A felsőoktatási átalakítások alapvető okaként a kormány többek között a diplomás munkanélküliséget jelölte meg. Ebből vezetik le a – mostanra már gyakorlatilag követhetetlenné vált – oktatáspolitikai kommunikációt is. Általában nem mondanak konkrét számokat, így nehéz vitatkozni az ilyen kijelentésekkel. Mellesleg amikor tavaly a törvény vitájában Pokorni Zoltán adatokkal próbált érvelni, Orbán azt mondta neki, „hagyd a számokat Zolikám, én máshogy látom a világot”. Már többször írtunk lapunkban az oktatási „reformokat” magyarázó hamis mítoszokról, de talán érdemes megnézni a legfrissebb adatokat is az országos hallgatói – és diákdemonstrációk idején.
A Foglalkoztatási Szolgálat tavalyi adatai szerint a regisztrált (tehát a munkaügyi hivataloknál bejelentkezett) pályakezdő munkanélküliek 35,6 százaléka nyolc általánost vagy azt sem végzett, 18,5 százalékának szakmunkás, 38,6 százaléknak érettségi végzettsége van, és mindössze 7,3 százalékuk diplomás. Ez utóbbi összesen 3859 főt jelent. 2010-ben 7,7, egy évvel korábban 6,6 százalékos volt a pályakezdő diplomás munkanélküliek aránya, az utóbbi tíz évben a „csúcs” 11,7 százalék volt 2004-ben. Idén várhatóan tovább csökken ez az arány: az év első 10 hónapjának átlaga 6,7 százalék.
Fotó: Neményi Márton
De ne csak a pályakezdőket nézzük! A nyilvántartott álláskeresők mindössze 5,6 százaléka volt 2011-ben és várhatóan idén is diplomás (ez az összes nyilvántartott álláskeresőből mindössze 32 ezer fő). Több mint a 40 százalékuk 8 általános iskolát végzett vagy azt sem, közel 30 százalékuk szakiskolát, 24,4 százalékuk pedig középiskolát.
A 2012-es Munkaerőpiaci Tükör szerint ráadásul a foglalkoztatottak arányai is a diplomások felé tolódnak el, azaz miközben az alacsonyabb iskolai végzettségűek aránya csökken, a magasabb végzettségűeké folyamatosan nő a foglalkoztatottak között. (Jelenleg a foglalkoztatott férfiak 22 százaléka, a foglalkoztatott nők 30 százaléka diplomás.) Ugyanitt azt látjuk, hogy a 15–64 éves diplomás férfiak közel 84 százaléka dolgozik, az érettségizetteknél ez az arány már csak 64 százalék, a szakképzőt végzetteknél 68 százalék, az annál alacsonyabb végzettségűeknél 30 százalék.
Azaz a munkanélküliségtől erősen véd a diploma, még akkor is, ha egy kicsit (1-2 százalékot) emelkedett is arányuk az álláskeresők között az utóbbi évtizedben. A válság idején is a felsőfokú végzettség adta a legnagyobb biztonságot a munkaerőpiacon. Ez természetesen nemcsak az egyénnek jó, hanem az államnak is: a diplomás réteg az, amelyiknek a legjobb esélye van a munkához, tehát éppen ők azok, akik adót fizetnek, és nem szorulnak rá különböző segélyekre, kevésbé szorulnak rá az egészségügyi szolgáltatásokra stb. Ezt felismerve a modern államok, ha úgy tetszik, a saját érdekükben egyre több pénzt fektetnek az oktatásba, felsőoktatásba. Magyarországon a kormányváltás óta 60-70 milliárd forintot vontak ki onnan.
Egy másik, mostanában sokat hangoztatott kormányzati toposz, hogy a felsőfokú iskolákból minden második hallgató lemorzsolódik. Ha csak az egyetemekre beiratkozottak számát vetik össze azzal, hogy a formális tanulmányi idő után mennyien végeznek, akkor elképzelhető, hogy kijön egy 45-47 százalékos különbség. Varga Júlia közgazdász ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy ebben az összehasonlításban jelentős torzítások bújnak meg, ha az egyéni adatokat is vizsgáljuk. Van számos olyan hallgató, akinek már van diplomája, és ezek esetleg beszámíthatnak különböző tárgyakat, azaz hamarabb végezhetnek, illetve vannak olyanok, akik beiratkoznak valamilyen szakra, majd átmennek egy év után egy másikra. Ez utóbbiak kétszer jelennek meg a rendszerben, és a végén, ha csak a kimenetet vizsgáljuk az egyik elvész (kétszer szerepel a bemenetnél, de csak egyszer a kimenetnél). Ha ezeket a torzításokat lefejtjük, akkor lehet megbecsülni a valóságos lemorzsolódást, ennek értéke Varga Júlia szerint mintegy 30 százalékos. És ez is csak a formális tanulmányi idő végén igaz, később még sokan lediplomázhatnak azok közül, akik itt lemorzsolódóknak látszanak. A 30 százalék is magas arány, lehet és érdemes csökkenteni, de az OECD-ben és az EU-ban is nagyjából ennyi a lemorzsolódók aránya.
Felvették – Fotó: Kummer János
A közvélekedésben – és időnként a kormányzati és kamarai körökben is – a leggyakoribb érv így hangzik: „Diplomásokból Dunát lehet rekeszteni, miközben egy jó vízvezeték-szerelőt nagyítóval sem találni.” Ennek cáfolataként legjobb, ha Orbán Viktort idézzük: „Nem az a baj, hogy Magyarországon túl sokan járnak egyetemre, mert még nem érjük el az európai átlagot az egyetemre-főiskolákra járók tekintetében. A baj ott van, hogy azok, akik nem mennek gimnáziumba vagy egyetemre, azok nem mennek el szakközépiskolába sem. Az általános iskola után rengeteg gyermek elvész, és ez szoros összefüggésben van a roma-kérdéssel is.”
Igaz, ezt még 2008-ban mondta Orbán. 2011-ben viszont olyan törvényeket vert át, amely 16 éves korra csökkentette a tankötelezettség felső koratárát, a szakiskolai oktatást pedig úgy alakította át, hogy onnan kizárólag félanalfabéta, maximum betanított munkára alkalmas fiatalok kerülhetnek majd ki.
