Belföld koronavírus

November végén teszteltethetik magukat a budapesti pedagógusok

Intenzív tesztelési programba kezd Budapest. Az iskolai dolgozók koronavírus-szűrésétől a fővárosi vezetés azt is várja, hogy pontosabb képet kapjanak arról, mekkora a baj. Havasi Gábor egészségügyi tanácsnok lapunknak a többi között arról beszélt, hogyan oldják meg a mintavételt a fővárosban.

A fővárosi önkormányzat százezer antigén gyorstesztet fog vásárolni. Több tesztről is folynak tárgyalások, ezek egyike az a holland termék, amit a holland kormány is használ

– mondta Havasi Gábor, Budapest egészségügyi tanácsnoka a 24.hu-nak a szerdán a főpolgármester által bejelentett intenzív budapesti tesztelési programmal kapcsolatban.

Karácsony Gergely arról beszélt, Orbán Viktor miniszterelnök keddi bejelentése csalódást okozott, sokakban maradt hiányérzet, a főváros ezért is döntött úgy, hogy nem vár tovább, és átvállalva a kormányzat feladatainak egy részét, intenzív tesztelési kapacitásbővítésbe kezd. A főpolgármester szavai alapján a százezer koronavírustesztből ötvenezret a budapesti közoktatásban dolgozóknak szánnak.

Mivel a fővárosi önkormányzat nem rendelkezik egészségügyi intézménnyel, így csak az önkormányzatok együttműködésére tudnak támaszkodni – ismertette a részleteket lapunkkal Havasi. Mint mondta: több kerülettel egyeztettek már, és mindegyik nyitottnak bizonyult a lehetőségre.

Ötvenezer tesztet lakosságarányosan fogunk szétosztani a kerületi önkormányzatok között, a mintavételt pedig nekik kell megszervezniük. Annyit kérünk tőlük, hogy a náluk jelentkező oktatási dolgozóknál – a pedagógusoktól a portáson át a konyhás néniig – végezzék el a tesztet, a fennmaradó mennyiséget pedig saját döntésük szerint használhatják fel

– közölte a tanácsnok.

Fotó: Nyikos Péter / MTI

Van olyan önkormányzat, amely az óvodai, bölcsődei dolgozók tesztelését is tervezi, máshol az egészségügyi dolgozókat szűrnék, és olyan kerületről is tudnak, ahol a biztosított mennyiségen felül saját forrásból is szeretnének beszerezni további teszteket a lakosságnak.

Az átfertőzöttségről is képet adhat az intenzív tesztelés

Egyfajta preventív szűrőprogramról van szó, jelezte Havasi Gábor, így ha egy budapesti pedagógus nem érzi magát biztonságban, vagy bármilyen okból szeretné, hogy teszteljék, jelentkezhet a kerületi önkormányzatnál, nem kell ehhez a koronavírus tüneteit mutatnia. A tankerületek támogatására nem aspirál a főváros, ezért volt szükség arra, hogy a kerületi egészségügyi szolgáltatók helyet és szakembert biztosítsanak a mintavételhez.

A fő probléma a járvány jelenlegi szakaszában az, hogy teljesen kezdünk elszakadni a valós adatoktól

– hangsúlyozta a momentumos tanácsnok, kiemelve, hogy mivel nem végeznek megfelelő mennyiségű tesztet a hatóságok, nem tudni, mennyi lehet a fertőzöttek valós száma. Mindössze annyi szembetűnő, hogy az elvégzett tesztek egyre nagyobb arányban pozitívak, ami azt jelzi, hogy jóval több koronavírus-fertőzött lehet, mint amennyit a kormányzati adatok számon tartanak.

A fővárosi tesztelési programtól így azt is várják, hogy pontosabb képük legyen arról, mekkora a baj Budapesten.

Ez azért is fontos, mert a veszélyhelyzet megszűnése óta az önkormányzatok nem kapnak járványügyi adatokat, a kormányhivatalok ugyanis arra hivatkoznak, hogy csak veszélyhelyzet alatt van adatszolgáltatási kötelezettségük az önkormányzatok felé.

Minden iskolai dolgozónak jut

Budapesten körülbelül 30 ezer iskolai dolgozó van, így az 50 ezer tesztből biztosan jut mindenkinek, mondta Havasi, hozzátette, hogy mivel a program önkéntes, valószínűleg nem vesz majd benne részt minden iskolai dolgozó, így igény szerint akár később egy ismétlő teszt is beleférhet egyeseknél.

A tesztek beszerzése folyamatosan zajlik majd, a jelenlegi számítások szerint november végén érkezik meg 25 ezer darab, majd utána hetente-kéthetente újabb 25 ezer. Továbbá dolgoznak azon is, hogy a téli szünet után újabb tesztelési kört tudjanak biztosítani az oktatási intézmények dolgozóinak.

Az antigén gyorstesztek beszerzésére a Fővárosi Önkormányzat szerződik a teszt forgalmazójával, és együttműködési megállapodást köt a kerületi önkormányzatokkal. Így nagyjából három hét múlva az első teszteket már el is végezhetik.

„Csak vigyázzunk a gyerekekre, és ha belehalunk a járványba, azt is csendben tegyük”
Elégtelen tesztelés és kontaktkutatás, az információáramlás teljes hiánya, hosszadalmas és fájdalmas kilábalás a betegségből: ezekről számoltak be lapunknak azok a pedagógusok, akik maguk is átestek koronavírus-fertőzésen.

Mivel a fővárosi önkormányzatnál a kontaktkutatásnak sem a személyi, sem az intézményi feltételei nem adottak, ha egy oktatásban dolgozó tesztje pozitívnak bizonyul, a kerületi egészségügyi szolgáltató jelenti az esetet a Nemzeti Népegészségügyi Központnak, a további intézkedés így a járványügyi hatóság dolga.

Havasi szerint egyébként a kormány azért nem tartja fontosnak a közoktatásban dolgozók tesztelését, mert a kormányzati sikerpropaganda továbbra is azt a látszatot kelti, hogy a magyar védekezés sikeres, nincs szükséges lezárásra. Az egészségügyi tanácsnok azt feltételezi, a kormányt megrémiszthette az első hullámot követő gazdasági visszaesés, ám hangsúlyozta, hogy a valós adatok ismeretében kellene mérlegelni a járványügyi és a gazdasági szempontokat. Ezzel szemben a kormány olyan európai adatokkal példálózik, amelyek egyszerűen nem összehasonlíthatók a magyarral.

Orbán Viktor azt mondja, hogy Ausztriában milyen szörnyű a helyzet, ezért óvatosnak kell lennünk, miközben hazánkban szörnyű, és ott kevésbé. Ehhez képest Ausztria nagyon szigorú intézkedéseket hozott, mi pedig látszatintézkedéseket

– mondta.

Mint a miniszterelnök bejelentését követően írtunk róla, bár a pandémia kezdete óta valóban több osztrák fertőződött meg a koronavírussal, mint magyar (mostanáig 132 ezer, illetve 95 ezer), az osztrákok 2,3 millió tesztet végeztek el a mi 1,1 milliónkkal szemben. Ráadásul Ausztriában 1268 áldozatot követelt a járvány, nálunk 2147-et. Ausztriában keddtől a profi sportesemények kivételével betiltottak minden rendezvényt, bezártak a színházak, a múzeumok, az uszodák és a konditermek, a vendéglátóhelyek pedig csak kiszállítást vállalhatnak. Emellett éjszakai kijárási tilalmat léptetnek életbe: este 8 és reggel 6 között csak meghatározott esetekben – például munkába járás, sportolás vagy kutyasétáltatás miatt – hagyhatják el lakhelyüket az emberek. Az iskolákban pedig a felső tagozatosok és a felsőfokú oktatási intézmények tanulói áttértek a digitális oktatásra.

Szlovákiában pedig a teljes lakosság koronavírus-tesztelésével próbálkoztak, a mintavételen 3,625 millió ember vett részt, a népesség nagyjából kétharmada, és a tesztek egy százaléka lett pozitív.

Kiemelt kép: Czeglédi Zsolt / MTI

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.