Kultúra
A Nobel-díjas magyar író öt újabb műve jelent meg két kötetben kínai fordításban az egyik legnagyobb sanghaji kiadó gondozásában.
A libanoni énekes-színésznő, az arab világ egyik legismertebb és legünnepeltebb előadója nyolcvanhét éves volt.
Öt színház vezetésére írnak ki pályázatot.
Gróf Balázs képregénye.
2014. 11. 24. 17:51
A zenész 1967-ben adta oda unokatestvérének a hangszert, aki 47 év után döntött úgy, hogy pénzzé teszi.
Gazdát cserélt a „Müncheni anyakönyvi hivatal” című alkotás.
2014. 11. 23. 19:25
"A néma csöndet beleegyezésnek tekintve, a hurkot gyakorlott mozdulattal a lefogott, védekezni képtelen férfi nyakába vetette. Jól megrántotta, s addig húzta, míg Bőrös el nem veszítette az eszméletét."
35 kanapészerű fekvőalkalmatosság várja a kényelmet is szerető filmrajongókat Budapest legújabb intézményében.
Komoly vitát kavart a brit Sainsbury's élelmiszerlánc karácsonyi hirdetése, amely az első világháborús nyugati fronton játszódik.
Az angol verzió a listák élére ugrott, a francia változat is valószínűleg sikerre van ítélve.
2014. 11. 21. 18:50
Van, ami örök. Például az Ámokfutók, immáron 20 éve. A 90-es évek Bravo-válogatottja összeáll, hogy letarolja 2014-et.
2014. 11. 21. 18:15
Megválik fegyvergyűjteménye egy részétől Alain Delon 78 éves francia filmsztár.
Gróf Balázs képregénye.
2014. 11. 20. 18:21
Egy apa másfél tonnás Optimusz fővezért épített fiának a 18. születésnapjára.
2014. 11. 20. 15:49
Egy új régészeti projektben Alfacar mellett sejtik a polgárháborús tömegsírt, amelybe jelöletlenül elhantolhatták a baloldali nézetei és homoszexualitása miatt üldözött költőt-írót.
Az ír zenekar megfilmesítette a nemrég megjelent Songs Of Innocence című albumának dalait, a 11 videóból álló alkotás decemberben jelenik meg - írja a The Guardian internetes kiadására hivatkozva az MTI. A videókhoz utcaművészeket kértek fel.
Újra megjelent a GTA ötödik része. Ez az a játéksorozat, amely sokak szerint konkrétan emberek haláláért felelős. Szörnyeteg vagy okos társadalomkritika?
2014. 11. 19. 07:17
és a felirat értelmezése.
2014. 11. 18. 15:33
Az úgynevezett csodazongora egyedülálló formatervezésű, az eddigieknél gazdagabb hangképű, illetve hangzású. Januárban ismerheti meg a nagyközönség.
Nyolcvanhárom éves korában hunyt el a "japán Clint Eastwoodként" emlegetett színész, aki egyebek közt Ridley Scott Fekete eső és Sydney Pollack Jakuzák című filmjének köszönhette nemzetközi hírnevét.
2014. 11. 18. 12:32
Magyarország legjobbnak tartott szaxofonosa 56 évesen hunyt el hétfő este.
2014. 11. 18. 00:23
A Fehér Istent Sevillában, A berni követet és az Isteni műszakot Los Angelesben, Hajdú Eszter Ítélet Magyarországon című dokumentumfilmjét Minszkben díjazták a hétvégén
A német kancellár azért hívta fel Campinót, a Die Toten Hosen énekesét, hogy bocsánatot kérjen, mert a zenekar egyik dala szólt a Kereszténydemokrata Unió (CDU) győzelmi ünnepségén. Az énekes kicsit megijedt, majd meghatódott.
2014. 11. 17. 16:39
- 12:10 Krausz Gábor felidézte, mikor szeretett bele Mikes Annába
- 12:01 BYD-környezetkárosítási ügy – a gyanú szerint benzol tartalmú földet rakodhattak le
- 11:49 Donald Tusk Magyar Péternek: Köszönöm, hogy neked magyar zászló színű a szíved
- 11:46 A buli, amire 22 évet kellett várni – a klublegenda is az utcán ünnepelte az Arsenal bajnoki címét
- 11:40 Vitézy Dávid: Május 30-tól újra járnak a vonatok Ajka és Veszprém között, többéves kálvária után
- 11:24 A magyar dolgozók többsége úgy érzi, egyre kevesebbet ér a fizetése
- 11:12 Nicolas Winding Refn: Fél órán át halott voltam, aztán áramütéssel visszahoztak az életbe
- 11:02 Félévnyi emelést adna a kisnyugdíjasoknak Surányi György
- 10:58 „Nem tudtam reálisan gondolkozni, ezért vágtam le az ujját” – az újpesti gyilkos megindokolta, miért csonkította meg a felesége holttestét
- 10:58 Változtat a Google, mindenkit érint: megszűnik a webes keresés eddig ismert formája
- 10:58 Bochkor Gábor: Nem venném észre, ha a számlámról csak úgy eltűnne tíz- vagy százezer forint
- 10:52 Sztrájkkészültség: az Ikea dolgozói nem elégedettek a béremeléssel, ilyen kitűző viselésével demonstrálnak
- 10:33 Madárral való ütközés miatt gépcserét rendeltek el Kapitány István varsói repülőútja előtt
- 10:28 Magyar Péter a lengyel kormányfővel tárgyal Varsóban
- 10:15 Bölcsőde, óvoda, gyermekotthon és játszótér közelébe is jutott az azbeszttel szennyezett kövekből
- 06:00 Scherer Péter nemrég adta utolsó interjúját: arról beszélt, felesége mennyire óvja őt
- 05:57 Két nappal a választás előtt hárommilliárd forint támogatást ítéltek oda a Vári Attila vezette alapítványnak
- 09:42 „Jó utat, Apa!” – így búcsúztak Scherer Pétertől a színésznők, akik a lányait alakították az Apatigrisben
- 06:00 Ilyen volt Budapest 75 éve – rájössz, melyik teret látod a régi fotókon?
- 21:51 Gaudi-Nagy Tamás elmondta, ki készítette K. Endre kegyelmi kérvényét, és hogy miért vállalta el az ügyét
- 07:54 Pető Péter: A Fidesz elnémuló rogánizmusa szállította a Fidesz-történelem legmegalázóbb pillanatait
- 18:55 „Méltósággal viselt betegség után végleg elaludt” – így búcsúznak barátok, pályatársak, hírességek Scherer Pétertől
- 05:45 Kvíz: koma, ángy, sógor – mennyire ismered a rokonaidat?
- 05:30 Jól főzöl, de tudod is, mit csinálsz? – konyhai kémia kvíz
- 09:26 Minősített szexuális erőszak miatt emeltek vádat egy borsodi nagymama ellen
