Gazdaság

Kevésbé fogyott idén a magyar

Az első kilenc hónapban többen születtek, mint tavaly ilyenkor, és kevesebben haltak meg.

Mérséklődött a népesség természetes fogyása az év első kilenc hónapjában, 2013 hasonló időszakához képest – derült ki a KSH legfrissebb statisztikájából.

Ez azt jelenti, hogy 2014 januárja és szeptembere között 3 százalékkal több (összesen 68 119) gyermek született, mint tavaly ilyenkor. És 2,4 százalékkal )92 464-re) csökkent a halálozások száma is. Így a természetes fogyás 24 345 volt, 4242-vel kevesebb az egy évvel korábbinál.

TESZTELJEN ÉS NYERJEN!

Az idén nőtt a házasságkötések száma is. Az 2014 első három negyedévében anyakönyvezett 32 301 házasságkötés 4,1 százalékkal (1260-nal) haladta meg az egy évvel korábbit.

Aszületések és halálozások száma régiónként különböző mértékben változott. A születésszám Dél-Alföldön 0,2 százalékkal csökkent, a többi régióban emelkedett. A növekedés mértéke Észak-Magyarországon (5,9 százalék) és Észak-Alföldön (7,1 százalék) volt kiemelkedő.

A halálozások száma pedig öt régióban mérséklődött, és kettőben emelkedett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik