Elképesztő részletességgel szabályozza az oktatási államtitkárság a köznevelési törvény végrehajtásáról szóló kormányrendelet legújabb mellékletében, mi tartozik a működtető önkormányzat finanszírozási körébe. Az augusztusban megjelent rendelet nyolcadik mellékletét a múlt héten hozták nyilvánosságra a Magyar Közlönyben. Ebben húsz sorban írják le a dologi kiadások és ötben a bevételek körét.
A közoktatási rendszer januári „államosítása” (az intézmények állami átvétele) után – mint írtuk – a nagyobb településeken főszabályként az iskolák fenntartója az állam, pontosabban a Klebelsberg Iskolafenntartó Központ (KIK) lett, míg a működtetője a települési önkormányzat maradt. A fenntartó feladata elvileg a pedagógusbérek és a szakmai munkával kapcsolatos összes kiadás kifizetése, míg a működtető dolga az iskolaépület rezsijének, karbantartásának és egyéb – nem a szakmai munkához kapcsolódó – költségeinek finanszírozása. Az önkormányzatoktól természetesen az állam a fenntartás einstandolása miatt jelentős pénzeket is átcsoportosított magához.
Az iskolák kettős finanszírozása – előre kiszámítható módon – kaotikus állapotokat eredményezett az intézményeknél. Sorra jelentek meg a sajtóban is azok a történeketek, ahol az intézményvezetők, pedagógusok arról panaszkodtak, hogy nem tudják, ki fizeti ki a fénymásoló papírt, a WC-papírt, az utazási költségeket, vagy éppen a diákok kísérésének díját versenyekre stb.
Miközben az államtitkárság e problémákat kommunikációs szinten bagatellizálta, az államosítást sikertörténetnek állította be, próbált különböző ötletekkel úrrá lenni a helyzeten. Mint beszámoltunk róla, egyfajta sorvezetőt küldött ki például az igazgatóknak, hogy a típusproblémákkal hová kell fordulniuk. Ebbe a sorba illeszkedik a február 12-i közlönyben megjelent – „A köznevelési intézményeket működtető települési önkormányzatok finanszírozási körébe tartozó dologi kiadások és bevételek köre” című – táblázat is.
Ebből a polgármesterek részletesen megtudhatják, mit kell kifizetniük az államosítással megkurtított települési büdzséből. Természetesen ezek jó része a különböző rezsi és karbantartási költségekre vonatkozik, de itt található a lassan az államosítás körüli káosz jelképévé vált „vécépapír-ügy” megoldása is. Az „Egyéb anyagbeszerzés” sorban ugyanis kiemelték, hogy ez különösen a tisztítószerre, toalettpapírra, szalvétára, kéztörlőre vonatkozik. Az önkormányzat áll továbbá olyan költségeket is, mint a hajtó- és kenőanyagok, vagy a portás munkaruhájának ára, továbbá az iskolai hétköznapokban nehezen értelmezhető cégautó utáni befizetés, ha az autó üzembentartója a település.
A köznevelési törvény szükségességét a kormányváltás után többek között azzal indokolta Hoffmann Rózsa, hogy a 2003-ban hozott közoktatási törvény túlszabályozott volt, azt több mint százszor változtatták. Az államtitkár azt ígérte, hogy az új törvény lazább szerkezetű lesz, nagykorúként kezeli az alkalmazóit, lényegében a lelkiismeret, a felelősség és a szakmai tudás jelenti alappillérét.
A 2011 végén elfogadott köznevelési törvény valóban lazább szerkezetű, úgynevezett kerettörvény. Ám annak végrehajtási rendelete és az egyéb, alacsonyabb szintű jogszabályok már most túltesznek a korábbi törvény túlszabályozottságán. Az oktatásirányítás ugyanis a saját jogszabályaival okozott bizonytalanságokat próbálja korrigálni, kármenteni újabb saját jogszabályokkal. Ez utóbbiak részletessége már-már komikus, ennek ellenére egy sor kérdést megválaszolatlanul hagynak.
Az önkormányzatot terhelik például a most megjelent kormányrendelet-melléklet szerint a „nem adatátviteli célú távközlési szerződések alapdíjai (telefon, telefax, telex), a további díjak a részletes számla szerinti használat arányában, ha azok az üzemeltetéssel és működtetéssel kapcsolatban merülnek fel”.
Lesz arra egy ember, aki végigböngészi a telefonszámlát? „Ez a hívás a vízvezeték-szerelőnek ment (tehát önkormányzati tétel), ez a másik valamelyik szülőnek szólt (tehát KIK-tétel), amott volt egy tanfolyamszervezés (KIK), tegnap pedig az egyik takarítót kellett felhívni, mert késett (önkormányzat).”
Nincs az a túlszabályozás, ami minden kérdésre választ ad. Úgy tűnik, mégsem sikerült nagykorúként kezelni a – megszületése óta is már többször módosított – törvény alkalmazóit.
