Belföld

Díszburkolattal, megújult parkkal barátkoznak a térvándorok

Koltay Miklós
Koltay Miklós

2013. 04. 18. 06:00

Tavaszi napfényben fedezi fel újra mind több szegedi a Dugonics és az Árpád teret, ami a város új látványossága lett. De mindenkinek tetszik?

– Ahogy kisüt egy kicsit a nap, az emberek máris jönnek teret nézni – magyarázta egy őszes úr ámuldozó feleségének, aki éppen arról faggatta: hol volt ez a rengeteg nép eddig, miért nem járt csodájára Szeged új látványosságának, a Dugonics térnek, az Árpád térnek és a környéket összekötő utcáknak.

Kicsit szégyelltem, hogy akaratlanul is, de belehallgattam beszélgetésükbe. De pár perccel később már nyoma sem maradt bennem szégyennek, sőt inkább a kíváncsiság sodort sétálgató párok, baráti társaságok közelébe, hadd halljam, milyen is a szegedi belváros újabb felújított körzetének „tetszési indexe”.

Röviden így összegezhetném: hallottam én mindent a „Hát ez gyönyörű!”-től a „Na, ez nem lett valami nagy csuda!”-ig. De ennyire azért mégsem egyszerűsíteném le közvélemény kutatásomat. Így például szólnék arról a nyugdíjas baráti társaságról, amelynek minden tagja megegyezett abban: itt aztán van minden, ami kell a szemnek, de annál kevesebb, ami kényelmes a fenéknek.

– Ezeken a padokon nem lehet egy jót ülni. Se háttámla, se semmi…- morgolódott egy idős asszony, férje pedig így kontrázott:
– Ezek a mai mérnökök látványterveket készítenek, szép csicsásat, nem pedig padokat.

Középkorú pár azon vitatkozott, vajon miért nem vágtak ki néhány fát. A férfi szerint az egyetemi épület oldalánál magasodó fenyők már elhaltak, helyükbe újat kellett volna telepíteni. Párja ezt a megjegyzést otrombaságnak tartva kijelentette: egyetlen fát sem lenne szabad kivágni Szegeden, mert így is poros a város, rossz a levegő.

– Te jó ég, mi lesz itt, ha beindul a nyár? – markolta férje kezét és a babakocsi fogantyúját egy kismama, és rettegve nézte a betonteknőhöz hasonlatos térdomborulatot, amit a nagyáruház előtt faragtak a földbe, gördeszkázók, biciklisek, görkorcsolyázók nagy örömére.
– Ide naponta jár majd a mentő, meglátod – riogatta a férjét, aki szerint viszont éppen ez a teknő lehel életet a térbe, és lesz itt móka, kacagás, vidámság, meg amit még akarnak a fiatalok.

Hogy mégis mit akarhatnának még, nem fejtette ki bővebben, inkább óvatosan más irányba terelte a babakocsit, amikor látta, mekkorát esik egy gördeszkás, aki vélhetően nem ilyen ívű bemutatót tervezett három másodperccel korábban.

– Nincs ezzel a térközponttal semmi gond, csak a szegediek mindig fanyalognak – sodort felém egy hosszú mondatott a szél, majd már a hang gazdája is előtűnt, népes társaságot vezetve.

– A díszköveket szépen lerakták, a pázsit is gyönyörű, a szökőkút is megújult, a Somogyi utcában is végre szép az aszfalt. Mi kell még? – forgott körbe az úr, majd kinyújtott karja a nagyáruházra mutatva megremegett.

– Na, az igaz, hogy ezt a szörnyűséget innen el kellene takarítani. De legalábbis felújítani, mert az a „betonbót” sehogy nem illik ide – fedezett fel egy olyan „térhibát”, amiről mindenki tehet, csak éppen a térépítők nem. Ebben meg is egyeztek, egyszólamú kórosként szidva azt, aki az áruházat, a passzázst és a hozzá tartozó épületet megtervezte, engedélyezte, felépítette jó harminc évvel ezelőtt.

– Ezeknek sincs jobb dolguk, mint az áruházat szidni? – vonogatta a vállát egy asszony, és arról győzködte az urát, ő bizony szeret ide járni vásárolni, még gyerekként kedvelte meg, pedig lassan már nyugdíjba készül.

– Szerintem is inkább a lámpaoszlopokat kéne szidni. Ahány utca, annyi féle, a Somogyi utcai meg egyszerűen rémes. Tudod, hol láttam ilyeneket? A kamionból Belgiumban, ahol még a sztrádákat is kivilágítják – harapott fagyijába a férje, majd megállt, hátrafordult, és csak ennyit közült a párjával:

– Mondhatnak nekem bármit, Szeged nagyon szép város. Bejártam már majdnem egész Európát, de Szeged minden országnak a díszére válhatna.

– Gondolod? – mosolygott rá az asszony.

– Nem gondolom, tudom – tűnt el a fagyis tölcsér utolsó morzsája is a férfi szájában, és elindultak a Dóm tér felé.

Ki tudja, megfordult-e fejükben, hogy Szeged nem csupán a szép paloták, hanem immár a szép terek városa is. Görbüljön bárhogy is a kandeláber 2013 áprilisában a Somogyi utcában…

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.