Belföld

1,4 millió magyarnak álom a havi 67 ezer forint

Szegenyseg-ellenes-tuntetes(960x640).jpg (szegénység, )
Szegenyseg-ellenes-tuntetes(960x640).jpg (szegénység, )

Az mfor.hu elemezte a KSH - szokottnál később megjelentetett - adatai alapján a magyarországi szegénységet.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) számai alapján a társadalmi kirekesztődés és relatív jövedelmi szegénység javuló helyzetet mutat, hiszen a teljes lakosság 31,1 százaléka, vagyis 3,044 millió ember volt érintett. 2012-ben az arány 33,5 százalék volt, vagyis 241 ezer fővel több embert érintett.

Ugyanakkor 18 ezerrel többen, 461 ezren voltak azok, akiket a jövedelmi szegénység, a munkaszegénység és a súlyos anyagi depriváció is sújtott. A legnagyobb gondot a váratlan kiadások jelentik, ami 2012-höz képest egyre többeket érint. A háztartások 75,2 százaléka nem tudna kifizetni egy legalább 66 ezer forint összegű, váratlanul felmerülő kiadást.

A megkérdezettek 36,7 százaléka nem engedheti meg magának, hogy meghívja a barátait, de 32,6 százaléknak luxus a mozi, a színház vagy valamilyen egyéb szabadidős tevékenység. 29,8 százalék anyagi okokból nem vesz új ruhát, 4,2 százaléknak két pár cipőre sem futja.

A válaszadók 11,7 százaléka nem engedheti meg magának a saját internet-hozzáférést. A megkérdezettek 5,1 százaléka azért nem használja a tömegközlekedési eszközöket, mert bár szüksége lenne rá, de túl drágának találja. 45,4 százalék pedig nemmel válaszolt arra a kérdésre is, hogy lecserélik-e a használt bútorokat a háztartásban.

A relatív jövedelemi szegénység tavaly a teljes népesség 14,6 százalékát érintette, 1,4 millió ember élt a relatív szegénységi küszöb alatt, ami a mediánjövedelem 60 százaléka, azaz az egyszemélyes háztartásokra vonatkozóan évi 813 ezer forint. Vagyis havi 67 750. A foglalkoztatottak körében 6,4 százalék élt a szegénységi küszöb alatt, míg a nyugdíjasok körében ez az arány 4,5 százalék volt – írja az mfor.hu

A KSH háztartások életszínvonaláról közzétett kiadványa szerint az utóbbi négy évben a jövedelmi egyenlőtlenség valamelyest nőtt Magyarországon, ám mértéke még mindig bőven alatta marad az EU-tagok átlagának. A szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek aránya 2013-ban együttesen 31,1 százalékot ért el, ami 2,4 százalékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban – állapították meg. Az EU-ban szokásosan használt terminológia szerint 2013-ban Magyarországon a relatív jövedelmi szegények közé a lakosság 14,6 százaléka tartozott, 23,9 százalék volt a súlyosan deprivált és 9,2 százalék nagyon alacsony munkaintenzitású háztartásban élők aránya.

MSZP: brutálisan nőtt a szegénység

Az MSZP szerint “hazudhat bármit” az Orbán-kormány, brutálisan nőtt a szegénység Magyarországon. Ezt Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista alelnöke mondta szintén a KSH adatai alapján. Az ellenzéki politikus szerint a KSH-kutatásból kiderül: a legszegényebbek és a leggazdagabbak munkajövedelme között 16-szoros a különbség; a legkevesebbet kereső kétmillió ember jövedelme az elmúlt négy évben folyamatosan csökkent.

A számokból kiolvasható az is, hogy a 7 éven aluli gyerekek csaknem fele szegénységben él – tette hozzá, megjegyezve: az akadémiai kutatók korábban egyértelművé tették, hogy az ország gazdasági helyzete nem indokolja ezt a “mérhetetlen szegénységet”. Ha van pénz stadionokra, újabb trafikmutyira, akkor legyen pénz az éhező gyerekek megsegítésére is – mondta Korózs Lajos.

Az átlagjövedelemre vonatkozó számok azért tűnnek magasnak, mert a gazdagok oly mértékben gazdagodtak az elmúlt évben a kormányzati politika következtében, hogy az felhúzza a matematikai közepet. Korózs Lajos azt mondta, hogy 2010 óta 3000 milliárd forintnyi magánnyugdíjvagyont “tapsoltak el”, 300-300 milliárd forintot vontak ki a szociális rendszerből, az oktatásból és az egészségügyből. Ebben a kormányzati ciklusban a szociális ellátórendszerből 600 milliárd forintot akarnak még kivonni. Itt emberek ezrei fognak éhen halni – fogalmazott.   

A “korrupt kormány” egykulcsos adórendszere a gazdagoknál egyre több pénzt hagy, eközben fokozatosan megszünteti a rászorulókat támogató segélyezési rendszert. Az MSZP politikusa beszélt arról, hogy az élelmiszerekre biztonsági adót vetnek ki, emiatt 33 százalékra növekszik az áfa, miközben a kutatásból az is kiderül, hogy a legszegényebb emberek egyetlen tápláléka már szinte csak a kenyér, húst, gyümölcsöt alig esznek, tejet alig fogyasztanak.

Korózs Lajos úgy fogalmazott, hiába van kétméteres kerítés a lakóparkok körül, hiába van a legtöbb fideszes parlamenti képviselőnek, kormánytagnak svájci bankszámlája, a társadalom nem fogja tűrni, hogy ilyen szakadékokat építsen a kormány a társadalmi csoportok között. Szerinte a 24. órában van a kormány, még van lehetősége a költségvetés és más törvények módosítására, hogy a szociális ellátórendszerbe pumpálja a pénzt.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik