Belföld

Már tíz éve tudhattak a Magyar Nemzeti Arcvonal kiképzéseiről

A Magyar Nemzeti Arcvonal kiképzései már tíz éve is zajlottak Pest megyei északi részén, Vác környékén. A kiképzettek egy része 2006-ban a Parlament előtt tűnt fel, majd a zavargásokban is részt vett. A hatóságok állítólag tudtak erről, mégsem fogtak el senkit. A Magyar Idők azt írja, tény, hogy ezek a szervezetek fegyvereket is birtokoltak.

A Magyar Gárda és hasonló szervezetek a Jobbik támogatásával virágoztak 2006–2010 között, ezért az akkori kormányt is terheli felelősség, azóta viszont kemény rendőri és titkosszolgálati munka hatására ezek a szervezetek visszaszorultak, és a Magyar Nemzeti Arcvonalnak (MNA) is már csak hét aktív tagja volt a legutóbbi időkben” – mondta a Kormányinfón Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter az MNA-val kapcsolatban állók elleni keddi rajtaütésekről egyelőre nem kívánt többet közölni, mondván: szerdán a nemzetbiztonsági bizottságot tájékoztatták az ügyben, és meg kell várni a nyomozás végét.

Ahogy arról beszámoltunk, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda és a Terrorelhárító Központ kedd reggeli hajtott végre akciót, házkutatásokat. Tizenegy, az MNA-hoz kapcsolódó embert hallgattak ki gyanúsítottként, köztük a bőnyi rendőrgyilkossággal gyanúsított férfi fiát is.

Csütörtökön végül ketten kerültek előzetes letartóztatásba,  egy 57 éves Pest megyei és egy 39 éves Jász-Nagykun-Szolnok megyei férfi.

A gyanúsítottak lakó- és tartózkodási helyén gépkarabélyokat, sörétes puskát, lőfegyver fődarabnak minősülő géppuskacsövet, 479 darab illetve 4094 darab lőszert és robbanóanyagot találtak az egyenruhások, amelyek alapján a férfiakat lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntettének valamint robbanóanyaggal visszaélés bűntettének elkövetésével gyanúsították meg.

Az ügyészség azért indítványozta az előzetes letartóztatást, mert szerintük tartani kellett attól, hogy a gyanúsítottak megszöknek vagy elrejtőznek. A bíróság végül – a tanúk befolyásolásának és a további bizonyítékok elrejtésének veszélyére hivatkozva – rendelte el a kényszerintézkedést. A végzés a gyanúsítottak és védőik fellebbezése miatt nem jogerős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik