Farkas Norbert / 24.hu
Belföld

„Elhittem, hogy én is jobb életet érdemlek” – így kapnak esélyt a gyermekotthonban élő gyerekek

A Világszép Alapítvány tíz éve dolgozik gyermekotthonban élő gyerekekkel: Az alapítvány egyik mentora, Tarcsa Tímea, és mentoráltja, Dani mesél a közösen eltöltött éveikről, legnagyobb kihívásaikról és legkedvesebb emlékeikről.

Tízéves koromig néhány családtagommal laktam együtt: nagymamámmal, nővéremmel – nagy szegénységben. Ekkor elkerültem gyerekotthonba a nővéremmel, majd onnan nevelőszülőkhöz. Aztán jött újra a gyerekotthon, akkor már egyedül, majd a javítóintézet. Csináltam sok hülyeséget. Most az utógondozóban vagyok, ahová az intézetis gyerekek 18 éves koruk után mehetnek. Még néhány évig itt is leszek.

Dani foglalta össze így, felettébb röviden, mi történt vele a születése óta eltelt 21 évben. „Nincsenek túl jó emlékeim. A gyerekotthon azért nem egy család” – emlékszik vissza. Ahogy szóba kerülnek az esetleges továbbtanulási tervek, a mellette ülő Tarcsa Tímea elismerő mosollyal nyugtázza, a fiú immár mer nagyot álmodni.

Farkas Norbert / 24.hu

A következő cél az érettségi, ha minden jól megy, addig még két év van hátra. Szakmát már szerzett az elmúlt években, ennek köszönhetően jelenleg festőként dolgozik. De nem szeretne örökké ebben a szakmában maradni, ha tehetné, komolyabban foglalkozna tánccal, küzdősporttal.

Miért nem látható a fotókon Dani?

A gyerekvédelemben élő kiskorú gyerekek fotózására és megjelenésére szigorú szabályok vonatkoznak, minden fotóhoz szükséges a gyámtól kapott engedély. Miután egy gyerek elmúlt 18 éves, maga döntheti el, hol szeretne szerepelni, ám  a Világszép Alapítvány amíg aktív kapcsolatban áll egy fiatallal, életkortól függetlenül sem akarja megmutatni az érintett arcát, ha arról mesél, milyen a gyermekvédelem, milyen volt a gyerekkora, milyen nehézségeken, traumákon van túl. Ennek az az oka, hogy nem tudhatják, később a fiatal hogyan viszonyul majd a múltjához, szeretné-e, hogy ezek az információk örökké elérhetőek legyenek róla. Hasonló okokból nem szeretnék, ha a vezetéknév felismerhetővé tenné a fiatalt.

Tímea és Dani közös története 2017-ben kezdődött, amikor elindult a Világszép Alapítvány mentorprogramja. Dani életének viszont már tíz éve része az alapítvány, hiszen korábban hat éven át táborozott az alapítvány munkatársaival.

Az alapítvány tíz éve foglalkozik gyermekotthonban élő gyerekekkel. Nyári táboraik, mesemondó, mentor programjuk, inkluzív óvodájuk és Létra Klubjuk mind azért jött létre, hogy hosszú távon kapcsolódhassanak a gyermekvédelmi gondoskodásban élőkhöz. A mentorprogramban jelenleg negyven gyereknek és fiatalnak tudnak mentort biztosítani.

A programot azért hozták létre, mert felismerték, hogy a gyerekvédelemben felnövő és az onnan kikerülő gyerekekre a rendszer sajátosságai miatt – részint a szakemberek túlterheltsége következtében – gyakran kevés folyamatos egyéni figyelem jut. Céljuk, hogy a személyre szóló figyelemnek köszönhetően  a gyerekek felfedezhessék a bennük rejlő értékeket, ezáltal önbizalomhoz jussanak.

Kispest maradt meg nagyon, ott iszonyúan elzüllöttem

– emlékszik vissza az ottani gyermekotthonban töltött évekre Dani. Mint mondja: Timi és az alapítvány munkatársai „kézzel-lábbal próbálták összekaparni”, hogy térjen vissza a normális útra, ám sajnos ugyanúgy ment a saját feje után. „Elvittek a körülöttem lévő emberek, meg elvittem saját magamat is”, mondja a felelősségről, jelezve, hogy akkoriban még hiába igyekeztek segíteni rajta, nem igazán tudtak. A rossz irányba tartó út végállomása végül egy előzetes letartóztatás, majd egy év javítóintézet lett, ahová hivatalosan rongálás miatt került be.

Timiék voltak azok, akik anyám helyett anyáim voltak. A mai napig se kutyám, se macskám, így ők jöttek be látogatni

– meséli. Elmondása szerint aztán akkor kezdett el kicsit „észhez térni”, amikor bekerült az alapítványhoz, akkor igyekezett maga mögött hagyni azokat a múltbeli tévedéseket, amik a drogok felé is elvitték. Ezt a világot mostanra sikeresen maga mögött hagyta, habár elismeri, a mélyből kifelé vezető út nem volt éppen akadályoktól mentes.

Farkas Norbert / 24.hu

Mielőtt Dani és Timi 2017-ben megismerték egymást, a fiú életében nagyon meghatározó élményt töltöttek be az alapítvány nyári táborai. „Emlékszem, amikor még fecskenadrágban szaladgáltam Paloznakon. Olyan élményeket kaptam, hogy nem akartam hazamenni, majd, amikor muszáj volt, napokig sírtam, hadd menjek vissza” – mondja.

Tarcsa Tímea zenésznek indult, de végül történelemtanár, család- és gyermekvédő lett belőle. 2016 óta a Világszép Alapítvány munkatársa, ma már a mentorprogram szakmai vezetője. A szervezet kezdetben csak táborokkal foglalkozott, minden évben ugyanazok a fiatalok jártak vissza.

Dani már hat éve a résztvevők sorát erősítette nyaranta, amikor az alapítvány vezetője úgy döntött, nemcsak nyaranta szeretne a gyerekek életének része lenni, hanem év közben is támogatná őket. Végül 2017-ben indult a mentorprogram, Timi pedig gyakorlatilag egyedüli mentorként tevékenykedett ebben az időben.

Akkoriban Dani a kispesti gyermekotthonban élt, és noha töretlenül látogatták, érződött, nem ez élete legfényesebb időszaka, így hamar kiderült, nem tudnak majd igazán konstruktívan együttműködni. Egy időre megszakadt a kapcsolat az alapítvány és a fiú között.

Timi ekkor sem lépett ki teljesen az életéből: a fiatal akkori nevelőjét rendszeresen felhívta, hogy érdeklődjön, mi történik a fiú életében, kérdezett arról, vajon van-e esély arra, hogy felvegyék a kapcsolatot a jövőben. Majd egyszer csak jött a hír, hogy Dani előzetesben van.

Ekkor tudták újra felvenni a fonalat. Az alapítvány munkatársai szerették volna meglátogatni a fiút a javítóintézetben, végül sikerült időpontot kapniuk: épp a 18. születésnapján. „Sosem felejtem el azt a pillanatot”, jegyzi meg Timi, nyomatékosítva, mekkora jelentősége volt annak az ünnepnapnak abban, hogy ma is ott ülhetnek egymás mellett.

Senki nem járt meglátogatni, három hónap után az első beszélőm volt, amikor Timiék jöttek. Olyan bűntudat volt akkor bennem, hogy hagytam, hogy ez a kapcsolat megszakadjon, és annyira rosszul éreztem magam, hogy ennek ellenére is ők azok, akik bejöttek hozzám. A félórás beszélő felét végigsírtam

– emlékszik vissza a nagy találkozásra Dani.

Az első látogatást újabbak követték, majd egy idő után sikerült megszervezniük az „eltávozásait” – a javítóból ugyanis rövid időre kiengedik a fiatalokat – is, hogy együtt elutazhassanak a megszokott táborozó helyre. Általában három-négy napot töltöttek Paloznakon, ezek az alkalmak pedig újabb meghatározó élményekkel gazdagították a fiatal serdülőkorának éveit.

A javítóintézet ajtajai végül mögötte zárulhattak be, így jött a következő kihívás: el-, illetve inkább újraindítani az életét.

A közös munkájukról Timi fontosnak tartja hangsúlyozni: szerencséje volt, hogy a tábori évek alatt megteremtődött bizalmat úgymond megörökölhette. Tagadhatatlan, hogy Dani körül mindig zajlott az élet, hallotta, hogy belekeveredik zűrös ügyekbe, de egyúttal érezte azt is, hogy az évek során mintha nőne a fiú saját magába vetett hite.

Kezdted érezni, hogy igenis érdemelsz egy jó életet, hogy te ezt mind megérdemled és el is fogod érni, ugyanúgy, mint mások

– fogalmaz Dani felé fordulva, a fiú pedig kissé zavarba jőve hirtelen csak egy halk „ez szép” kíséretében nyugtázza a hallottakat. Aztán kicsit összeszedettebben már maga is bevallja, régebben eszébe sem jutott volna, hogy jobb életet érdemelne, hiszen abban élt, azt szokta meg, amiben a mindennapjait töltötte, fogalma sem volt arról, hogy élnek mások.

Az alapítványi mentorprogramban egyébként már nem csak Timi tevékenykedik, hanem azóta újabb munkatársakkal, illetve önkéntes mentorokkal bővült a segítők köre. Előbbiek jellemzően többek közt szociális munkások, pedagógusok, azaz a szakterületük a Danihoz hasonló fiatalokkal és gyerekekkel való foglalkozás. Az önkéntesekkel ellentétben ők nem feltétlenül csak egy fiatalt támogatnak. Továbbá az ő szárnyaik alá tartoznak azok a nagykorúsághoz közeledők, akik esetében már különösen változó, milyen időközönként, illetve formában van szükségük segítségre.

Farkas Norbert / 24.hu

Ennek következtében Danival is kicsit más keretek között dolgoznak, mint egy kiskorúval, hiszen megengedheti magának azt a rugalmasságot, hogy ha Daninál „helyzet van”, akkor el tud dobni mindent, amivel épp foglalkozik, és képes azt mondani, vágjunk bele, a lényeg, hogy neki jól alakuljon a sorsa. Persze nem csak olyankor találkoznak, amikor valami probléma üti fel a fejét, hanem a szürke hétköznapokon is jelen vannak egymás életében.

A közös munka természetesen nem mindig egyszerű, Timi is elismeri, hogy az évek alatt néhányszor hullámvölgyben találták magukat. Nagyot küzdöttek többek közt a rendkívül bonyolult ügyintézéssel, új célok megfogalmazásával, új kapcsolatok kialakításával, a mindennapi biztos megélhetés elérésével is.

Az „én ezt nem tudom megcsinálni, elegem van” mondat azért elhangzott Danitól párszor az évek alatt, de túljutottak ezeken a pontokon és csinálták tovább. Timi azt tartja a legnagyobb sikerüknek, hogy a bizalmat egymásban és a bizonyosságot, hogy a dolgok jóra fordulhatnak, bármilyen mélypontból ki tudnak jönni, sosem engedték el.

A gyermekvédelmis gyerekekkel kapcsolatban azért fel kell készülni bizonyos dolgokra

– hangsúlyozza Timi. A rendszer ugyanis jó néhány olyan sajátossággal rendelkezik, amelyek ismerete elengedhetetlen ahhoz, hogy valamiféle képük legyen arról, miért történik ezekkel a fiatalokkal az, ami, illetve általánosságban is milyen folyamatok játszódnak lenne bennük.

A gyermekvédelemben lenni nem könnyű, sokszor már az is elképesztően nehéz, amiért valaki odakerül, teszi hozzá. Timi ugyanakkor úgy vélekedik: fel kell készülni a kihívásokra – ahány gyerek, annyiféle –, valamint törekedni kell rá, hogy a kapcsolatuk szempontjából elengedhetetlen bizalom minél hamarabb megteremtődjön. Az ok végtelenül plasztikus: nagy kihívás elhinni egy ilyen fiatalnak, hogy ott lesznek mellette fél év vagy akár egy év múlva is.

Dani emlékei szerint köztük Timivel már az elejétől fogva kialakult egyfajta bizalom, amit aztán az évek egyre erősebbé tették. Sokat gondolkodott már azon, hol tartana ma, ha máshogy alakul a sorsa. Arra jutott, vagy az „utcán züllene” vagy intézetben lenne. „Valószínűleg úgy lettem volna vele, hogy csinálok valamit, hogy bent maradhassak. Még ott is jobb, mint az utcán”, vélekedik.

Hiába a töretlenül fennálló bizalom, bevallja, sokáig nehezére esett elhinni, hogy van mellette valaki, aki bármi történik, segíti őt. A gyerekkorában fontos támasznak számító nővére és nagymamája elhunyt, így Timin és az alapítványon kívül mára tényleg senki nem maradt, akire számíthatna.

A közös emlékekről való nosztalgiázással láthatóan órákat tudnának mindketten eltölteni, Timinek először egy balatoni vízibiciklizés ugrik be, „ahogy sütött a nap, olyan felhőtlennek tűnt minden”. Mély nyomot hagyott benne az is, amikor először látta táncolni a fiút, illetve mélyen megmaradt, amikor az iskola előtt látta a barátaival, hiszen elégedetten nyugtázhatta: Dani immár jó helyen van.

Van egy pont, amikor el kell majd engedni Danit

– jelzi Timi. Az alapítványnál az általános gyakorlat, hogy addig foglalkoznak a gyerekekkel, amíg a „rendszerben” vannak, illetve ezt követően még egy évig, vagy amíg azt nem érzik, hogy elhárultak az akadályok az önálló élet megkezdése elől.

Farkas Norbert / 24.hu

Ettől függetlenül persze ugyan – annak tudatában, hogy a legnagyobb siker, ha már nincs szükség rá – már nem mentorként, de a fiú élete része maradhatna. „Az intenzív jelenlétnek egyszer vége szakad, de reményeim szerint jön egy új fejezet: amikor időnként a gyerekeddel, családoddal együtt jössz majd, és ugyanúgy megbeszélünk mindent, ami egymással történt” – néz reményteljesen a mentor mentoráltjára, aki heves bólogatással igyekszik meggyőzni a másikat arról, hogy ő is ezt szeretné, a végtelenségig.

Azon vagyok, hogy ne legyen már szükségem Timire

– feleli Dani, nyomatékosítva, hogy próbál „kirepülni a fészekből”, talpra állni, önállóan élni az életét. Legnagyobb sikerének azt tartja, hogy „embert faragtak belőle”.

Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a Szputnyik a legjobb vakcina, a minimálbér nem lesz adómentes, jövő héten átléphetjük a 4 milliós oltási határt, 6 millió beoltottól beszélünk társadalmi immunitásról.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.