Ivándi-Szabó Balázs

Ivándi-Szabó Balázs

fotóriporter

Szombat délután ismét tüntetést tartottak Budapesten, ez alkalommal az ellenzék korábbi miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter szervezésében. A rendezvény után egy időre lezárták a Margit hidat, majd több órán keresztül a belvárosban vonult a tömeg, a menet a Kossuth téren ért véget. A 24.hu fotói a demonstráció különböző helyszíneiről.

Kisoroszi polgármestere szerint a területen jelenleg nem garantálható a fürdőzők, pihenők biztonsága. Ebben valószínűleg nem is lesz változás, mivel úgy tűnik, hogy lefújják a környékre tervezett turisztikai fejlesztést, amire a település 370 millió forintot már elnyert. A kivitelezők szerdán vonultak volna fel a területre, őket a faluvezető szerint valakinek majd kártalanítania kell.

A négyéves Olívia az egyetlen gyermek Magyarországon, akinél az orvosok CTNNB1 szindrómát diagnosztizáltak. Anyukája, Petra az Instagramon enged betekintést mindennapjaikba, nemrég pedig úgy döntött, érzékenyítő mesekönyvet ad ki, hogy minél többen nyitottabbá válhassanak az olyan gyerekek iránt, akik, kicsit, vagy akár nagyon is, mások, mint a többiek. 

A Láthatatlan Tanodában 2015-ben feltették a kérdést a növendékeknek, milyen jövőt képzelnek el maguknak, majd nemrég ugyanezt a kérdést szegezték nekik. Az egyik tanodás lánynál jártunk, akivel többek közt arról beszéltünk, miként változtatja meg a józsefvárosi lányok és fiúk életét a tanoda, illetve mit köszönhetnek a segítőiknek a gyerekek.

Olvasói sztorik