Fotó: Berecz Valter
Csütörtökön jött a hír: a magyar kormány a hivatalos kommunikáció szerint „új típusú együttműködéssel” ugyan, de visszatér az IMF-hez. Váratlan volt a bejelentés?
Nem, abszolút várható volt. Másfél évvel ezelőtt is azt mondtam, hogy Magyarország egyszer vissza fog kullogni az IMF-hez. A Valutaalapot nem lehet megsérteni, az IMF nem fog érzelmi kérdést csinálni abból, hogy a magyarok ezelőtt hogy viselkedtek. A részleteket ugyan még nem ismerjük, de gazdasági szempontból valószínűleg jó döntés. Hogy miként hat ki a belpolitikára meg a kormány népszerűségére, az már másodlagos. A piacokat megnyugtatja, és várhatóan a racionalitás irányába tereli a gazdasági gondolkodást. Ha az IMF-hez való visszatérésnek az lesz az eredménye, hogy végre lehántják ezt a sok ideológiai maszlagot a magyar gazdaságpolitikáról – ami az ország imidzse szempontjából érthetetlen, de a populista politika szempontjából érthető –, akkor már megérte. Meg kell próbálni pártpolitikai szimpátia nélkül kimondani, hogy az országnak az IMF jó vagy nem jó.
Sikerülni fog?
Én nem akarok jóslásokba bocsátkozni. Még abban sem, hogy vajon ezek a szereplők végre tudják-e hajtani ezt a fordulatot.
Fotó: Berecz Valter
Az ország imidzse sokak szerint elég sok pofont kapott az elmúlt néhány hónapban. Mit gondolnak rólunk a nagyvilágban?
A kérdés kettéválik. Magyarország egy jó brand, komoly országnak tartják, létezik velünk szemben egy általános szimpátia, de ez nem feltétlenül esik mindig egybe az aktuális események megítélésével. Tudomásul kell venni, hogy az országnak van egy nimbusza, amit nem lehet egykönnyen lerombolni. Az ezelőtti kormányok sem tudták, de ez a mostani sem tudja. Az viszont más kérdés, hogy az aktuális kormányzati intézkedések hatásai, hogy befolyásolják az ország aktuális megítélését. A politikusok meg vannak győződve róla, hogy mindig csak az általuk kreált imidzs létezik, de ez nincs így. A kettőt összhangba kellene hozni. Az aktuális megítélés is nagyon fontos, nem szabad elbagatellizálni – drámaian befolyásolhatja ugyanis az ország gazdasági lehetőségeit.
A gazdasági lehetőségeket, amiket most kelet felé keresünk? A Kína és az arab világ felé nyitás nem fúrhatja az amerikaiakkal való kapcsolatunkat?
Kína felé nyitni kell, és az oroszokkal is ki kell alakítani egy tisztességes együttműködést, de az nem kérdőjelezhető meg, hogy Magyarország a transzatlanti közösség tagja, és csak akkor tud ezeken a piacokon tárgyalni, ha ez a beágyazottság nagyon erős és nagyon szoros szövetségi viszonya van az Egyesült Államokkal. Egy olyan kis országot, melynek jó és erős a kapcsolata az USA-val, sokkal komolyabban vesznek mindenhol. Amikor az amerikaiakról van szó, akkor tudomásul kell venni, hogy az Egyesült Államok nem csak egy a sok ország közül. Még akkor is, ha nekünk egy kicsit távolinak tűnik, a vele való kapcsolat nagymértékben definiálhatja a magyarok nemzetközi megítélését és mozgásterét. Az amerikaiakat nem szeretni vagy utánozni kell, nem kell rájuk csodálattal nézni, tudomásul kell venni azonban, hogy az amerikaiak még mindig a fejlődés, az újítás, az innováció, a szabadságjogok elsődleges letéteményesei. Nem gondolom, hogy hozzájuk képest másodrangú az Európai Unió, de az amerikai kapcsolat rendkívül fontos. Én személy szerint szeretném látni a nagy sikereket Kínával, Oroszországgal, Szaúd-Arábiával, de majd meglátjuk, hogy ezekből mi lesz. Nincsenek csodák.
Fotó: Berecz Valter
A budapesti amerikai nagykövet nemrég tiltakozó jegyzéket, úgynevezett demarsot adott át Orbán Viktornak a készülő sarkalatos törvényekkel kapcsolatban, főleg az igazságszolgáltatás függetlenségével és a választási reformmal kapcsolatban fogalmazott meg aggályokat. A magyar kormány először tagadta a demarsot, majd – miután a nagykövet a sajtónak is megerősítette a jegyzék létét – a diplomáciai tiltakozást a külügy helyettes államtitkára “baráti eszmecserének” minősítette. Mi is pontosan a demars?
A demars egy tiltakozó jegyzék. Ennek a legenyhébb formája a szóbeli jegyzék, de a szóbeli jegyzék sem szóbeli, azt is át szokták adni írásban – erről nem érdemes vitázni. Hogy a magyar miniszterelnök és a nagykövetasszony közt mi történt, pontosan nem tudom, az viszont tény, hogy Amerika már korábban meglepődött a magyar kormány demokráciával kapcsolatos bizonyos lépései miatt. Az amerikai külügyminiszter nemrég Magyarországon járt, fékekről és ellensúlyokról beszélt. Hillary Clinton jelzése teljesen egyértelmű volt, csacsiság lenne nem figyelembe venni. A szabadságjogok a lehető legsarkalatosabb kérdések Amerikában, ezért sem teheti meg az USA, hogy ha ez ügyben anomáliát lát – ráadásul pont egy szövetségesénél –, akkor azt ne tegye szóvá. Hogy ez mennyire súlyos vagy nem súlyos? Felesleges rajta vitatkozni. Az biztos: az ügy önálló életet kezdett élni és a nemzetközi sajtóba is belekerült, ebből pedig mi nem jöhetünk ki győztesen.
Fotó: Berecz Valter
Clinton azért elég burkoltan fogalmazott.
A diplomácia maga a stílus, a diplomácia a stílusról szól. Arról, hogyan tudom megmondani valakinek nagyon keményen a dolgot, anélkül, hogy vérig sérteném. Attól, hogy az amerikai külpolitika nem azt a stílust veszi fel, amilyen stílusban Magyarországon a politikai párbeszédek folynak – ha egyáltalán van párbeszéd, hívjuk inkább csatározásnak –, arra még oda kell figyelni, komolyan kell venni. Hillary Clinton, amikor itt volt, igyekezett a legnagyobb szimpátiát mutatni Magyarország és a magyar kormány iránt, azonban nagyon világosan és egyértelműen fogalmazott. Nem kell rögtön a külvilágot, az ellenzéket meg a liberális gondolkodókat, meg mit tudom én kiket hibáztatni, hogy ezek a kritikák megszülettek. Ez a kormány hihetetlen goodwillel (jó szándékkal – a szerk.) indult másfél évvel ezelőtt. Komoly és nagy várakozások voltak Amerika felől, hogy ezt a kétharmadot arra használják majd fel, hogy konszenzust építenek, folytatják az ország gazdasági talpra állítását, versenyképessé teszik az országot. Egy ilyen politikai mandátummal Magyarország egy fantasztikus lehetőség előtt állt.
És mi lett ebből a lehetőségből?
Hát, most megyünk vissza az IMF-hez.
A kritikákra egyébként néha meglehetősen erősen reagál a magyar politikai elit. Gondoljunk csak Deutsch Tamásra, aki miután az Egyesült Államok helyettes külügyi államtitkára, Thomas Melia megkritizálta a magyar alkotmányozást és az új egyházügyi törvényt, a Twitteren úgy reagált: “Ki a f** az a Thomas Melia?”.
Hadd ne adjak osztályzatot Deutsch Tamásnak. Szerintem ő is pontosan tudja, hogy hibát követett el. Thomas Melia az Egyesült Államok külügyminisztériumának olyan tisztviselője, akinek a kinevezése kongresszusi meghallgatáshoz van kötve. Ez egy igen magas szint. Én biztos, komolyan vettem volna a szavait.
Fotó: Berecz Valter
Úgy tűnik, a legutóbbi másfél évben megsokszorozódtak Magyarország ellenségei. Legalábbis a kormányzati kommunikáció szerint. Állítólag folyamatosan támadnak, büntetnek minket, mi pedig szabadságharcokat kell, hogy vívjunk. Tényleg ennyi ellenségünk van?
Igen, vannak ellenségeink. Például a lassú gazdasági növekedés, a magyar emberek egészségügyi állapota, meg az oktatási rendszerünk, amely nem tud lépést tartani a globális kihívásokkal – ezek az ellenségeink. A kutya fülét büntetik Magyarországot! Vannak bizonyos gazdasági törvényszerűségek, piaci realitások, amiket lehet utálni, de ezek léteznek és kész. Nem létező ellenségeket kitalálni felesleges és egyáltalán nem szerencsés. Az elmúlt egy nap, mióta az IMF-ről szóló hír felmerült, talán a kijózanodás irányába mutat. Jó lenne, ha rájönnénk arra, hogy abba kell hagyni ezt a retorikát és vissza kell térni a realitás talajára.
