A Magyar Időknek a szociológus azt mondja, a baloldalról nem szeretne beszélni, mert szerinte Magyarországon nincs is baloldali párt.
Baloldali gondolkodású emberek vannak, de hitelesen és következetesen baloldali párt nincs.
Ő baloldaliként a gyermekek életesélyeit tartja a legfontosabbak, ezért foglalkozik ezzel ötven éve. Éppen azon dolgozik, hogy mérlegre tegye, melyik kormány mit tett értük, ellenük. Volt, amikor jobboldali kormány tett értük és baloldali ellenük.
Igaz, fordítva gyakoribb volt.
A szociológus úgy véli, az elmúlt 25 évben az Antall-kormány volt a legtisztességesebb, próbált kárt menteni. Vegyes volt a Horn-kormány teljesítménye, jött egy súlyos gazdasági válság, a Bokros-csomag meg a következő tizenöt-húsz évre elvette a baloldal hitelét.
A Bokros-csomag a legkeményebb, legrosszabb neoliberális nézeteket képviselte a gyermekekkel, az idősekkel, mindenkivel szemben.
Az akadémikus szerint az első Fidesz-kormány inkább a középosztályt erősítette, a munkanélküliek, a szegények ellátását többnyire csökkentette, de visszavonta a Bokros-csomag legrosszabb intézkedéseit.
2006–2007-ben nagyon sok tisztességes intézkedés történt a munkanélküliek, a szegények ellátása területén, és emelkedett a családi pótlék. 2008-tól jött a válság és a megszorítások, amelyek talán nem voltak olyan rosszak, mint korábban.
A szociálpolitikát gyakran sem a jobb-, sem a baloldalon nem az eszmék határozták meg, hanem az, hogy a másikkal miként szúrhatnak ki. Az általa kidolgozott Legyen jobb a gyermekeknek! című gyermekszegénység-ellenes programot még Gyurcsány kérte, az Országgyűlés elfogadta, mégsem valósult meg, pedig az ahhoz kapcsolódó iskolareformmal már látszana a javulás a PISA-eredményeken. A lengyelek egy hasonló programmal ezt megcsinálták.
A gyermekéhezésről
Ennek kapcsán a Széchenyi-díjas szociológus sem vonja kétségbe a kormány törekvéseit, nagyon helyesnek nevezi, hogy a Fidesz emeli a gyermekétkeztetés összegét, színvonalát, de ez csak egy elem, a szegény családok körülményeiben nincs változás. A rezsicsökkentés őket szinte nem érinti, mivel nagyon kevés a rezsijük, a munkanélküli-ellátások feltételei egyre rosszabbak. Azokban a hónapokban, amikor van közmunka, harminc-negyvenezer forinttal több jut, de ez nem emel ki a szegénységből, nem vezet vissza a munkaerőpiacra.
Ahhoz, hogy a gyermekek egyenek, elsősorban az kell, hogy a családoknak meglegyen a társadalmilag elfogadható minimális jövedelmük, amit az EU minden országtól igényel. A kutatások szerint a nagyon szegényeknél a jövedelem emelkedése azonnal a gyermekétkezés javulását eredményezi.
Ferge Zsuzsa szerint éppen ezért a parlamentnek nem arról kell döntenie, hogy a gyermekek egyenek, hanem arról, hogy legyen jó esetben társadalmi alapjövedelem, de legalább szociális minimumjövedelem. A KSH létminimuma nagyjából ennek felelt meg.
Most megijedtek a sok szegény láttán, és súlyosan hibás módszertannal levitték a létminimumot egy önkényes szegénységi szintre. Ez most egy kétgyermekes család számára 160 ezer forint körül van, ami garantálja a gyermekek éhezését.
Az akadémikus szerint a gyermekéhezésnek nincs igazán tudományos definíciója.
Ehhez közelít a gyerekek testi fejlettségének mérése. (…) Ha rendszeresen mérik az ettől való eltéréseket, meg lehet állapítani, hogy egy gyermek rosszul fejlődik. Ez igaz az intellektuális és szociális képességekre is. Sok mérés ma is létezik, csak országos következtetést nem von le senki.
Ebben az ügyben fontosnak tartja, hogy hoztak egy törvényt, amely szerint az iskolai egészségügyi ellátásnak kell követnie ezt és jelezni a családnak, iskolának, ha baj van. Ha ez megvalósul, ez lesz a legfontosabb lépés a gyermekegészségügyben, követhetővé válik a gyermekéhezés. Szerinte ez is azt fogja bizonyítani, hogy az egészségesebb gyerekekért a családi jövedelmeket kell emelni.
Így oktat egy akadémikus
Ferge Zsuzsa ironikusan remek ötletnek nevezi, hogy a gyermekéhezésért a szülők magatartását, életvitelét okolják.
Világszerte elterjedt ideológia, hogy a szegényeket hibáztassuk a szegénységükért. Ezt most nálunk úgy alkalmazzák, hogy a szülő felelős a gyerek éhezéséért.
A szegény családoknál végzett kutatások ugyanakkor ennek ellentmondanak.
Igaz, a szűkösség miatt sokszor rosszul osztják be a pénzt, mert néha kell örömöt is venni. De a tények szerint ezen családok 98-99 százalékánál a gyerek az első. Ha valaki eszik, akkor elsőként a gyerek, másodikként az apa, utolsóként az anya.
Amikor a Magyar Idők ennek ellenére kitart a szülők felelőssége mellett, mondván, nyilván „bizonyos szülők felelőssége”, ha nem járatják óvodába a gyermeküket, akik így nem kapnak enni, Ferge Zsuzsa példaértékű választ ad.
Egy tökéletes nem tudásra épülő válaszom lenne egy célzatos, ugyancsak nem tudásra épülő kérdésre. Körülbelül olyan ez a felvetés, mint az „ugye, ha a nagyanyának kerekei volnának, omnibusz volna”. Fogalmunk sincs, télen két kilométerről bejárnak-e a háromévesek az óvodába. Egyedül még nem tudnak menni. Nem tudjuk, mi van a hó végi hétvégéken. Nem tudjuk, mi van nyáron, amikor a gyerekek negyede se kap enni. Nem tudjuk, hogy bánnak velük az óvodában. Azt sem tudjuk, hogy éheznek-e. Vannak rossz helyzetek és vannak rossz szülők. Fent és lent. De most egy társadalmi jelenségről beszélünk. Erre a kérdésre tehát nem tudok válaszolni.
A mindenkinek nyújtott társadalmi alapjövedelem, és a csak szegényeknek járó szociális minimumjövedelem megoldást jelentene. Ehhez politikai akarat, társadalmi támogatás és évente 400-500 milliárd forint kellene. A pénzt fokozatosan kellene elkölteni, nem egyszerre odaönteni. mivel mára sok család már olyannyira kirekesztődött a normális életből, hogy sok mindent újra kell tanulnia. Ferge Zsuzsa szerint a több pénzből a gyerekek sokkal többet profitálnának, mint családjuk egésze.
Néhány napja az akadémikus a KSH új szegénységi modellje kapcsán arról beszélt, hogy a hivatal nem győzte magyarázni, hogy a létminimum nem azonos a szegénységgel, hanem az a küszöb, amely alatt különböző hiányokat szenvednek el az emberek. A létminimum alatt élők 36-38 százalékos aránya összhangban van azok számával, akik anyagi nélkülözésben élnek. A kilenc alapvető anyagi javak közül háromhoz az emberek 35 százaléka nem jut hozzá.
