Gazdaság

A kegyvesztett Spéder tálcán nyújtotta át vállalkozását Schmidt Máriáék cégének

Önkigolyózás történt, a milliárdos üzletember következetesen önmaga ellen szavazott.

A hvg.hu cikke mutatja be, hogyan vette át Spéder Zoltán helyét a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt.-ben (BIF) Schmidt Máriáék érdekeltsége. A cikk szerint az ingatlanvállalkozás múlt pénteki közgyűlésén Spéder Zoltán – illetve az őt képviselő jogász –  gyakorlatilag az összes napirendi pontnál saját maga ellen szavazott.

Spéder Zoltán igennel szavazott arra, hogy kihajítsák őt az igazgatótanácsból és arra is, hogy eddigi legfőbb szövetségesét, Nobilis Kristófot szintén kitegyék, majd sorban, egymás után lecseréljék a BIF összes, hozzá köthető vezetőjét. Spéder arra voksolt, hogy az évek óta, nemcsak a BIF-ben, de még az általa vezetett FHB bankcsoportban is vele dolgozó Oláh Márton szintén húzzon el az igazgatótanácsból – derül ki a cikkből.

Igazi pálfordulás

Spéder meghatalmazottja az új vezetőket támogatta, akiknek a megválasztását a másik nagy részvényes Schmidt Máriáék javasolták, így a milliárdos vállalkozó tulajdonképpen együtt szavazott korábbi ellenlábasával. Scmidt Mária vagyonát jelentős részben a BIF-részvényeket tulajdonló PIÓ-21 Kft. teszi ki, amelynek többségi tulajdonosa maga a kormánybiztos, mellette lányának és fiának van benne részesedése.  A részvények nagyjából harmadát birtokló Schmidték gyakorlatilag átvették a BIF irányítását a pénteki közgyűlés után.

A hvg.hu egyik, az ügyre rálátó forrása úgy nyilatkozott:

Átjátszották a céget, ez világos, a kérdés inkább csak az, mivel tudták erre rászorítani Spédert. Azt mindenki tudta, hogy Orbán Viktor közeli emberéből közellenséggé vált, ami az üzleti életben általában azt jelenti: szabad rablás van, rá lehet repülni.

További részletekért kattintson ide.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik