Nagyvilág
Élő
A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) kész segíteni azon személyek sorsának felderítésében, akik eltűntek a Hamász palesztin iszlamista szervezet Izrael elleni támadásában – közölte kedden a nemzetközi szervezet elnöke.
2023. 10. 10. 18:09
Élő
Stratégiai partnerségről írt alá közös nyilatkozatot kedden bukaresti látogatása során Volodimir Zelenszkij ukrán államfő román hivatali kollégájával, Klaus Iohannisszal, írja az MTI.
2023. 10. 10. 17:33
Élő
Az izraeli hadsereg az ellenőrzése alá vonta az ország határát és mostantól a támadásra összpontosít – közölte Dan Goldfuss dandártábornok.
Élő
Feltehetőleg külső behatás által keletkezett kár a napokban szivárgás miatt leállított, Finnországot Észtországgal összekötő Balti-tengeri gázvezetéken – közölte kedden Sauli Niinistö finn elnök.
Élő
Ahogy korábban írtuk, a Hamász helyi idő szerint délután öt óráig adott haladékot Askelón város lakóinak, hogy elhagyják a területet.
2023. 10. 10. 16:24
Élő
Már több mint ötven olyan külföldi állampolgárt tartanak nyilván, aki a szombaton kirobbant háború során halt meg vagy tűnt el Izraelben, utóbbiakat valószínűleg a Hamász ejtette túszul.
2023. 10. 10. 16:16
Élő
A kormány kapcsolatban van minden, konzuli védelemre jelentkezett magyar állampolgárral Izraelben, a konzuli szolgálat mindenkinek tájékoztatást nyújt a legfrissebb információk alapján – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az ománi Maszkatban, ahol részt vesz az Európai Unió és az Öböl Menti Együttműködési Tanács (GCC) közös tanácsülésén.
Élő
Őrizetbe vették az ukrán védelmi minisztérium két magas rangú tisztviselőjét, akiket azzal gyanúsítanak, hogy elsikkasztottak 250 millió hrivnyát (2,5 milliárd forint), amelyet golyóálló mellények vásárlására szántak – írja az AFP.
2023. 10. 10. 15:35
Élő
A gázai egészségügyi minisztérium – amelyet a Hamász irányít – közlése szerint a háborúnak már 765 halálos áldozata van a palesztin oldalon, illetve négyezer sérültje.
2023. 10. 10. 15:35
Élő
Kijev információi szerint mintegy 450 ukrán állampolgár rekedt a harcok miatt Izraelben és a Gázai övezetben, legalábbis eddig ennyien léptek kapcsolatba az ukrán műveleti stábbal – mondta el Oleh Nyikolenko ukrán külügyi szóvivő egy keddi tévéműsorban.
2023. 10. 10. 15:19
Élő
1008 izraeli állampolgár halt meg azóta, hogy szombaton a Hamász támadást indított – közölte kedden Izrael washingtoni nagykövetsége a X-en.
2023. 10. 10. 15:10
Élő
A palesztin-izraeli konfliktus eszkalálódása az amerikai politika kudarcának következménye - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor kedden a Kremlben fogadta Mohammed asz-Szudáni iraki kormányfőt.
2023. 10. 10. 15:10
Élő
Nagyon valószínűtlen, hogy a 2024.
Élő
Abu Ubaida Hamász-parancsnok felszólította az izraeli Askelón város lakóit, hogy helyi idő szerint délután öt óráig (azaz nagyjából 90 perc múlva) hagyják el a város területét.
2023. 10. 10. 14:45
Élő
James Cleverly brit külügyminiszter szerint a kormány a brit zsidóság biztonságának garantálását mindennél fontosabb, elsődleges feladatnak tekinti a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista szervezet Izrael elleni támadása után kialakult helyzetben – számolt be az MTI.
2023. 10. 10. 14:16
Élő
Kedden Bukarestben tárgyal Volodimir Zelenszkij, erről egy bejegyzést is közzétette az X-en (Twitteren).
Csütörtökig van szállásuk, utána utcára kerülnek egy magyar turistacsoport zömében 60 év feletti idős, beteg tagjai. Haza akarnak jutni, de állításuk szerint eddig semmilyen segítséget sem kaptak. A külügy viszont azt állítja: hazugság, hogy semmilyen segítséget nem kapnak, sőt korábban felajánlották nekik, hogy hazajöhetnek a mentesítő járatok egyikével.
2023. 10. 10. 14:06
Élő
Az izraeli kormánykoalícióban részt vevő jobboldali és ultraortodox pártok vezetői nemzeti vészhelyzeti egységkormány megalakításával bízták meg Benjámin Netanjahu miniszterelnököt keddi tárgyalásukon – jelentette az MTI az izraeli a közszolgálati rádió alapján.
2023. 10. 10. 13:43
Élő
Iszmail Haníje, a Hamász vezetője bejelentést tett, hogy a háború végéig nem tárgyalnak a Gázai övezetbe hurcolt izraeli túszok sorsáról – írja az MTI a Walla izraeli hírportál közlése alapján.
2023. 10. 10. 12:21
Élő
Ali Hámenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője tagadta, hogy Irán részt vett volna a Hamász által szombaton indított halálos támadásokban – írja a BBC.
2023. 10. 10. 11:00
- 21:21 A nap legfontosabb hírei - 2026.05.19.
- 21:01 Miért ölik egymást az emberek a fejlett nyugat nagyvárosaiban egy műanyag zsebóráért?
- 20:29 Végzetes kémbotrány: kizárta a szövetség a Southamptont a playoff döntőjéből
- 20:01 Havasi Bertalan ismét Orbán Viktor sajtófőnöke lesz
- 19:29 Pósfai: Mindenkire szükség van, aki tenni akar a hazájáért és nincs ellene felróható körülmény
- 19:17 Magyar Péter Krakkóban beszélt a magyar-lengyel kapcsolat helyrehozásáról és a V4-ek bővítéséről
- 19:01 „A vőlegényem esténként gyakran sírva talál az ágyban” – élete tragédiáiról mesélt a női tenisz-világranglista vezetője
- 19:00 Tanárok segítettek megmenteni egy fulladozó diák életét
- 18:55 „Méltósággal viselt betegség után végleg elaludt” – így búcsúznak barátok, pályatársak, hírességek Scherer Pétertől
- 18:37 Néhány nappal Trump után Putyin is megérkezett Kínába
- 18:08 Répássy Róbert: Nálunk nem K. Endre kegyelme csapta ki a biztosítékot
- 18:01 Hatalmas veszteség, rossz hírt kapott a wimbledoni teniszközönség
- 17:45 Mucsi Zoltán megszólalt Scherer Péter haláláról: Fent találkozunk, mert tudom, hogy ott vagy
- 17:27 Balog Zoltán a kegyelmi ügyről: Ennél többet ma sem tudok és kívánok elmondani
- 17:21 „Budapest szerette az ő Pepéjét” – Karácsony Gergely búcsúzik Scherer Pétertől
- 15:22 Meghalt Scherer Péter, az elmúlt harminc év magyar filmjének ikonja
- 17:45 Mucsi Zoltán megszólalt Scherer Péter haláláról: Fent találkozunk, mert tudom, hogy ott vagy
- 18:55 „Méltósággal viselt betegség után végleg elaludt” – így búcsúznak barátok, pályatársak, hírességek Scherer Pétertől
- 16:27 Pepétől az Apatigrisig – Scherer Péter pályája képekben
- 15:32 „Nem tudom, hogy ezt megengedi-e neki Orbán Viktor” – Lattmann Tamás szerint Sulyok Tamás fontolgathatja a lemondását
- 11:30 Reagált Gaudi-Nagy Tamás: Magyar Péter álláspontom szerint egy gyáva, narcisztikus és hazug uszító
- 12:12 Rubint Réka ultimátumot adott a túlélési esélyeit latolgató férjének: Megmondtam neki, hogy vagy te költözöl el, vagy én megyek
- 18:08 Répássy Róbert: Nálunk nem K. Endre kegyelme csapta ki a biztosítékot
- 10:14 Reagált a Fidesz a kegyelmi ügyre
- 07:44 Kegyelmi ügy: a Vidéki prókátor bírálja Magyar Pétert
