokban már a koronavírus második hulláma tapasztalható, ezért szükséges megtalálni azokat a közös pontokat, amelyeket végrehajtva meg lehet oldani ezt a helyzetet. A miniszterelnök szerint az ellenzékre nem lehet számítani a bajban. Az összefogás erkölcsi kötelessége a pártoknak, de a baloldal ennek nem tesz eleget, és meg akarja akadályozni azt is, hogy az emberek maguk mondhassák el a véleményüket a védekezésről, közölte Orbán Viktor.

Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.