Pogátsa Zoltán nagyon hosszú elemzést írt az Új Egyenlőségnek. A társadalomelméleti lapban a közgazdász, szociológus arra emlékeztet, hogy az egymással csaknem mindenben vitázó magyar pártok mennyire hasonlítanak, amikor előszeretettel nevezik a magyart „Kádár birka népének”, ha számukra kedvezőtlenül szavaz.
Szerinte ugyanakkor rendkívül káros és hamis az úgynevezett nemzetkarakterológia használata, a magyarokra aggatott jelzőkkel (tanulatlan, széthúzó, mindent eltűrő) érdemben nem lehet magyarázni a társadalom állapotát, mert az „ez egy ilyen ország” arra utal, mintha más nem is történhetett volna.
Pogátsa Zoltán hibának tartja ezt, hiába érvelnek sokan ezzel a jóléti állam modellje ellen. A magyar társadalom értékrendszere a jóléti kapitalizmushoz állt legközelebb a rendszerváltás idején. A versenyközpontú individualizmus ellenében is közösségcentrikus maradt, amit a gyakran etatista, paternalista attitűdként, negatívan értékeltek.
A „káros” társadalmi értékrendet a politikai problémák eredőjének láttatják a hasonló elemzések, nem pedig az objektív szocioökonómiai feltételrendszer lecsapódásának.
Ő nem a magyar múltban („el nem múló feudalizmus”) keresné az okokat, hanem a jelenben. Amit „etatizmusnak” kereszteltek át egyes kutatók, az szerinte a valós helyzet tükre volt, logikus válasz arra, ha millióknak nincs más esélye a jólétre, nem bízhat másban, csak az államban. Az a skandináv országokban segít is, és ott az állami szerepvállalás még felszabadítóan is hat a közösségi szerepvállalásra is.
Az állami szerepvállalás erősítését igénylőkre az elmúlt évtizedekben bőkezűen szórták az „etatista” mellett a „paternalista”, „demagóg”, „populista”, „államfüggő” és „posztkádárista” jelzőket, és ezzel évtizedeken keresztül hatékonyan diszkreditálták a közbeszédben a nem piacorientált megoldásokat.
Az elemzés citálása majd folytatódik, de álljon itt egy ellenpélda abból az interjúból, amit Pogátsa néhány hete lapunknak adott.
Ahol a hegesztő kormányfő lehet
Például azt, hogy nem úgy van, hogy ha szegény ország vagy, akkor nem költhetsz oktatásra, hanem úgy van, hogy a sikeres országok attól lettek sikeresek, hogy sokat költöttek az oktatásra.
Svédországban a kalauz is tudja ezt. Évekkel ezelőtt egy stockholmi konferencia utáni vacsorán beszélgetésbe keveredtem egy szimpatikus, okos férfival, olyan könyveket ismert, amiket én az egyetemen tanítok. Kérdeztem, mivel foglalkozik, mondta, hogy hegesztő. Meglepetésemben azt válaszoltam, hogy „úristen, azt hittem, egyetemi ember”, amin rögtön el is szégyelltem magam, és bocsánatot kértem. Mire mondta, semmi gond, amúgy a szakszervezeti szövetségnek is a vezetője. Fél évvel később olvasom, hogy ő lett a svéd miniszterelnök.
De vissza az elemzéshez, amely végén a közgazdász azt írja, hogy a társadalmi értékrendet gyökeresen átalakító intézményi változásokban kiemelkedő szerepük lehet az olyan markáns személyiségeknek, mint Margaret Thatcher, Mihail Gorbacsov, Nelson Mandela vagy Orbán Viktor. Előzőleg viszont szóvá teszi, hogy Magyarországon nem segítette az állam megítélését a 2010 utáni jobboldali kormányzás. Az ugyanis úgy célozta meg az „erős állam” eszményképét, hogy leépítette már addig is csak nyomokban létező jóléti aspektusait. Erőszakos centralizációval a hozzá közeli gazdasági érdekcsoportokat favorizálta az erőforrások széles terítése helyett.
Ezzel tovább gyengítette a korábban a szovjet rendszer által megutáltatott és a neoliberálisok által elutasított állam megítélését.
Árulkodó volt, hogy Orbán Viktor elhíresült „félázsiai” beszédében elismerte a skandináv társadalmak sikereit, de a magyarokat képtelennek tartotta hasonló összefogásra, mondván, az ilyen „veszekedős félázsiai származékok” csak az erőből értenek. A miniszterelnökben fel sem vetődött, hogy éppen a kormány dolga lenne segíteni, a társadalom aktív és együttműködő legyen – írja Pogátsa, aki azt is hatalmas tévedésnek tartja, hogy Kornai János, a Harvardon tanító magyar közgazdász „koraszülött jóléti államnak” nevezte az 1990-es Magyarországot.
A kádári jóléti állam nem volt koraszülött
A magyarok többsége a kádári jóléti államot a nyugatihoz hasonlóan civilizációs vívmányként élte meg, és alapnak vette, hogy az a rendszerváltás után is fennmarad majd. Képletesen szólva: lebitumenezett utat csak nem szántunk fel – gondolhatták joggal. Az új politikai elit feladata az lesz, hogy piaci körülmények között kiépítse annak finanszírozhatóságát, az igazságos és fenntartható adórendszert.
A rendszerváltó politikusok azonban visszatántorodtak az elitet és a felső középosztályt sújtó adóktól, inkább a jóléti államot vágták vissza, míg az lényegében el is vesztette funkcióját, az oktatási és a szociálpolitikai rendszer kifejezetten perverzzé vált, tovább mélyítve a társadalmi különbségeket.
Az egykori demokratikus ellenzék elhitte, hogy egy nyomorgó országban, a tízből nyolcmillió megtakarítások nélkül élő, ebből négymillió nyomorgó majd valami csoda folytán öntudatos „polgár” lesz, aki élni akar demokratikus jogaival.
Nem volt meg ehhez sem a megfelelő tudása, sem pedig anyagi függetlensége. Populizmusnak kiszolgáltatott, klientarizmusba szorított milliókkal lehetetlen a működőképes demokráciát fenntartani. A liberális alapjogok gyakorlásához szociális biztonság szükségeltetik.
Ez az az alapigazság, amit a harmadik magyar köztársaság alapítói nem gondoltak végig, most pedig döbbenten állnak a többség passzivitása, defetizmusa, rezignáltsága, önfeladása, tanult cselekvésképtelensége előtt.
Minden politikai oldal eljutott már oda, hogy „Kádár birkáinak” titulálja a neki nem tetsző népszavazási és választási eredmények után az ellenoldalt.
Alibi az elitnek
Pogátsa meglepőnek tartja ezt, majd egy hosszabb kitérő után kiderül, szerinte mindez csak alibi az elitnek arra,
hogy ne kelljen proszociális, a szegényebbek számára esélyeket teremtő intézményeket építeni: megállítani az adóforrásokat elvonó offshore elszivárgást, érdemi antikorrupciós intézkedéseket bevezetni, a szegényeknek is esélyteremtő oktatást, magas szintű egészségügyet és életmódkampányokat, valódi segítséget adó szociálpolitikát, az autóval nem rendelkezők számára is megbízható közösségi közlekedést, magasabb bérek és jobb munkakörülmények kiharcolására képes szakszervezeteket biztosítani.
A középosztály persze közben képes jövedelme, kapcsolatrendszere alapján magánklinikákra, magániskolákba, magán-nyugdíjpénztárakba menekülve kikerülni az ország szegénysége okozta kihívásokat.
A modern szociológiai értékrendszer-kutatás elvetette az egységes „nemzeti kultúrát” feltételező kliséket, már értékklaszterekről, a társadalom egészénél kisebb értékközösségekről írnak. Nincs egységes nemzeti kultúra, a magyarok is sokfélék. Az állam a kultúrát nem statikus rendszerben, hanem intézmények (újraelosztás, média, oktatás, család, adórendszer, érdekharmonizáció stb.) mentén állandóan alakítja. Ha nem, attól sem lesznek semlegesek a mechanizmusok, az egyenlőnek hitt, nem célzott, nem újraelosztó folyamatok valójában a gazdagabb társadalmi csoportokat, földrajzi egységeket segítik – írja a professzor.
