Belföld

Két igazság Magyarországon: súlyos bajban a Fidesz, nincs bajban a Fidesz

Orbán Viktor vasárnapi évértékelője keveset mondott el arról, milyen stratégiai kihívásokkal küzd a Fidesz, merre vezethet útja. Igaz, az világossá vált, hogy a kormányfő a klímaváltozás politikai témáját és az esetleges válságot tekinti fő politikai kockázatnak. Írásunkban arra keressük a választ, milyen következményekkel járt a pártnak az őszi önkormányzati választás kudarca, milyen rizikófaktorokkal kell Orbánéknak számolniuk azokon kívül, amelyeket a kormányfő előrevetített, és hogyan veszélyeztetheti kultúrharcuk az elsődleges politikai céljukat, a hatalom megtartását.

Ha most vasárnap lennének a választások, a Fidesz-KDNP-t legyőzné az egyesült ellenzék. Nem kicsit, nagyon.

Nem valamelyik túlpörgött ellenzéki képviselő Facebook-oldaláról vettem az idézetet. Bencsik András írta ezt január közepén a Demokrata című lapban, amelyet sok mindennel lehet vádolni, de azzal nem, hogy ne lenne végletekig lojális a kormánypárthoz – ezt a forgatókönyvet is vészhelyzetként említi a hetilap főszerkesztője.

Véleménye azért is érdekes, mert egyetlen olyan tényt sem ismerünk, amely szerint igaz lenne, és a vasárnapi dunaújvárosi siker sem igazolja (hiszen az ellenzék ugyan a két évvel ezelőttinél nagyobb fölénnyel, de mégis csak megvédte korábbi mandátumát, három vidéki képviselői helye közül az egyiket). A közvélemény-kutatási adatok Fidesz-előnyt mutatnak, a választási rendszer és az ellenzéki szavazók területi eloszlása csak megerősíti a kormánypárt fölényét. Tóka Gábor meggyőzően mutatta ki: jelentős szavazatnyereségre lenne szüksége az ellenzéknek ahhoz, hogy többséget szerezzen a parlamentben 2022-ben. Azaz nemhogy nagyon nem nyerne az ellenzék most vasárnap, de sehogy sem. Bencsik dolgozata azonban jelzi a Fidesz környezetében megjelenő nyugtalanságot. Aminek valódi oka aligha a vereségtől való félelem, sokkal inkább a jól megérzett, nehezen feloldható politikai-stratégiai dilemma.

Mi bajuk lehet, ha ennyire vezetnek?

A Fidesznek nem napi politikai problémái, hanem rendszerszerű kihívásai vannak.

A NER főként 2014, azaz a második kétharmados győzelem után a totális, mindenféle ellensúly és -erő nélküli hatalomra épült. Alapját és stabilitását az adta, hogy a fideszesek nem csupán az intézményeket, hanem az erőforrások összességét és az örökkévalóságba vetett hitet is birtokolták. Ez praktikusan azt jelentette, hogy az iskolaigazgatói posztoktól a vidéki városok közétkeztetési cégének beszállító burgonyaárus kilétén és a jogszabályokon át a stadionépítő cégig mindenről a Fidesz döntött. Tette ezt úgy, hogy a rendszer szereplőinek (polgároknak, cégeknek, intézményeknek) semmilyen kilátásuk nem volt a helyzet megváltozására, azaz reálisan nem számolhattak azzal, hogy csak néhány évet kell valahogy kihúzniuk, ha nem kötnek alkut, és kialakulhat egy olyan rend, amelyben nem a pártkötődés, hanem a tehetség, az ár, a tudás dönt karrierekről, pályázatokról, életekről.

Ebben a környezetben az iszonyatos erőforrás-hátránnyal küzdő, szétszabdalt, intellektuális mélyrepülést bemutató ellenzéknek minimális esélye sem mutatkozott az alternatíva megjelenítésére. Ezért okkal zajlottak a Fidesz környékén a viták arról, hogy miként nézzen ki a legalább 2030-ig tartó Orbán-korszak, hogyan teremtse meg két évtizedes uralkodásának saját kulturális modelljét a miniszterelnök.

A radikális fordulatot az ellenzék technikai koalíciója hozta el. A fővárosban tesztelt előválasztás megteremtette Karácsony Gergely győzelmének feltételét, az ellenzéki összefogást, amelynek szükségességéről a főpolgármester már a választási rendszer átalakítása után, 2011-ben LMP-s politikusként beszélt. Persze ötlete megvalósulásának akkor nem volt realitása, ám a Fidesz nyolcéves útja, a Jobbik befelé húzódása, az összekovácsolódás a rabszolgatörvény elleni tüntetéseken, valamint a választói nyomás végül elvezetett a technikai koalícióig. Meg az előválasztásig, amely pártfogói fő érveit is igazolta: az ellenzék képes volt tematizálni, megmozgatni a szavazóit, a rivális ellenzéki pártok támogatói számára is szavazhatóvá tette a közös jelöltet.

Karácsony Gergely és Kerpel-Fronius Gábor a főpolgármesteri előválasztás eredményhirdetésén. Fotó: Iváni-Szabó Balázs / 24.hu

Ugyanakkor figyelemreméltó fordulata az ősznek, hogy egyes településeken előválasztás nélkül is megalakultak a technikai koalíciók, azaz az ellenzéki pártok és szereplők – nagy számban először az orbánizmus történetében – képesek voltak megteremteni az ellenzéki győzelem feltételét: az egy az egy elleni mérkőzéseket. Ennek a még ki nem próbált változatnak is volt kockázata, elvégre legfeljebb érzületi alapú lehetett a tudás, hogy a DK-s gondolkodás nélkül leszavaz a Jobbik jelöltjére, és fordítva. Erre a dilemmára egyértelmű választ adott az önkormányzati választás: az ellenzéki szavazók elsődleges és mindenekfeletti célja az Orbán-rendszer megtörése. Ha megteremtik nekik azt a politikai kínálatot, amely alkalmas a Fidesz legyőzésére, leszavaznak rá.

Ez a tapasztalat számos nehézséget okoz a Fidesznek, egyúttal magyarázza támogatói politikai szorongását is.

  1. Erőforrás. A Fidesznek – ahogyan Zárug Péter Farkas politológus-tanácsadó rámutatott a Válasz Online-nak adott interjúban – először kell szembenéznie azzal, hogy ezrek veszítették el munkájukat. A korábbi „túlgyőzelmeknek” köszönhetően iszonyú mennyiségű pártember, aktivista, cég profitált a hatalomból. Kizárt, hogy az ország minden területén képesek legyenek pótolni a veszteségeket, a médiában veszített pozíciókat, azaz több helyen kerülnek olyan helyzetbe, amilyenben korábban az ellenzék volt, így helyi versenyképességük rosszabb lesz. Nem véletlen, hogy a szocialisták az összeomlás és a teljes eljelentéktelenedés felé vezető út kulcselemeként ma is a 2006-os önkormányzati választást emlegetik.
  2. Az örökkévalóság gondolatának megszűnése. Immár nem biztos, hogy csak és örökké a Fidesz. Ennek nyomán átalakulhatnak üzleti stratégiák, külföldi kapcsolatrendszerek. A nemzetközi gazdasági, pénzügyi elit nem hagyhatja, hogy egy esetleges váltás rosszabb pozíciókba hozza, így minél inkább tűnik versenynek a két oldal meccse, annál inkább osztja kétfelé figyelmét. Változás lesz megfigyelhető a polgári magatartásmintákban is, hiszen a totális hatalommal szembeni kiállás költségei összehasonlíthatatlanul nagyobbak, mint a versengő helyzetben vállalt konfliktusok ára. Hatványozottan igaz ez a fővárosi és az olyan nagyvárosi közegben, ahol már nem a Fidesz uralkodik. Mindennek számos közvetett hatása van: a Fidesz számára hosszú távon is veszélyes lehet, ha a vele kötött alkuk, kiegyezések már nem logikus életstratégiának, egyetlen esélynek, hanem politikai elköteleződésnek és választásnak tűnnek.
  3. Létezik másik politikai realitás. Ennek megjelenése miatt volt az ellenzék számára mindennél fontosabb Budapest megszerzése: a főpolgármesteri poszt szimbolikusan is értelmezhető keretet ad annak a gondolatnak a megjelenítésére, hogy nem csupán Orbán Viktorral működik Magyarország.
  4. Kontraszelekció. Amíg nincs ellenfél, nem látszik rövid távú kára annak, ha a hűség felülír mindent, és a párt feladja az építkezést, a tehetségmenedzsmentet, hiszen a konzerválódó struktúra úgyis kitermeli az eredményt. Az önkormányzati választás után azonban látszik, hogy miközben a csúcson képesek politikai tehetségeket előhúzni (lásd Novák Katalint), a következő szinteken óriási problémákkal küzdenek. Egerben a Népszava szerint a bukott polgármesterre cserélhetik Nyitrai Zsoltot, Dunaújvárosban nem maradt embere a Fidesznek, független jelölt mögött bukták el a képviselő-választást. A kontrollálatlan kiskirályok közül sokan kinyírták maguk mögött a hátországukat is.
  5. Normamentesség. Az előző ponthoz kapcsolódik a morál felszámolásának folyamata. Mészáros Lőrinc és Tiborcz István mögül kikukkantva nehéz Orbánnak erkölcsi kereteket adni a Fidesznek, ennek hiánya pedig a legsúlyosabb politikai hibáinak egyike. A logikájuk az volt, hogy mindenkit meg kell védeni, ha „hibázott” is, majd belül elrendezik az ügyet. Ám ez ellehetetleníti a normaképzést, mivel sem a szereplők, sem a szavazók számára nem látható a nyilvánosságban, hogy hol a határ, azaz mi nem fér bele. Ennek a jelenségnek a kései korrekciója a börtönben könyvtárosnak szegődő Mengyi Roland és a Simonka György elleni eljárás, ám ezek immár nem képesek visszafordítani a folyamatokat. A hazavitt pénzt már nem lehet visszahordani. Ezt éppen Orbán erősítette meg, amikor évértékelőjén a szocialisták legendás, de már szerinte is elfeledett nokiás dobozáról beszélt, noha frakciójában már legfeljebb komplett megyék ellopására kapják fel a fejüket.

Ezek a jelenségek és következmények még így együtt sem képesek megmutatni, valójában mekkora a Fidesz gondja, milyen nehéz is előállítani azt a csaknem ötvenszázalékos támogatottságot minden körzetben, amely biztosan elégséges a győzelemhez az egyesült ellenzékkel szemben.

Simonka György fideszes politikus büntetőperének első tárgyalása. Fotó: Marjai János / 24.hu

Amikor a rendszer a rendszer fő korlátja

Ezt a kihívást az nehezíti, hogy a nyolc-tíz év alatt tökéletesített politikai gépezet a polarizációra épült, miközben a Fidesznek most képesnek kellene lennie a szavazók integrációjára. Ennek az az oka, hogy az ellenzék összefogása miatt nem elég a legnagyobb kisebbségnek lennie, az a lehetőség elveszni látszik, hogy a több egymást gyepáló ellenzéki induló mellett akár 35-40 százalékkal befussanak jelöltjei. Azaz kénytelen befogadóbb képét mutatni, hogy az ellenzéki szavazók harci hangulatát hűtse, miközben bővíti a számára elérhető választók körét, azaz olyanokat integrál, akikre eddig nem volt szüksége.

Tovább bonyolítja az ügyet a párt támogatóinak területi eloszlása: a kistelepüléseken meggyőző a Fidesz fölénye, miközben súlyos veszteségeket szenvedett el nagyvárosokban. Ez egyértelműen azt mutatja: eltérő stratégiák és politikák működnek a különböző választói csoportokban.

Várható, hogy a problémát okozó rétegek külön-külön kapnak üzeneteket, esetleg politikusokat. Elég csak a fiatalok megnyerésére kitalált, törvénymódosítással helyzetbe hozott – mindazonáltal igen tehetségesnek tűnő – Rácz Zsófia helyettes államtitkárra gondolni, aki szerint az oroszok nagyobb veszélyt jelentenek, mint a terrorizmus. (Egyébiránt érdemes végignézni a hosszú, angol nyelvű interjút, majd elgondolni, hány ellenzéki képviselő lenne képes a 22 éves egyetemistához hasonló színvonalon letudni egy hasonló beszélgetést.) Fürjes Balázs és Vitézy Dávid a két együttműködő budapesti megoldóember, aki újra és újra elmondja, a kormány teljesíti, amit vállalt. Ha pedig úgy adódik, Fürjes elsők között ítéli el az MTVA szánalmas Karácsony-interjúját.

Ugyancsak látványos politikai elem az orbáni évértékelőn véglegesített zöld fordulat. A fideszes holdudvarban sokáig megvetéssel figyelték a zöld ügy térnyerését, Schmidt Mária például még nemrégiben is azt tudatta, nem érti, miről beszélnek a klímasemlegességről gondolkodók – nem sejtve, hogy az hamar kormánypolitikává válik.

Ám mára világossá vált, hogy a klímaügy a következő időszak nagy politikai kérdése, amelyet lehetetlen levenni az asztalról, így a Fidesz a szokásos megoldást választotta: megpróbálja privatizálni. A miniszterelnök máris úgy szónokolt a zöld ügyekről, mintha egy Greenpeace-taggyűlésről érkezett volna a Várkert Bazárba, és odáig merészkedett, hogy a világ Áder János állhatatosságának köszönhetően kezd tisztában lenni az éghajlatváltozás veszélyeivel. A miniszterelnök intézkedési tervet jelentett be, ami megüzeni: elfogadták a politikai realitást, a környezetpolitika a frontvonalban marad, nem tagadják (tovább) a klímaváltozást, inkább igyekeznek kicsavarni a fegyvert az ellenzék kezéből.

Ráadásul a Fidesz gondolkodásának fókuszában mindig ott áll az erőforrások kérdése is, az pedig nem kérdés, hogy a zöldgazdaság mérete dinamikusan nő, tehát ne lepődjön meg senki, ha a NER-vállalkozók mind erőteljesebben jelennek majd meg a jelentős közösségi pénzzel, uniós eurókkal is bőven megtámogatott piacon, ahol előrelátóan már elkezdték kiépíteni az alapokat. A Tiborcz Istvánnal is üzletelő, Orbánnal is találkozó török Adnan Polat például a magyar napenergia-piac egyik csúcsszereplője, ahogy a 444 megírta, volt olyan nap, amikor hét naperőműcéget vásárolt. Polat a karzaton ült Orbán 2018-as beiktatásán, amikor a miniszterelnök a napenergia fontosságáról is beszélt, de arra is volt példa, hogy magyar küldöttséggel utazott Kínába, ahol a miniszterelnökkel együtt örült a nyélbe ütött üzletnek. Miközben az Orbán-közeli Polat erősen profitálhat a napelempiacból, addig lényegében tiltják a szélerőművek építését idehaza. Azaz ebben a szektorban is a gazdaság megannyi területén már látott modell épülhet ki, éppúgy foglalják el előre állásaikat, ahogyan például a turisztikában láthattuk.

Abban biztosak lehetünk, hogy Orbán Viktor politikai képességei elégségesek ezekhez az újragondolásokhoz, azaz nem ő az elsődleges korlátja a Fidesz megújulási képességeinek. Hanem a rendszere.

Ő maga talán még képes is lenne zöld politikusnak látszani, legalább annyira, hogy saját pártja az ügyre érzékeny szavazóit ne veszítse el a klímaügyi vaksága miatt, még ha az igazán zöldek közötti szavazatnyereségre nem is számíthat.

Orbán Viktor a természetben. Fotó: Beliczay László / MTI

Csakhogy a rendszere elveszítette már ezt a rugalmasságot, méghozzá éppen azoknak a részproblémáknak a következtében, amelyeket felsoroltunk. Az autonómiától megfosztott, politikai logika alapján működő, így nem olvasottsági, hanem szavazatszerzési célokat üldöző, üzeneteljuttatási feladatokat ellátó médiarendszere sulykolhatja (kevés sikerrel), hogy valaki alkalmatlan, de képtelen cizellált üzeneteket érvényesíteni, annak ugyanis feltétele lenne a gondolkodási és cselekvési szabadság. Egyáltalán: a konzervatív gondolat szabad értelmezése és képviselete. Ám ezt a lehetőséget a Fidesz kiölte a rendszerből, amikor a lojalitást az értelem elé helyezte értékrangsorában, illetve az összes alrendszert a politikai logikája alapján vezérli.

Amikor hatalmuk csúcsán voltak, és harmadszor szereztek kétharmadot, a korszaképítés missziója állt érdeklődésük homlokterében: gondolkodási struktúrák, kulturális mintázatok, normarendszerek átépítésére akartak vállalkozni, az erőforrástöbblet és a totális hatalom pedig elégségesnek tűnt akaratuk érvényesítésére.

Kulturális korszak vagy politikai győzelem

Csakhogy a körülmények megváltoztak, így céljaik – a jelenlegi feltételek mellett – nem képesek támogatni egymást. Mert az egyik erősítése csak a másik kárára történhet. A kultúrharc, amelyet a kontraszelekció történelmi sikereként Szakács Árpád vezet a nyilvánosságban, szükségszerűen a sokszor érvényesített polarizáció taktikáját hozza magával.

Ennek fő szabály szerint az a lényege, hogy kiválasztanak egy eldöntendő kérdésben is egyszerűen ábrázolható közéleti témát (például: a rabok vagy a becsületes magyar emberek oldalán áll-e?), amelyben meghatározó többség áll az egyik oldalon, miközben az ellenzék, amely vélt morális felelőssége miatt a megtámadott mellé áll, azonnal a kisebbség oldalára kerül. Ezeknek a politikai konfliktusoknak a termelése sok hasznot hajtott a Fidesznek, elég a migráció ügyére gondolni, és ezt a mintát látjuk most az úgynevezett börtönbiznisz kérdésénél is.

Ez működő logika, amelyet a Fidesz kiegészíthet a saját szemszögéből problémás társadalmi csoportok (fiatalok, nagyvárosiak, zöldek) kiszolgálásával, speciálisan nekik gyártott üzenetekkel és politikusokkal. Ám erre a helyzetre némiképp érthetetlenül húzzák rá a kultúr- és oktatáspolitikai konfliktust, amely e tekintetben politikailag nem racionalizálható, legfeljebb a szélsőjobboldalon népszerű, miközben sokakat hidegen hagy, de még a jobboldaliak egy része is szörnyülködve figyeli.

Azt pedig láthatóan három kétharmad után sem nagyon értik, hogy a hatalom nem tud lázadni, csak ha nagyobb hatalommal száll szembe.

A Fidesznél nagyobb hatalom azonban nincs Magyarországon.

Ennek ismeretében a kultúrharc sokkal inkább tűnik valamiféle nem pontosan definiálható elismertség reményében mutatott erődemonstrációnak, mint politikailag racionális stratégiának.

Tüntetés a szabad színházakért, a kultúra függetlenségéért a Madách téren. Fotó: Mohos Márton / 24.hu

Mindenesetre e célok párhuzamos fenntartásával biztosan saját pozícióit veszélyezteti a Fidesz. Ezt leginkább Orbán Viktortól tudjuk. Évnyitó sajtótájékoztatóján ugyanis elmondta, politikájának alapja a mozgástér. Mindig úgy manőverezik, hogy legalább kétfelé indulhasson, így képes alkukat, kompromisszumokat kötni. Ez csodálatosan látszik nemzetközi mozgásán minden alkalommal, amikor az impotens Európai Néppárttal tangózik. Amíg felfüggesztett tag a Néppártban, nyitva az útja kétfelé. Ha végül menne is, ott hagyná a KDNP-t a Néppártban. Ez a lépése tökéletesen mutatná az európai politika tehetetlenségét Orbánnal szemben. A miniszterelnök minden alkalommal elmondhatná, hogy a kisebbik kormánypárt a Néppárt tagja, azt meg azért ne várják a magyaroktól, hogy az összes kormányzópártot örökké a Néppártba delegálják. A csak papíron létező KDNP közben őrizné a kapcsolatrendszert, Orbán pedig a Néppárt és a Salvini-féle blokk között, a lengyelekkel közös frakciót alkotva napról napra köthetné az új üzleteket, adhatna és vehetne minden ügyben, attól függően, hogy a napi célért kivel kell szövetséget kötnie. Ez a mozgástér, amelyet profin menedzsel minden konfliktusban, és amelynek gondolata meghatározza politikai mozgását, logikáját, és immár évtizedes uralmát.

És amelybe sehogyan sem illik a kultúrharc, főként olyan időszakban, amikor gazdasági válságtól, azaz a legújabb Orbán-korszakban nem ismert visszaeséstől fél. Ezek mind szükségszerűen szűkítik a teret, a kultúrharc pedig akár oda is elvezethet, hogy a Fidesz logikájától eltérően egy zajos kisebbség mellé rendeli a pártot. Miközben éppen azokon a területeken és társadalmi csoportokban épít extra kockázatot a rendszerbe, ahol a Fidesznek integrálóbb oldalát kellene mutatnia.

Az ilyen kockázatra elvileg azért sincs szüksége most a kormánypártnak, mert 2022-ben szinte biztosan újabb veszteségeket könyvel el, pozíciókat veszít, hanyatlása folytatódik.

Amikor a győzelem is vereség

A 2022-es választás ugyanis csapda a kormánypárt számára. Hiába győzne sorozatban negyedik alkalommal a választáson, a jelenlegi tudásunk alapján, politikai földrengés nélküli helyzetet figyelembe véve, mindenképpen kevesebb képviselője lenne, mint 2018 és 2022 között. Már ha az ellenzék olyan fegyelmezett lesz, mint amilyen 2019-ben és az idei év első heteiben volt. Ez kritikus ütés lenne a Fidesznek: újabb politikusok, újabb erőforrások, újabb pozíciók kerülnek az ellenzékhez, miközben a márka is erodálódik. Ez szélsőséges és nehezen feldolgozható politikai eset: még a győzelem is relatív vereséget hoz.

A brand megújulása ugyanis nem látszik lehetségesnek. A már említett Zárug Péter Farkas beszélt visszafordíthatatlan folyamatokról, amelyek pontosan leírják a Fidesz megoldhatatlan problémáját. Mészáros Lőrinc, Tiborcz István és a többiek már mindig lesznek. Márpedig minél több a visszafordíthatatlan folyamat, annál kisebb a mozgástér, annál kilátástalanabb a politikai kiút, annál indokoltabb a politikai szorongás a hatalom elvesztésétől.

Fotó: Marjai János / 24.hu

Mindez azt jelenti, a Fidesz újrajárhatja az MSZP útját. A folyamat dinamikája azonban nagyon más. Ennek az az oka, hogy nem volt fordulópont, őszödi beszéd, amely felgyorsította volna az eseményeket. De minden más adott ugyanahhoz a kimenetelhez: látjuk a normavesztést, a Hagyókat, a mind inkább öregedő pártot, a tehetség távozását, a narancssárga fakulását.

Mindebből világos, a kormánypártnak fordulatra, innovációra lenne szüksége ahhoz, hogy megfordítsa a folyamatot. Miközben az is egyértelmű, érthetetlen a párt körüli pánik, mert az erodálódás lassú, ahogyan ellenzéki erősödés sem látszik össztámogatottságban, a pártok csak alkalmazkodtak a választási rendszerhez – ez a képlet pedig egy 2022-es győzelmet könnyen lehetővé tesz a Fidesznek.

Azaz egyelőre még két igazság lesz Magyarországon, amikor a Fideszről beszélünk. Az egyik szerint bajban van a párt, a másik szerint az égvilágon semmi nem fenyegeti még hosszú évekig az uralkodását. Van úgy, hogy még dönteni sem kell az igazságok között, mert azok nem mindig kizárólagosak.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.