Noha a TASZ, az Eötvös Károly Intézet és a Magyar Helsinki Bizottság kutatása szerint az Alkotmánybíróság a kormányhoz lojális intézménnyé vált, Lenkovics Barnabás ezt tagadja, az általa vezetett intézmény – szerinte – nem fideszes.
„Az Alkotmánybíróság jogállami alapintézmény”
Szerinte egy demokráciában az Alkotmánybíróság „mindig a nép oldalán áll. Akárcsak például az ombudsman, de ahhoz képest az AB egy keményebb intézmény: döntési kompetenciája van, méghozzá erga omnes (mindenkire kiterjedő) hatállyal. Ami itt az igazán kritikus, hogy ezt a nagyfokú hatalmat milyen mértékben gyakorolja – milyen mértékben szélesíti ki ő maga a saját hatáskörét alkotmányértelmezés útján.
“Minthogy új, néhány évtizedes múltú intézményről van szó, mondhatnánk, hogy a tanulóidőnket éljük”
Lenkovics szerint az Alkotmánybíróság ugyanaz maradt, de a társadalmi viszonyok jelentősen átalakultak 2010-re, ezért lett a kétharmad is, ami alkotmányozó hatalmat is jelentett, az ideiglenes alkotmány helyébe az Alaptörvény lépett. Ugyanakkor az Alkotmánybíróságról ő egyáltalán nem gondolja, hogy fideszes lett.
„Hogy a Fidesz saját politikai holdudvarából is beültetett néhány embert alkotmánybírói székbe? Ez igaz. De ahogy beül, onnantól kezdve alkotmánybíró és nem fideszes. Az Alaptörvény betartására, betartatására tesz esküt”
Szerinte nagyon leegyszerűsítő megközelítés, hogy a testület a korábbi évekhez képest már alig mond nemet a kormány döntéseire, amióta többségben vannak az „egypárti alkotmánybírók”. Szerinte a jogi, illetve a politikai alkotmányosság került szembe egymással.
„A jogi alkotmányosság saját fogalomrendszere szerint működik. A politikai alkotmányosság viszont azt mondja, hogy azonnal cselekednem kell. Ezek szembekerültek egymással. Az Alkotmánybíróság képviselte a jogi, eszményi alkotmányosságot, miközben a politika cselekvéskényszerben volt. Most a politika azt mondja: enyém a kétharmados felhatalmazás, enyém a teljes felelősség.”
„Ha egy párt vagy miniszterelnök hibázik, őt le lehet cserélni – egy alkotmánybírót nem”
A két alkotmányosság közötti egyensúlyt mindig külön mérlegelik, de azt az elnök is elismeri, hogy „– mivel a politikai alkotmányosság igénye nagyobb súllyal jelent meg, mint korábban – nagyobb mozgásteret” hagynak a kormánynak és a parlamentnek, az erős cselekvési igényekre tekintettel. Illetve arra tekintettel, hogy az ő legitimációjuk csak közvetett és felelősségük sem olyan erős.
Magyar és nemzetközi példák alapján óriási problémának nevezi, hogy kiállított „a világ, az ENSZ, az unió egy csekket az egyetemes emberi jogokról, de ez egy fedezetlen csekk.
„Ezek az emberek, akik most menekültként elárasztják a világot, hangoztatják az emberi jogaikat és Európa kötelességét. Nem a saját államuk kötelességét, hanem a nyugatét, hogy róluk gondoskodjon. Az a vita, ami róluk meg a kerítésről zajlik, csak a felszín”
Szerinte a nagy globális átalakulások miatt az Alkotmánybíróságnak is fel kellett hagynia az eszményi jogelvek védelmével, igazodnia kellett az aktuális kihívásokhoz, az értékrendszerváltás az Alkotmánybíróságra is vonatkozik.
Nem ért egyet azzal az alkotmányozási gyakorlattal, hogy amely törvényi előírást az Alkotmánybíróság megsemmisített, azt beleírták az Alaptörvénybe.
„Ilyet nem lenne szabad csinálni. (…) Törvények beírása az Alaptörvénybe – legyen szó a hajléktalanokról, vagy egyházakról – nem szerencsés, sőt, a jogállamiság ellen hat. És rontja az Alaptörvény presztízsét, értékét, hiszen felhígítja”
Szerinte ez is a jogi és politikai alkotmányosság közötti ellentét terméke. És a továbbiakban nincs is rá esély, lévén, hogy megszűnt az alkotmányozó többség. Lenkovics az interjúban beszél a közérdekű adatigénylés korlátozásáról, a politikai kultúráról, a melegházasság tiltásáról és az egyházi státusszal kapcsolatos magyar szabályokról.
