Alighogy véget ért az egyenes kieséses szakasz első fordulója, már indulnak is a nyolcaddöntők. Az első párosításban az egyik házigazda, Kanada próbál meglepetést okozni a 2022-ben negyedik helyen záró Marokkó ellen. Kövesd velünk élőben!
Gól nem született, helyzet se nagyon volt, de Kanada egyelőre meglepte Marokkót, amely a korábbi teljesítményéhez képest eddig szinte semmit sem mutatott.
Hakimi lökte meg két kézzel Laryeát, mire a kanadai balbekk számon kérte a marokkóiak sztárját. Kisebb tömegjelenet is kialakult, majd a két acsarkodó sárgát kapott.
Kanada 12-szer ért már a labdához az ellenfél 16-osán belül, Marokkó viszont még nem járt a kanadai kapu környékén. Ez jól visszaadja a meccs eddigi képét.
Bono előbb Eustáquio ravasz szögletét öklözte ki, majd beleért Jonathan David próbálkozásába is, igaz, a kanadai csatár már szinte az alapvonalról húzta kapura a labdát.
A houstoni stadion – amely most búcsúzik a tornától – teteje becsukható, és így is tettek, mivel helyi idő szerint délben rendezik a meccset – 39 fokban. A fedett stadionban azonban 22 fok van, ami sokkal kellemesebb.
Akkor a csoportkörben csaptak össze, és Marokkó 2-1-re nyert. Zijes és En-Nesziri szerezte az afrikaiak gólját, és a meccs harmadik találatát is marokkói szerezte, Agerd a saját kapuját vette be.
Július 4-ike van, ami Amerikában a függetlenség napja, ráadásul ez most a 250. évfordulója, hogy az ország függetlenné vált, úgyhogy Houstonban ennek megfelelően ünnepi a hangulat, és az amerikai himnusz is felhangzott.