A család az család – noha banálisnak hangzik, az utóbbi hónapokban mégis egyre gyakrabban találkozhatunk ezzel a mondattal a közösségi média különböző felületein, sőt nem csak ott. Nem véletlenül: a Szivárványcsaládok Közössége és a Háttér Társaság közösen indított kampányt azért, hogy miközben a kormány folyamatosan igyekszik stigmatizálni az azonos nemű párokat, minél többen álljanak ki a családok védelmében – akkor is, ha az tételesen nem egy anyából, apából és gyerekekből áll.

Hanol Ádám és Pál Marci tíz éve alkotnak egy párt, öt éve élnek bejegyzett élettársi kapcsolatban. Fiukat, Andrist háromévnyi várakozás után, 2018-ban fogadták örökbe. Családjuk Walterrel, a fiúk minden lépését figyelő corgival teljes, így indultak el szokásos délelőtti sétájukra december utolsó napjaiban is, az újévi koccintáson innen, de a rúd bejgliken túl.

Andris a biciklipedálokat tapossa, Walter négy tappancsát emelgetve igyekszik versenybe szállni vele, miközben Marci a kampány kezdeteit eleveníti fel. „A törvényeket kijátszva jutnak gyermekhez Magyarországon a homoszexuális párok”: ezzel a címmel jelent meg cikk nyár elején a Pesti Srácok oldalán, amelyben három szivárványcsaládot mutattak be, fotókkal együtt – az egyik Marci, Ádám és Andris volt.

Ez volt az első támadás ellenünk

– emlékszik vissza Marci, hangsúlyozva, hogy habár az LMBTQ-közösséget korábban is többször „elővették már”, de a szivárványcsaládokat eddig nagyjából elkerülték. A cikk természetesen nem egyszeri támadás volt, nem sokkal később jó néhány hasonló írás követte, majd jött Orbán Viktor elhíresült interjúja, amelyben a miniszterelnök úgy fogalmazott: „Magyarország a homoszexualitás tekintetében egy toleráns, türelmes ország, de van egy vörös vonal, amit nem lehet átlépni. Hagyják békén a gyerekeinket.”

Ekkor már világos volt, hogy valami készül: majd miután jó néhány politikus szintén megnyilvánult a témában, illetve ők is kaptak egy „fülest”, hogy ősszel szivárványcsaládokat érintő törvényi változások jöhetnek, kikristályosodott, hogy valószínűleg a melegek lesznek az új migránsok, legalábbis a kormánypropagandában. A történtek hatására több család is elkezdett azon gondolkozni, mit kellene tenniük, hiszen ahogy Marci fogalmaz, „nem akartunk békák lenni a fazékban, amiket beleraknak a forró vízbe, aztán megfőnek, mert nem ugranak ki”. Így néhányan úgy döntöttek, nem maradnak csendben, belevágnak, elkezdtek szerveződni, a Háttér Társaságot pedig megkérték, biztosítsanak ehhez infrastrukturális hátteret, amire a szervezet örömmel igent mondott.

Így jött létre az #acsaládazcsalád kampány a szivárványcsaládok védelmében, melynek célja, hogy jobban megismertessék magukat és jogi problémáikat a társadalommal. A kampány keretében azóta rengetegen megosztották, számukra mit is jelent a család.

Annyira civil kezdeményezésről van szó, hogy ennél civilebb már nem is lehetne

– mondja Marci, hiszen rengetegen ajánlották fel segítségüket, hogy a kampány létrejöhessen. Ahogy teltek a hetek, egyre többen szólaltak fel az ügy mellett, énekesek, színészek, műsorvezetők és közéleti szereplők egyaránt.

A sikert azt is mutatja, hogy egyelőre úgy tűnik, nem találnak rajtuk támadási felületet: mindössze egyetlen petíció indult, ami amellett kardoskodik, hogy az aláírók ne nézzenek RTL Klubot, amíg az adó sugározza a Háttér Társaság szivárványcsaládokról szóló videóját társadalmi célú hirdetésként.

Mi nem azt mondjuk, hogy a mi családunk jobb, csak azt állítjuk, hogy vagyunk olyan értékes családok, mint bármelyik másik

– fogalmaz Marci, aki szerint a családnak számos formája lehet, és ugyan a kormány nagyon szeretné, hogy a mostaninál is kevesebb szivárványcsalád éljen hazánkban, vagy inkább ne is legyenek, de ez a kísérlet biztosan kudarcba fullad majd.

A kampány mára már inkább mozgalommá vált, ami mögé pártok is beálltak. Ettől eleinte kicsit ódzkodtak, félve attól, hogy átpolitizálódik a kérdéskör, majd rájöttek, hogy nem baj, ha ezek a pártok felvállalják ezt az értékrendet, illetve ezáltal hátha az ő szimpatizánsaikhoz, szavazóikhoz is könnyebben eljut az üzenet. Hiszen a kampány célja is ez volt: eljutni olyanokhoz, akik egyébként nem találkoznak a szivárványcsalád fogalmával sem. Marci emlékeztet: egy kutatás szerint egy nagyon megosztó problémáról beszélünk, hiszen az emberek körülbelül 35-40 százaléka elfogadja őket, ugyanekkora hányada viszont nem, míg körülbelül 20 százalék bizonytalan a kérdést illetően.

Az „a család az család” kampány kezdete óta Marci rengeteg üzenetet kapott olyanoktól, akik bevallásuk szerint idáig idegenkedtek a szivárványcsaládoktól, azonban látva, hogy ez is egy működőképes modell, már máshogy állnak hozzá. Számtalan fiatal pedig őszinte felháborodását fejezte ki az alkotmánymódosítás miatt, illetve jó néhányan megijedtek attól, hogy nem tudnak majd a jövőben családot alapítani ezek után.

Marci szerint a legfontosabb az, hogy a kampány párbeszédet generált: beszélgetéseket olyan szülőkkel, nagyszülőkkel, akik korábban hallani sem akartak arról, hogy léteznek olyan családok, ahol nem egy anya és egy apa nevel gyerekeket. „Kemény beszélgetések, konfliktusok voltak, de ezek mind elősegítik annak az elfogadását, hogy ez működik.

Andrist próbáljuk megóvni ettől az egésztől, amennyire lehet, hogy ne érzékeljen ebből semmit, és ugyanúgy gyerek maradhasson. Az egyik legnehezebb feladat őt megkímélni, miközben az egészet miatta is csináljuk.

Szeretnék, ha kisfiuk egy olyan társadalomban nőne fel, ahol az, hogy vannak olyan párok, mint ők, már nem hír, illetve ugyanolyan jogai legyenek, mint bármelyik másik gyereknek, és ne érje hátrányos megkülönböztetés.

A december közepén elfogadott alaptörvény-módosítással kapcsolatban Marci határozottan annyit mond: nem érzi azt, hogy ez az ő alkotmánya lenne, és azt se, hogy a döntést nemzeti konszenzus előzte volna meg. Ők sem vitatják, hogy az anya nő és az apa férfi, de azt gondolják, hogy a család fogalma ennél jóval komplexebb, és ennek a lehetőségét vették most el egy tollvonással rengeteg embertől.

Andris közben a Tour de France indulóit megszégyenítő irammal teker apukái között, és míg ez idáig Ádám terelgette Walter kíséretében, most kicsit szerepet cserélnek Marcival. Így Ádám is elmondja, hogy az alkotmánymódosítást egyszerű politikai hangulatkeltésnek tartja, amire „mindenki tudja rázni az öklét”, de hiába rögzítik a jogalkotók, hogy az anya nő, az apa férfi, például azt, hogy egy anya kit szeret és hogyan képzeli el saját családját, nem lehet így szabályozni.

Az elfogadott törvénymódosítás ezentúl alapesetben csak házaspároknak teszi lehetővé az örökbefogadást, az egyedülállóknak miniszteri engedélyre lesz szükségük ehhez. Az azonos nemű párok hazánkban nem köthetnek házasságot, de eddig is csak úgy fogadhattak örökbe, ha valamelyikőjük egyedülállóként jelentkezett. Andrist kettőjük közül hivatalosan Marci fogadta örökbe, ám szeretnének nagyobb családot, így immár két éve a második gyermekükre várakoznak, ehhez pedig Ádám már megkapta az engedélyt korábban, tehát a mostani jogszabályváltozások elvileg őket nem érintik.

Csakhogy, ahogy ő is felhívja a figyelmet, vélhetően a politikai klíma befolyásolja majd az ügyintézőket és az örökbefogadásra várók aktáinak kezelőit, valószínűleg aki eddig is kevésbé volt nyitott egy azonos nemű párra, ezt követően még kevésbé lesz, sőt immár feljogosítva érzi majd, hogy ne is vegye elő az ő aktáikat, míg az alapvetően nyitott ügyintézők a munkájukat félthetik.

Ez a félelem közel sem alaptalan: Ádám beszélt korábban olyan azonos nemű párral, akiknek az új törvény megszavazása előtt megtagadták a kérelmét mindenféle indoklás nélkül, úgy, hogy a szakemberek jóváhagyták azt, a hivatali pecsétet azonban mégsem kaphatták meg.

A hozzánk hasonló párok és az egyedülálló örökbefogadók általában tudják, hogy a sor végén vannak

– mondja Ádám. Nekik ugyanis olyan gyerekeket „ajánlanak ki”, akik valamilyen okból – legyen az akár származás, életkor vagy valamilyen betegség – nem kellettek a jelentkező házaspároknak.

Így az azonos nemű párok és egyedülállók ellehetetlenítése az örökbefogadás terén csak azt eredményezi majd, hogy meghosszabbodik az idő, amíg a gyerekek családba kerülnek, hiszen a tapasztalatok azt mutatják, hogy ők szívesebben fogadnak örökbe olyan gyerekeket, akiket mások nem, például idősebbeket vagy roma származásúakat is.

Az LMBTQ-közösség és a szivárványcsaládok elfogadottságának nemcsak az új törvények elfogadása, hanem a kormányközeli médiumokban megjelent homofób, kirekesztő cikkek is nagyon rosszat tesznek, hangsúlyozzák Ádámék. Ezek ugyanis meghatározzák, mennyire tudnak egyáltalán előbújni, mentálisan egészségesebb életet élni a meleg fiatalok. Arról nem is beszélve, milyen hatással lehet egy szivárványcsaládban nevelkedett gyermekre, ha azt olvassa az interneten, hogy ő nem is valódi családban él.

Ádámék tudatosan próbálják felkészíteni minderre a gyereküket. Azt vallják, mindig az életkorának megfelelően kell átadni neki ezeket az információkat, most, hogy már négyéves elmúlt, egyre többet beszélgetnek vele a családról.

Elmondtuk már neki, hogy képzeld, vannak olyan emberek, akik elcsodálkoznak azon, hogy neked két apukád van, és amikor ezt először hallotta, teljesen meg volt döbbenve, és azt kérdezte: de miért?

– emlékszik vissza Ádám, hangsúlyozva: ez nem azért van, mert az a természetes, hogy egy gyereknek két apukája van, hanem Andrisnak az a természetes, hogy ugyan körülötte mindenkinek egy anyukája és egy apukája van, neki két apukája van.

A hazai intézményrendszerrel eddig csak a bölcsődében és az óvodában találkoztak, de egyelőre mindkét helyről nagyon jó tapasztalataik vannak, intézményi és gondozói szinten is, habár ezt főként a szerencsének és a környéknek tudják be. Valamennyi helyen teljesen őszintén mutatkoztak be, első kérdésük mindig az volt: okoz-e bármilyen problémát, ha a gyereküknek, akit szeretnének odajáratni, két apukája van.

Volt olyan óvoda, ahol kissé ódzkodva jelezték, hogy a konyhás nénitől kezdve a kertészen át az összes óvónéniig meg kell kérdezni mindenkit, rendben van-e ez nekik, míg máshol csak legyintettek, hogy semmi probléma, hiszen van itt olyan gyerek, akinek momentán két anyukája van. Ezek után persze nem volt kérdés, Andris hova járjon óvodába.

Attól, hogy mi vagyunk Andris apukái, még beszélgetünk vele arról, hogy neki van egy anyukája is. Szoktunk olyat játszani, hogy elképzeljük, hogyan nézhet ki, milyen színű lehet a haja, milyen lehet a ruhája, aztán persze megbeszéljük, hogy ez lehet, hogy így van, de lehet, hogy nem

– avat be a gyereknevelés rejtelmeibe Ádám. Marcival egyébként már korábban jelezték a kisfiúnak, hogy ha elég nagy lesz, és szeretné megkeresni anyukáját, abban természetesen segítenek neki.

A két apa elég magabiztos szülő ahhoz, hogy ne féljenek attól, hogy ha Andris megkeresi a vér szerinti családját, akkor őket esetleg kizárná az életéből. Inkább úgy állnak hozzá, hogy ha van lehetőség arra, hogy akár egy-két emberrel is több legyen a kisfiú életében, aki szereti és törődik vele, akkor ez csak a javára válik. Így van ez a nevelőszüleivel is, akikkel azóta is tartják a kapcsolatot, karácsonykor és szülinapokon is találkoznak velük.

Andris életében szülei mellett több anya- vagy ahhoz hasonló szerepben lévő nő is megtalálható, nevelőanyukáján kívül a nagymamái is, akikkel nagyon sok időt tölt együtt. Marci és Ádám azt vallja, nekik nincsenek különböző szerepeik a kisfiú életében, mindenből ugyanúgy kiveszik a részüket mindketten, de azért vannak kedvenceik: Marci asztala inkább a bohóckodás és a birkózás, míg Ádám szokott barkácsolni, főzni és festeni Andrissal általában. Néha persze ezek a tevékenységek felcserélődnek.

Valahol olvastam, hogy felháborító, hogy ezek a meleg párok megfosztják a gyerekeket az anyai szereptől és attól, hogy férfias apák neveljék fel. De nem attól lesz valaki anya, hogy ablakot pucol meg süteményt süt karácsonykor, és nem attól lesz valaki apa, hogy este hétkor ér haza és ő teszi le a pénzt az asztalra

– vélekedik Marci a leegyszerűsített családmodellről.

Mindketten hangsúlyozzák, hogy teljesen rendben van, ha valaki másképp gondolkodik a szivárványcsaládokról, mint ők, nem is azt akarják, hogy ezeket a családokat most azonnal mindenki feltétel nélkül megszeresse, mert ez természetesen nem így működik. A gyűlölködést, a megbélyegzést és a kirekesztést azonban elfogadhatatlannak tartják.

Ez a kampány akkor érte el a célját, amikor te nem fogsz velem beszélgetni

– mondja Marci az előttük lebegő célokról. Szeretnék, ne legyen hír, hogy két apa gyermeket nevel, miközben ugyanolyan unalmas hétköznapokat élnek meg, mint mások, ugyanazok a problémáik és ugyanolyan kihívások állnak előttük, mint bármely más, hagyományosnak mondott család előtt.

Cél az is, hogy a jövőben a szivárványcsaládok által nevelt gyerekek ugyanolyan jogokkal rendelkezhessenek, mint bárki más, illetve ne kelljen egy fiktív anya nevének szerepelnie egy két apa által nevelt gyermek születési anyakönyvi kivonatában, ahelyett, hogy mindketten törvényes gyámjai lennének.

„Mi évekig harcoltunk ezért a srácért, és borzasztóan boldogok vagyunk vele, valamint nagyon hálásak vagyunk a rendszernek, hogy itt lehet velünk” – állítja Marci. Mint mondja: amikor Andris először átlépte a lakásuk küszöbét, egy másodperc alatt felborult az addigi prioritási listájuk, feje tetejére állt az addigi életük. És minden pillanatért megérte.

Ha pedig minden jól megy, a későbbiekben még kevesebbet fognak unatkozni, hiszen már az első randin megbeszélték, hogy három gyereket szeretnének, és azóta is ragaszkodnak ehhez a vágyukhoz.

Az örökbefogadás mindig olyan téma volt, mint az űrutazás: el akarsz jutni az űrbe, nem tudod, hogyan, de szeretnél. Aztán összejött. Most a három gyerek az új űrutazás

– fogalmaz Marci. Hogy miért? Fontosnak tartja, hogy legyen Andrisnak testvére, és mindig nagy családban képzelte el a jövőjét. „Igazából Novák Katalin álomcsaládja vagyok”, jegyzi meg mosolyogva, miközben azért elgondolkodik, mennyivel nehezebben lenne kivitelezhető a mostani séta három gyerekkel és egy minden léptüket folyamatosan vigyázó kutyával.