Belföld

A Helsinki Bizottság beperelte az OBH-t

A Magyar Helsinki Bizottság közérdekű adatigénylésben azt szeretné megtudni, hogy a bíróságokat irányító Országos Bírósági Hivatal (OBH) miért ellenezte az új közigazgatási bíróságok felállítását 2016-ban. Az OBH ugyanis akkor még élesen kritizálta az új bírósági rendszert, ma már viszont támogatja, írja a civil jogvédő szervezet közleményében.

A közadatperben az is kérdés, hogy a közigazgatási bíróságokra kinevezett bírák pályázatait hogyan értékelték, és mekkora szerepet játszott a korábbi közigazgatási tapasztalat.

Az OBH korábban elutasította a Magyar Helsinki Bizottság adatigénylését. Az OBH egyrészt arra hivatkozott, hogy a 2016-os, 32 oldalas tanulmány döntéselőkészítő irat. Ezt viszont nem indokolták meg megfelelően.

Az OBH nem mondta meg, hogy milyen döntés meghozatalát veszélyeztetné a közpénzből készült vélemény nyilvánosságra hozatala, különösen azt követően, hogy a döntéshozatali eljárás már lezárult, hiszen az Országgyűlés a közigazgatási bíróságokról szóló törvényt el is fogadta

– áll a közleményben,

Nemcsak az elzárt tanulmány a per tárgya, hanem az is, hogy a legutóbb kiválasztott 60 új közigazgatási bírót hogyan pontozták. Az OBH szerint ez olyan személyes adat, ami nem tartozik a nyilvánosságra. A Helsinki Bizottság szerint fontos közügy, hogy ki lehet bíró, így a kiválasztási mechanizmus lényegi részletei is a nyilvánosságra tartoznak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik