Több mint száz napja tüntetnek fáradhatatlanul a fehéroroszok Aljakszandr Lukasenka távozását követelve. Az augusztus 9-i elcsalt elnökválasztás óta minden hétvégén tiltakoznak, legutóbb is tízezrek gyűltek össze az utcákon. A fehérorosz elnök továbbra sem hajlandó lemondani, mi több, alkotmányreformot ígér, és engedélyt adott arra, hogy a tüntetések feloszlatásakor a hatóságok éles lőfegyvert is bevessenek. De rengetegen vannak, akiket ez sem tántorít el attól, hogy tovább harcoljanak a diktátor távozását követelve.
Andrei Vitushka intenzív terápiás szakorvos, főként kritikus egészségügyi állapotú újszülöttekkel foglalkozik. Nemrég azonban arról tájékoztatták, hogy a munkaszerződését nem hosszabbítják meg a következő évre. Elbocsátásának semmi köze a munkája minőségéhez. Andrei ugyanis tudatos állampolgárként régóta részt vesz a kormányellenes tiltakozásokban, augusztusban feleségével együtt le is tartóztatták, amikor a kiskorú gyermeküket keresték, akit korábban a rendfenntartó erők vittek magukkal.
Elkötelezett civil aktivista vagyok a diákéveim óta, már több mint húsz éve. A céljaim nem sokat változtak az évek során: szabadság, emberi méltóság és jogok, demokrácia és igazságszolgáltatás. Mostanra az erőszak-ellenesség is hozzáadódott
– mondta a 24.hu-nak. Mindig zavarták a kormányzati hazugságok és az igazságszolgáltatás hiányosságai, így nem volt kérdés, hogy az elcsalt elnökválasztást követően csatlakozik a tiltakozásokhoz. Csakhogy már augusztus 10-én három napra börtönbe került, és nem ő volt az első a családjában, akit elvittek a rendfenntartó erők.
Andrei 16 éves fia, Miron, édesanyjával, barátnőjével és néhány barátjával sétált az utcán nagymamája háza közelében. Egyszer csak a semmiből tűnt elő egy fekete kisbusz, benne négy felfegyverzett, azonosítóval nem rendelkező férfival, akik a földre kényszerítették a fiút, majd bilincsbe verték, holott semmit nem tett ellenük. Miron édesanyja tiltakozott a brutális intézkedés ellen, ám csupán annyit közöltek vele, hogy melyik rendőrállomáson találhatja majd meg a gyermekét.
Miután elhajtott a kisbusz, Andrei és a felesége rögtön a rendőrállomásra sietett, ahol több mint egy tucat ember gyűlt össze, várva, hogy információt kapjanak szeretteikről, barátaikról. Békésen vártak az épület előtt, miközben nézték, ahogy egymás után jelennek meg az egyforma furgonok, bennük ugyanolyan egyenruhásokkal, mint akik Miront elfogták. Az egyik kisbusz őt és a feleségét is elvitte.
A fiatalt végül hatórányi raboskodás után szabadon engedték. Ez idő alatt többször megverték, és hiába mondta, hogy csak 16 éves, a kora sem hatotta meg a rendőröket. Az igazságügyi orvosszakértő tíz vérömlenyt talált Miron testén, miután kiszabadult.
Nem tudom elképzelni, hogy az intelligens, négy nyelven beszélő fiam mivel érdemelte ezt ki
– jegyezte meg Andrei, akinek a felesége is átélte a fogva tartás borzalmait. Kryscina – aki egyébként cukorbeteg – 55 órát töltött bezárva, az első 24 órában nem kapott inzulint, nem mérhette meg vércukorszintjét, és enni sem kapott. Ezek közül bármelyik tényező kritikus egy cukorbetegre nézve, nemhogy az összes egyszerre. „Meg is halhatott volna”, mondta Andrei.
A felesége celláját eredetileg legfeljebb négyfősre tervezték, ehhez képest előfordult, hogy 45-en voltak benn egyszerre. „Ennyien hallgathatták a gumibotokat és az ezek okozta sikolyokat minden éjjel”, tette hozzá Andrei, akinek a legnehezebb az volt, hogy orvosként tudta, feleségének mennyire veszélyes ott lennie.
Életem legszörnyűbb pillanata volt, amikor a cellaajtón található kis ablakon keresztül láttam, amint Kryscinát egy rendőr faggatja a folyosón.
Andrei elbocsátásának híre mindezek ellenére is a semmiből jött, elmondása szerint semmiféle magyarázatot nem kapott arra, miért nem hosszabbítják meg a szerződését. Kollégáitól és a betegeinek szüleitől rengeteg segítséget kap, eddig háromezren írták alá a támogatására létrejött petíciót. „Nehéz időket élünk jelenleg. Néha ijesztő. De ez egy maraton, és mi fogunk nyerni” – mondta bizakodva.
Andrei úgy vélekedett, hogy nagyszerű látni ezt az összefogást és a szolidaritást, ám mindez a helyzetén semmit nem változtat. Az elbocsátása ugyanis szerinte nem a klinika döntése, inkább az egészségügyi minisztériumból érkezhetett a parancs, így nincsenek illúziói: a döntés végleges.
Elmondhatják akármennyiszer, hogy minden orvos fontos, főleg ebben a járványügyi helyzetben, az én esetem mutatja, hogy ez nem igaz, hiszen úgy tűnik, nincs szükségük egy szakképzett orvosra, aki segítene a súlyos betegek meggyógyításában.
A jövőre vonatkozó terveivel kapcsolatban meglehetősen szűkszavú, „senki sem tudja garantálni, hogy nem leszek börtönben”, mondta. Ha teheti, szeretne továbbra is az egészségügyben dolgozni, ezen belül is gyermekek intenzív ellátásával foglalkozni, hiszen ez a szakterülete, itt tudja leginkább hasznossá tenni magát. De ha a rendszer ezt nem teszi lehetővé számára, akkor tervei szerint az informatikai szektorban keres magának munkát, hiszen számos cég rendelkezik valamilyen egészségügyi projekttel, amihez szükségük lehet a témában jártas tanácsadókra.
Ahogy Magyarországon, úgy Fehéroroszországban is számos orvosban vetődik fel, hogy egy olyan országba költözzön, ahol jobb fizetés és stabilabb gazdasági helyzet várja
– jegyezte meg Andrei a 24.hu-nak annak kapcsán, hogy ha úgy alakul, el tudná-e képzelni az életét egy másik országban. Már tíz évvel ezelőtt is felmerült a lehetősége, hogy elhagyja a hazáját, de akkor is nemet mondott, mert úgy érezte, otthon több hasznát veszik, és egyébként is, „ez az ő helye a világban”.
Andrei hazafinak tartja magát, és a politikai helyzettől függetlenül csodálja Fehéroroszországot, és az ott élő „hihetetlen embereket”, akiket kedvesnek, nyitottnak és szorgalmasnak tart, így szerinte mindannyian jobb jövőt érdemelnek. „Keresztényként, katolikusként a fő feladatom, hogy segítsek másokon, így ezt teszem, amennyire csak tudom. A fehéroroszoknak nagyobb szüksége van rám, mint bárki másnak”, tette hozzá.
Andrei 1999 óta tevékenykedik aktivistaként, így a forradalmi események rendkívül izgatottá teszik, „rengeteget dolgoztam azért, hogy egyszer láthassak egy ilyen méretű mozgalmat”, mondta, így boldoggá teszi, hogy végre látja, ahogy a hétköznapi emberek tudatos állampolgárrá váltak az országában.
Részben emiatt is optimista a jövőjét illetően: az orvos szerint ahogy a fehéroroszok egyre aktívabbá váltak a közéleti kérdésekben, egyre inkább jellemző, hogy széles körű megbeszélések zajlanak arról, milyen jövőt képzelnek el az országnak. A bizakodást árnyalja, hogy Andrei szerint az elnök és kormánya nem hajlandó párbeszédet folytatni, illetve „meghallani az emberek akaratát”.
Ha Lukasenka távozik, Fehéroroszország olyan aktív politikai élettel rendelkezik majd, mint bármelyik másik európai ország
– hangoztatta. A férfi szerint három fő politikai erő lesz meghatározó: egy „fehérorosz-barát”, amely jó kapcsolatot szeretne az EU-val és Oroszországgal egyaránt, egy Európa-párti, amely az ország EU-s csatlakozását szorgalmazza, valamint egy oroszbarát – ennek támogatói nagyrészt Oroszország részeként képzelik el Fehéroroszország jövőjét.
Andrei örömmel látja, hogy jó néhány európai ország kiállt a fehérorosz nép mellett az elmúlt több mint száz nap alatt, noha tisztában van azzal, hogy viszonylag korlátozott lehetőségük van arra, hogy befolyásolják a helyzetet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy a fehérorosz rendfenntartó erőket nemzetközi szinten is terrorszervezetnek tekintsék, hiszen minden szempontból úgy viselkednek a lakossággal szemben, mint a terroristák.
Két esetben fordulhat elő, hogy elhagyjuk az országot: ha a család valamely tagjának élete veszélybe kerül, vagy ha felmerül a veszélye annak, hogy bebörtönözzenek
– mondta a fehérorosz férfi, de leszögezte, annyira ragaszkodik a hazájához, hogy amint lehetne, ez esetben is visszatérne Fehéroroszországba.
