Papírtrikolór díszíti a gimnáziumi büfé falát, még a segafredós zacskót is piros-fehér-zöld szalag öleli. Régi polgári körös a büfés hölgy, Zsuzsa. Azt mondja, „a házunkon is kint van a lobogó, mondhatnak bármit a szomszédok”. Remek a melegszendvics, s míg lefő a kávé, magáról mesél az asszony, olyat, hogy attól még Schmitt Pálnak is gombóc szökne a torkába.
De most sajnos nem Zsuzsa (nénizni tilos, még a gyerekeknek is, hiszen csak a minap lépett a hatvannegyedikbe) a téma, hanem az államelnök, és nem a lélekhez szólunk, hanem a rekeszizomhoz. Amihez keresve sem találni jobb partnert az államelnökünknél, ki ma a pesti Szent Istvánban tart osztályfőnöki órát. Csinált ilyet korábban is, februári, Veszprém környéki haknijára mi is elkísértük, volt ott vörösiszapozás, légibázisozás, kondenzcsíkkal írták a pápai égre, hogy I LOVE PÁL, ha jól emlékszünk.
Na de most a Szent István. A gimnázium első igazgatójáról, Timár Pálról elnevezett díszteremben ülünk. A sarokban zongora áll csehovi puskaként, tartunk tőle, államfői futamban részeltetünk hamarosan.
Érkezik is Schmitt. Fitt, mint mindig, és rutinból prezentálja az osztályfőnöki óra című verbális etüdjét. „Olyan tizenöt és tizennyolc év közöttiek lehettek” – így saccolja a közönség soraiban helyet foglaló diákok életkorát, amivel, lévén gimnáziumban vagyunk, elvileg nem vállal nagy kockázatot.
Fotók: Kummer János
Az ilyen eseményeken rendre elhangzó tételeit ismétli. Jelesül: három „dolgot” tűzött ki célul, amikor elnök lett. A szép beszéd, az élethosszig tanulás és az egészséges életmód propagálását. Elítéli a tévét, az internetet, a fészbukolást, a csetelést, ellenben szereti, ha beszélgetés közben egymás szemébe nézünk, és azt is bevallja, társaságban szívesen szórakoztatja társait Adyval és József Attilával. („Aprítsunk fát a bogrács alá, srácok, de előbb egy kis Héja-nász az avaron!”)
Szóba kerül a budafoki gyermekkor. „Édesanyám mindig megnézte, az éjjeliszekrényemen az imakönyv mellett van-e más könyv is” – ezt tudjuk meg tőle. És azt is, hogy végigsportolta, -tanulta, -olvasta a gyerekkorát. Sosem elégedett meg a közepessel, mindig mindenből a legjobb akart lenni. „Citius, Altius, Fortius. Vagyis gyorsabban, magasabbra, erősebben! – idézi szokása szerint az olimpiai mozgalom jelszavát. – Ez az én életfilozófiám.”
És szóba kerül a tegnap is. Szerdán este fél hattól edzett az elnök, „mert nem elégedhetek meg azzal, ahogy kinézek”, aztán egy teljes órán át tárogatózott, de nem ám ülve, mint a kezdők, hanem állva, profiként.
Téma a „több nyelven állás”. Meséli, főnökként jó ideje úgy felvételiztet, hogy először is végigolvassa a reménybeli munkatárs önéletrajzát, aztán az állásinterjú „harmadik-negyedik mondatánál rákérdezek a nyelvtudásra”. Úgy tetszik, az utóbbi időben módosult kicsit a metódus, hiszen februári osztályfőnökijén, Veszprémben még így fogalmazott: „Negyven éve vezető vagyok, ha hozzám valaki bejön egy állásért, nem is kell megszólaljon, csak tegyen felém három lépést vagy négyet, hogy már meg is szagolhassam, én kiadom a bizonyítványát. Még azért udvariasságból belenézek az életrajzába, bólogatok egy kicsit, és már tudom, hogy fölveszem vagy nem.”
Téma a több nyelven állás
Na de most a nyelv az első, hiszen „az angol olyan, mint egy műhelyben a kalapács”. A kecskeméti Mercedes-gyárban, ahol a minap tett látogatást az államelnök, a szalag mellett dolgozóknak is beszélniük kell minimum angolul, de lehetőleg németül is. Schmitt szerint.
Azért a Szent Istvánban is csak előkerül a nazális vonal, a következő kontextusban: sportoljunk, mert „attól keltünk majd higiénikus benyomást és leszünk illatosak”.
Vélhetően nem szag, hanem látvány alapján három diákot hív ki magához egyesével. Miniinterjúkat készít a százötven fős hallgatóság előtt. Kockázatos műfaj, nehéz könnyednek mutatkozni, gyorsan odakozmálhat az ember. Schmitt viszont penge, ami kihozható a „hogyan tanulsz, hogy állsz a sporttal, milyen hangszeren játszol” hármasból, azt ő kihozza. Mondjuk az alanyokkal is szerencséje van.
– Milyen tanuló vagy? – kérdi Murai Lászlótól.
– Hát, nagyon szerethető.
Ötös.
A fiatalemberről kiderül, hogy fél év alatt százharmincegy kilóról kilencvennégyre fogyott. „Nem semmi”, mondja rá a nyelvőr elnök, majd érdeklődik, „van-e már kockahas”, s a választ is megadja: „Van, csak még takarja valami.”
– Te is voltál százharminc kiló? – így Holdonner Virágnál nyit.
“Most úgy tűnik, csinos vagy, de ez nem tart örökké”
Ül a poén, szeretik a gyerekek.
– Sporttal hogy állsz? Most úgy tűnik, hogy csinos vagy, de ez nem tart örökké.
Fény csillan Pali bácsi szemében, szívesen lenne fiatalabb, úgy egy negyvenessel.
Csoma Attila az utolsó felszólított, visszavonult cselgáncsos fiú, bronzot nyert országos bajnokságon egykor.
– Cselgáncs? Isteni! – kiált föl Schmitt. – Én ugyan vívtam. A cselgáncs az egyetlen sport, ahol nem panaszkodnak a bíróra.
– Én panaszkodtam!
Schmitt is rötyög, jól teszi.
Búcsúzóul minden diák kap tőle egy példányt a januártól érvényes alkotmányból, mondjuk egy mobilnet-előfizetésnek biztos jobban örülnének. „Az új alaptörvény biztosítja az önök jövőjét”, állítja Schmitt, de ezt még neki se hisszük el, még akkor sem, ha lelkesen felolvas a dokumentum Szent István-os passzusából: hűség, hit, szeretet, Szent Korona, becsüljük, tiszteljük, valljuk, ilyenek sorjáznak.
Hűség, hit, szeretet, Szent Korona, becsüljük, tiszteljük, valljuk
Az elnök „szép töltekezést” kívánt ádventhez, majd így köszön el: „Az osztályfőnöki óra ezennel véget ért.”
Megyünk békével.
A zongorázás elmarad, a folyosón azt mondja valaki: Pali bácsi elfelejtette, hogy ez is a műsorterv része volt.
