Kultúra

Ebben veri a köztévé az RTL-t, TV2-t

„Ez a közszolgálat” – címmel jelenik meg címlapján a Heti Válasz, amely nagyinterjút közöl Kesselyák Gergellyel.

A köztévén futó Virtuózok zsűritagja szerint az ő versenyezőik máshol tartanak, „mint a kommersz tehetségkutatókon indulók, nem most kérnek tanácsot, hogy énekeljenek-e, vagy inkább fazekakat gyártsanak”. A köztévé komolyzenei tehetségkutatójáról – az interjú előzetese szerint – a Magyar Állami Operaház művésze úgy véli, az kicsit fából vaskarika, de ügyesen egyensúlyoznak a show és a komolyzene közti kényes határvonalon.

A legfontosabb különbség a közszolgálati tévén látható verseny és a kereskedelmi csatornák tehetségkutatói között, hogy itt szakmai alapon nyugszik az ítélkezés. „Elképzelhetetlennek tartottuk azt a szerkesztési módot, hogy legyen benne egy aranyos, szeplős kisfiú meg egy hórihorgas lány – vagyis hogy karakterek alapján válogassunk” – mondja a karmester, aki szerint a művészet igenis mérhető, és a skála náluk 9-től 10-ig terjed.

A kérdésre, hogy a gyerekek nem sérülnek-e, amikor bírálják, nem juttatják őket tovább, a karmester úgy válaszol, hogy túl liberális felfogás, „hogy jaj, vigyázzunk a gyerekre! Igen, sérül, de ha elesik, akkor is sérül. Engem konzervatívabban neveltek; nem lehet burokban élni: egyet hiszek, hogy szeretettel kell bánni velük. Aki nem tud egy kudarcot megélni, abból nem lesz művész. De abból sem, aki másnapra nem tudja túltenni magát rajta.”

A műsor hitvallása, hogy közelebb vigye a komolyzenét a nézőkhöz. „Miroslav Sýkora például, aki beszéd közben erősen dadog, aztán gyönyörűen énekel, nagyszerűen bizonyítja a zene hatalmát. Eközben viszont őt is és a gyógyíthatatlan beteg 12 éves Kormányos Vanesszát is ugyanolyan követelmények elé állítottuk, mint a többieket” – mondja Kesselyák. További részletek a csütörtökön megjelenő Heti Válaszban.  

A zsűri további tagjai:

Miklósa Erika operaénekesnő,
Batta András zenetörténész, egyetemi tanár,
Némethy Attila zongoraművész,
Szenthelyi Miklós hegedűművész 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik