Kultúra
A Nemzeti Színház igazgatója kiemelte, hogy az elmúlt pár évben folyamatosan emelkedik a nézők száma.
2014. 11. 17. 16:08
A Magyar Művészeti Akadémia először adott át Nemzet Művésze díjakat, tíz kategóriában hatvankilencen kaptak elismerést.
2014. 11. 17. 13:03
Nyolcvanéves korában hunyt el a francia fotóművész, Európa legjelentősebb fotófesztiválja, az Arles-i Találkozók alapítója.
2014. 11. 17. 11:24
A Nemzet Színészét párja mindössze egy nappal élte túl; a házaspárt együtt temetik majd el.
Vannak csodás pszichológusok. Vannak pompás írók. És van, pontosabban volt, aki mindkettő. Ma két megrendítő történet a Matiné - Popper Pétertől.
Nemsokára indul Magyarország első börtönrádiója. Az ötletet egy alapítványtól kapta büntetés-végrehajtás. Európában több országban van ilyen.
Tizenhét után lekerül a képernyőről a Napló. November 29-én lesz az utolsó adás.
Januárban licitálhatnak Elvis Presley 1953 nyarán készült hangfelvételére. Az aukciós árról nincsenek információk.
Megállapodást köt háttérzene-szolgáltató cégekkel az Artisjus, és kedvezményekkel is ösztönzi, hogy több helyen szóljon minőségi zene.
Gróf Balázs képregénye.
2014. 11. 13. 15:44
A kormány tiltakozott az aukció ellen. Azt állítják, hogy a tárgyak fele hamisítvány, a maradék pedig az ország nemzeti örökségének része.
A fővárosban közel 13 százalékos az RTL közönségaránya, miközben a TV2-é 9, de a falvakban 18:15 arányban a TV2 vezet az RTL-lel szemben. A tévécsatornák nézettségéről a Marketing&Media közölt felmérést.
„Ez a közszolgálat” – címmel jelenik meg címlapján a Heti Válasz, amely nagyinterjút közöl Kesselyák Gergellyel.
Az osztrák színikritikusok szerint a magyar miniszterelnök alakította legrosszabban a jelenkori/modern államférfit – derül ki az ORF cikkéből.
2014. 11. 12. 11:17
Advent kezdetétől év végéig kulturális programokkal, jótékonysági rendezvényekkel és korcsolyapályával várják a látogatókat.
Legalábbis ahogy azt a közszolgálati híradóban képzelik.
2014. 11. 10. 15:52
A nyolcvanas-kilencvenes évek sikeres svéd popduója május 19-én lép fel a Papp László Budapest Sportarénában.
A német rendezők szövetségének életműdíjával tüntették ki vasárnap este Szabó Istvánt Münchenben.
2014. 11. 10. 09:48
Egy hete új főigazgatója van a Budapesti Operettszínháznak. Kerényi Miklós Gábor három ciklus után köszönt le, helyét Lőrinczy György vette át.
2014. 11. 10. 08:00
Ennyiért ütötték le egy Beverly Hills-i árverésen.
2014. 11. 09. 17:46
Sztárparádé a Kormányzói Díjak átadásán.
2014. 11. 09. 17:17
Az egyetlen magyar irodalmi Nobel-díjas 1929. november 9-én született Budapesten.
Egy musical azokról, akik imádják a musicaleket - azoknak, akik utálják. Így reklámozzák a Centrál Színházban pénteken bemutatott darabot.
- 12:01 BYD-környezetkárosítási ügy – a gyanú szerint benzol tartalmú földet rakodhattak le
- 11:49 Donald Tusk Magyar Péternek: Köszönöm, hogy neked magyar zászló színű a szíved
- 11:46 A buli, amire 22 évet kellett várni – a klublegenda is az utcán ünnepelte az Arsenal bajnoki címét
- 11:40 Vitézy Dávid: Május 30-tól újra járnak a vonatok Ajka és Veszprém között, több éves kálvária után
- 11:24 A magyar dolgozók többsége úgy érzi, egyre kevesebbet ér a fizetése
- 11:12 Nicolas Winding Refn: Fél órán át halott voltam, aztán áramütéssel visszahoztak az életbe
- 11:02 Félévnyi emelést adna a kisnyugdíjasoknak Surányi György
- 10:58 „Nem tudtam reálisan gondolkozni, ezért vágtam le az ujját” – az újpesti gyilkos megindokolta, miért csonkította meg a felesége holttestét
- 10:58 Változtat a Google, mindenkit érint: megszűnik a webes keresés eddig ismert formája
- 10:58 Bochkor Gábor: Nem venném észre, ha a számlámról csak úgy eltűnne tíz- vagy százezer forint
- 10:52 Sztrájkkészültség: az Ikea dolgozói nem elégedettek a béremeléssel, ilyen kitűző viselésével demonstrálnak
- 10:33 Madárral való ütközés miatt gépcserét rendeltek el Kapitány István varsói repülőútja előtt
- 10:28 Magyar Péter a lengyel kormányfővel tárgyal Varsóban
- 10:15 Bölcsőde, óvoda, gyermekotthon és játszótér közelébe is jutott az azbeszttel szennyezett kövekből
- 10:14 Megható dolgot tett a hokiválogatott kapusa, miután a csapat megnyerte a legfontosabb vb-meccsét
- 06:00 Scherer Péter nemrég adta utolsó interjúját: arról beszélt, felesége mennyire óvja őt
- 05:57 Két nappal a választás előtt hárommilliárd forint támogatást ítéltek oda a Vári Attila vezette alapítványnak
- 09:42 „Jó utat, Apa!” – így búcsúztak Scherer Pétertől a színésznők, akik a lányait alakították az Apatigrisben
- 06:00 Ilyen volt Budapest 75 éve – rájössz, melyik teret látod a régi fotókon?
- 21:51 Gaudi-Nagy Tamás elmondta, ki készítette K. Endre kegyelmi kérvényét, és hogy miért vállalta el az ügyét
- 07:54 Pető Péter: A Fidesz elnémuló rogánizmusa szállította a Fidesz-történelem legmegalázóbb pillanatait
- 18:55 „Méltósággal viselt betegség után végleg elaludt” – így búcsúznak barátok, pályatársak, hírességek Scherer Pétertől
- 05:45 Kvíz: koma, ángy, sógor – mennyire ismered a rokonaidat?
- 05:30 Jól főzöl, de tudod is, mit csinálsz? – konyhai kémia kvíz
- 09:26 Minősített szexuális erőszak miatt emeltek vádat egy borsodi nagymama ellen
