Kultúra

Meghalt Lucien Clergue

Nyolcvanéves korában hunyt el a francia fotóművész, Európa legjelentősebb fotófesztiválja, az Arles-i Találkozók alapítója.

A dél-franciaországi Arles-ban született fotós hosszú betegség után szombaton hunyt el – közölte lánya, Anne Clergue.

“Picasso barátjaként és (a november 6-án elhunyt) Manitas de Plata cigánygitáros felkarolójaként, számos kötet és rövidfilm szerzőjeként sokoldalú érzékenységével kora meghatározó alkotója volt és sokat tett a fotográfia művészetként való elismeréséért” – írta közleményében Francois Hollande francia államfő.

Lucien Clergue nevéhez mintegy 800 ezer fotó és 75 kötetet fűződik, elsősorban a dél-franciaországi camargue-i tájképeiről és aktfotóiról volt ismert. Ő volt az első fotóművész, akit tagjai közé választott 2007-ben a Francia Akadémia. Nevéhez köthető az Arles-i Nemzeti Fotóművészeti Főiskola létrehozása is 1982-ben.

Clergue 1970-ben társalapítója volt az Arles-i Találkozóknak (Rencontres d’Arles), amely mára Európa legjelentősebb fotóművészeti eseményévé vált. A mediterrán kisvárosban látható tárlatokra nyaranta a fotó szerelmeseinek ezrei látogatnak el a világ minden tájáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik