Belföld

Mi történik valójában az Indexszel?

Most akkor tényleg Simicska Lajosé lett az Index? Mi lesz ezután? Összeszedtük és megválaszoljuk a legfontosabb kérdéseket.
Kapcsolódó cikkek

Most akkor tényleg Simicska Lajosé lett az Index?

A kormányhoz közelálló Origo már arról ír, hogy Simicska Lajosé az Index, a Habony Árpádhoz tartozó 888.hu is ezt közölte, de a valóság ennél jóval árnyaltabb. Az eddig rendelkezésre álló információk alapján az történt ugyanis, hogy Simicska, illetve egészen pontosan az ő érdekeltségébe tartozó, a HírTV-ben és a Magyar Nemzetben is tulajdonrésszel rendelkező Pro-Ráta Zrt. még 2014 februárjában opciós jogot szerzett az Indexet működtető Index.hu Zrt.-re. Fontos, hogy ez még egy évvel az Orbán Viktorral történő emlékezetes, „G-napi” szakítása előtt történt. Ám Simicska az opciós jogát nem hívta le egészen mostanáig. Az aktuális lépéssel a Pro-Ráta Zrt. céghez került az Index, de Simicska, illetve a Pro-Ráta azonnal le is mondott a tulajdonosi jogairól, és odaadta a felvásárolt Index médiavállalatot egy új onnan létrehozott alapítványnak, aminek a neve Magyar Fejlődésért Alapítvány (MFA). Azzal, hogy egy alapítványra szálltak az Index jogai, az alapítvány alapítójának jogi értelemben azonnal meg is szűnt a beleszólási joga. Az alapítvány kuratóriumában ott van dr. Nagy Ajtony Csaba, Simicska cégeinek ügyvédje, de a kuratórium elnöke az a jogász, történetesen dr. Bodolai László ügyvéd lett, aki az Index és Spéder ügyeit vitte eddig, és aki egyébként az LMP delegáltja volt a Nemzeti Választási Bizottságban. Harmadik tagként pedig Kereszty Gábor került be az MFA kuratóriumába. Kereszty még nagyon régen a TV2 vezetője volt, de a ProSieben.Sat1-nél (a TV2 volt anyavállalatánál) és más médiavállalatoknál, például a Viasatnál is dolgozott.

Akkor ezek szerint Simicska már eddig is tulajdonosa volt az Index.hu-nak?

Nem. Az Index.hu Zrt. tulajdonosa egészen mostanáig a CEMP, azaz a Közép Európai Médiaszolgáltató Zrt. volt, melynek tulajdonosa Spéder Zoltán bankár, az Orbán-kormánnyal sokáig kiváló kapcsolatokat ápoló bankár. Az opciós jog csak azt jelentette, hogy Simicska cégének lehetősége volt, hogy valamikor a jövőben úgy döntsön, megvásárolja a portált működtető céget. Ezzel élt most, három évvel az opciós szerződés létrejötte után. De miután a ma már Veszprémben élő médiavállalkozó érdekeltsége megvette az Indexet, azon nyomban adta is tovább az említett alapítványnak. Egyébként hasonló opciós joga volt Simicskáéknak a TV2-re is, de végül mégis Andy Vajna kormánybiztos tudta megkaparintani az azóta kormánybaráttá formált tévécsatornát. Simicskát ugyanis egy bonyolult céghálóval kicselezték.

Spéder Zoltán Lázár Jánossal Fotó:MTI/ Soós Lajos

De miért csinálta mindezt Simicska? Miért nem élt a tulajdonosi jogaival, és adta tovább az egészet egy alapítványnak, ha már egyszer feltehetőleg nem keveset költött rá, hogy megvegye az Indexet?

Valószínűleg azért, mert nem akarta, hogy Spéder Zoltán bankártól, aki korábban Simicskához hasonlóan remek kormányzati kapcsolatokkal bírt, de egy idő után kegyvesztetté vált, végül máshoz, például Habony Árpádhoz, azaz valamelyik Orbán Viktorhoz közelálló más oligarchához kerüljön az Index. Az ugyanis azt jelentette volna, hogy az Indexnek is be kellett volna állni a kormányt kiszolgáló lakájmédiumok közé, mint amilyen mostanában például az Origo lett, ahol napi szinten zajlik a manipuláció, a hamis információk terjesztése.

Ha viszont Simicska közvetlen tulajdonossá vált volna, a vele nem szimpatizáló indexesek közül többen felálltak volna, ami az Index széteséséhez vezetett volna. Simicska érzékelhette, hogy jobb meghagyni az Index függetlenségét, és nem rátelepedni a vezető hírportálra.

Simicska pár napja azt mondta, minden szimpátiája a Jobbiké. Akkor lesznek majd Jobbikot támogató cikkek is?

A Magyar Fejlődésért Alapítvány azt ígérte, hogy az Index irányultsága nem változik, mert fontos cél az eddigi olvasók megtartása, a függetlenség biztosítása. Ehhez kapcsolódik az is, hogy az alapítvány 3 fős kuratóriumában liberális médiavezetők is ülnek, például az LMP-s kötődésű Bodolai László a kuratórium elnöke. Kereszty Gábor televíziós szakember sem sorolható a Jobbikhoz. A harmadik ember, Nagy Ajtony Csaba pedig Simicska Lajos cégeinek ügyvédje. Bodolaiék emellett garanciákat is ígérnek a szerkesztőségnek a független működésre.

Mi a helyzet Spéder Zoltánnal?

A nagyvállalkozó egymás után válik meg a cégeitől és médiumaitól. Tavaly tálcán adta oda a BIF-et Schmidt Máriának, a Terror Háza igazgatójának, aki időközben a Figyelő tulajdonosa is lett. Aztán Spéder az FHB-t is eladta. Majd a Portfolio.hu-t, a penzcentrum.hu-t és az agrarszektor.hu-t működtető NET Média Zrt.-től vált meg. Márciusban a Port Networköt adta el. A napokban pedig a Travelót adta oda a kormányközeli Origónak.

Vele szemben amúgy rendőrségi nyomozás indult, már 8 órán át tartó házkutatás is volt a lakásában.  A kormányközeli médiumok lejárató kampányt indítottak ellene. Lesifotósokkal is figyeltették.

Független maradhat-e az Index?

Ez most talán a leginkább izgalmas és sokakat foglalkoztató kérdés. Az általunk megkérdezett újságírók, szerkesztők egyelőre kivárnak. Azt mondják, ha Simicska nem szól bele a munkájukba, azaz szabadon dolgozhatnak, akkor valójában még jól is elsülhet a dolog. Örülnek, hogy nem a kormány közeléből érkezett vásárló, mert attól tartottak a leginkább. Ugyanakkor némi félelem is kiérződik némelyikük szavaikból. Nagy kérdés az, hogy Simicska Lajos belátja-e, az Index jelenlegi formájában addig működik, amíg szabadon hagyja dolgozni az újságírókat, a szerkesztőséget.

Mi lesz a CEMP, azaz az Index eddigi tulajdonosának többi médiumával, például az InfoRádióval és a Napi.hu-val?

Ezeket a mostani ügylet nem érinti. A jövő tartogathat még meglepetéseket, nem lenne meglepő, ha ezek is tulajdonost cserélnének. De egyelőre nincs változás, az Index nyitóoldalán is elérhetők az oldalak tartalomajánlói.

Ki vezeti ezentúl az Index.hu Zrt.-t?

A céget változatlanul Pusztay András és Ziegler Gábor irányítja.

Milyen anyagi helyzetben van az Index?

Meglehetősen jóban, legalábbis a legutóbbi ismert pénzügyi mutatók alapján. 2015-ben 2,1 milliárd forint nettó árbevételük volt, és 275 millió forint adózott eredményt produkáltak. Mivel a site eddig sem kormányzati hirdetésekből működött, így a tulajdonosváltás után, ha csak nem következik be nagy fordulat, piaci alapon tovább működhetnek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik