Kovács Márta

Kovács Márta

újságíró
2016 májusa óta a 24.hu újságírója, ma már vezető hírszerkesztője. Szívügye a hírszerkesztés professzionális kivitelezésén túl a címlap gondozása: fontos számára, hogy a nap legfontosabb ügyei pontosan, érzékenyen és átláthatóan jussanak el az olvasókhoz. Cikkeiben főként szociális ügyek kapnak helyet, hiszen mindig az érdekli, mi történik az emberekkel a döntések mögött. Írásaiban az érintettek hangját keresi, különösen azokét, akik ritkán jutnak szóhoz. Munkásságát Szegénységről Méltósággal különdíjjal és fődíjjal is elismerték. Ha van egy története, amelyről úgy érzi, méltatlanul kevés figyelmet kap, és érdemes volna publicitást szereznie a 24.hu hasábjain, keresse őt bátran!

A Netkorrep program segítségével hátrányos helyzetű diákok különböző tantárgyakból online foglalkozásokon vehetnek részt. Meglátogattuk Szabinát és Dávidot – tanárt és diákját –, hogy megnézzük, milyen egy angolóra, ahol unalmas tankönyvi feladatok helyett olykor szleng-tanulásra is jut idő.

Orbán Viktor hétfőn bejelentette, hogy szerdától a középiskolákban, nyolcadik osztály fölött digitális oktatás lép életbe. Sorra vesszük, miként alakultak az iskolákat érintő járványügyi döntések az elmúlt hónapokban, amelyek alapján látható, hogy lényegében semmi sem változott az első hullám óta.

2020. 11. 11. 13:36
Olvasói sztorik