Nem szokott eszébe jutni az írek elleni, hosszabbításban elbukott vb-selejtező, mondja a magyar válogatott középpályása, Schäfer András, aki szerint hiba egy tavalyi vereségről beszélni, ha a győzelmeket sem emlegetjük. Schäfer válaszolt Csernus Imre válogatottal kapcsolatos karcos kritikájára, és mesélt szombathelyi szerepvállalásról is. Interjú.
Az édesapja által alapított klubból indult, megfordult Debrecenben és az Ajaxnál, jelenleg pedig az AZ Alkmaarnál próbálja megvetni lábát az első csapatnál Kovács Bendegúz. Az évet még az U19-eseknél kezdte, de óriási tempóban vette a lépcsőfokokat, és ez válogatott meghívót ért számára.
Bodó Richárd: Ha lenne olyan pirula, amivel örökké lehetne kézilabdázni, gondolkodás nélkül bevenném
Bodó Richárd decemberben tudta meg, hogy Szegeden a jövő szezontól nem számítanak rá, így az átlövő tíz év után visszatér Tatabányára. Bodó elismeri, nem így tervezte a szegedi búcsút, de a várost imádja, és sokat jelent neki a szurkolók szeretete. Interjú.
A tizedik másodpercben padlóra került, végül mégis véresre verte ellenfelét a nehézsúly világbajnoka
Óriási meccset vívott egymással Dubois és Wardley.
Április elején egyéni rekordot ért el a teniszező Udvardy Panna, amikor a 71. helyen jegyezték a világranglistán, de ennél nagyobb visszhangja volt, amikor fenyegető üzenetet kapott egy ukrán játékossal esedékes meccse előtt. Interjú a rengeteg utazással járó életmódról, a pénzdíjakról, a meccs közbeni agyalásról és az Onlyfans-oldaláról.
A kunhegyesi focista azt mondja, hirtelen felindulásból történt az egész, mert felment benne a pumpa, amiért az általa arrogánsnak ítélt játékvezető gúnyosan kinevette. Az MLSZ Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Igazgatóságának vezetője szerint azonban szó sincs hirtelen felindulásról, ez sokkal inkább megfontolt, aljas, nagyon durva, komoly sérülést okozó mozdulat volt, és aki ilyenre képes, annak semmi keresnivalója a pályán.
A civil életben nyugodt és csendes, de a pályán előjön a másik énje, amely simán beleordít az ellenfél arcába egy nagy védésnél. A napokban jelentette be, hogy a nyáron befejezi, és miután kimondta ezt, hatalmas kő esett le a szívéről. Interjú a válogatott kézikapussal, Szikora Melindával.
Tőrös Balázsnak a Csillagok háborúja-sorozat hetedik része, Az ébredő Erő jutott eszébe, amikor arra kértük, árulja el, milyen szó villan be neki a női kosárválogatottról. Amely 1998 után szerepelhet ismét vébén, és ezzel feledtette a fájdalmas vereséget, amivel elúszott az olimpia.
Luka Modric és Cristiano Ronaldo után Edin Dzeko is úgy döntött, hogy aktív futballistaként ünnepli meg 40. születésnapját. A bosnyák válogatott meccs- és gólrekordere az idényt még a Fiorentinánál kezdte, de januárban váltott, és azóta a Schalke-szurkolókat hozza lázba a teljesítményével.