Nagyvilág
Élő
Izrael hazaszállítja a külföldön rekedt tartalékosait, velük együtt közel 360 ezer tartalékos mozgósítását jelentette be az izraeli hadsereg – írja az MTI helyi médiaértesülések alapján.
2023. 10. 10. 10:26
Élő
Korábban azt tanácsolta Izrael a Gázából menekülőknek, hogy Egyiptom felé induljanak.
2023. 10. 10. 10:07
Élő
Lelőttek 27 támadó drónt Dél-Ukrajnában, amelyeket Kijev közlése szerint Oroszország hétfő éjjel indított el egy újabb éjszakai támadássorozatban – számolt be róla az MTI.
2023. 10. 10. 09:44
Élő
Vizsgálatot indítottak kedden az ausztrál hatóságok egy Palesztinát támogató szimpátia tüntetés után, mert egyes videófelvételek szerint antiszemita szlogenek is elhangzottak az eseményen.
2023. 10. 10. 09:41
Élő
Ukrajna elnöke, Volodomir Zelenszkij is kommentálta az izraeli eseményeket és azt, hogy az ottani konfliktus a jelek szerint rég nem láttott szinten eszkalálódik.
2023. 10. 10. 08:56
Élő
Az Izrael ellen indított akcióról csak a Hamász maroknyi parancsnoka tudott, sem Irán, sem a libanoni Hezbollah nem vett részt benne – jelentette ki Ali Barake a Hamász legfelsőbb vezetéséből, hozzátéve ugyanakkor, hogy az említett felek csatlakozni fognak a harchoz, ha Gáza ellen „népirtó háború indul”.
2023. 10. 10. 08:09
Élő
Megrendülten nyilatkozott a brit médiának Humza Yousaf skót kormányfő a Hamász hétvégi, izraeli támadása után.
2023. 10. 10. 07:53
Élő
A thaiföldi külügyminisztérium közölte, hogy 18-ra emelkedett a Hamász Izrael elleni tömeges merényletében elesett thai állampolgárok szám – írja a BBC.
2023. 10. 10. 07:30
Élő
A Times of Israel jelentése szerint az izraeli hadsereg tisztjei száz családot készülnek tájékoztatni arról, hogy szeretteiket a Hamász túszul ejtette, és Gázában tartják őket fogva – írta a lap alapján a Guardian.
2023. 10. 10. 07:16
Élő
Izrael ellenőrzése alá vonta a Gázai övezet határát, az elmúlt 24 órában már nem szivárogtak be fegyveresek Izrael területére – közölte az izraeli hadsereg szóvivője, Daniel Hagari hétfő reggel a katonai rádióban.
2023. 10. 10. 07:08
Élő
Az Izrael ellen indított támadásnak már legkevesebb tizenegy amerikai áldozata van – közölte Joe Biden amerikai elnök a hétfőn kiadott közleményében.
2023. 10. 10. 07:04
Élő
Írország elnöke, Michael D.
2023. 10. 10. 06:51
Élő
A brit hatóságok letartóztattak hétfőn egy 15 éves fiatalt az izraeli események után szerveződő demonstráción a Kensington High Streeten, a gyanú szerint egy sürgősségi dolgozót támadott meg, támadása a rendőrség szerint rasszista indítatású volt.
2023. 10. 10. 06:34
Élő
Beszédet intézett a népéhez Benjamin Netanjahu: az Independent összefoglalója szerint az izraeli kormányfő bosszút esküdött a palesztin szélsőségesek ellen, akiket az Iszlám Államhoz hasonlított.
2023. 10. 10. 06:21
Élő
Erről a Hamász politikai veztőinek egyike, Músza Abu Marzúk beszélt a katari hátterű Al Jazeera hírcsatornának.
2023. 10. 09. 21:11
Élő
Minden egyes újabb polgári lakóház előzetes figyelmeztetés nélküli lebombázásáért cserébe kivégeznek egy izraeli túszt – helyezte kilátásba hétfőn este a Hamász katonai szárnyának szóvivője.
2023. 10. 09. 20:09
Élő
Nincs terrorista, akik átlépné a kerítést Gázából Izrael felé
2023. 10. 09. 19:41
Élő
Az ukrán parlament hétfőn nyilvántartásba vette azt a törvénytervezetet, amely lehetővé tenné, hogy betiltsák az Oroszországhoz köthető ortodox egyház tevékenységét – írja a Reuters híradására hivatkozva a The Guardian.
2023. 10. 09. 19:00
- 21:21 A nap legfontosabb hírei - 2026.05.19.
- 21:01 Miért ölik egymást az emberek a fejlett nyugat nagyvárosaiban egy műanyag zsebóráért?
- 20:29 Végzetes kémbotrány: kizárta a szövetség a Southamptont a playoff döntőjéből
- 20:01 Havasi Bertalan ismét Orbán Viktor sajtófőnöke lesz
- 19:29 Pósfai: Mindenkire szükség van, aki tenni akar a hazájáért és nincs ellene felróható körülmény
- 19:17 Magyar Péter Krakkóban beszélt a magyar-lengyel kapcsolat helyrehozásáról és a V4-ek bővítéséről
- 19:01 „A vőlegényem esténként gyakran sírva talál az ágyban” – élete tragédiáiról mesélt a női tenisz-világranglista vezetője
- 19:00 Tanárok segítettek megmenteni egy fulladozó diák életét
- 18:55 „Méltósággal viselt betegség után végleg elaludt” – így búcsúznak barátok, pályatársak, hírességek Scherer Pétertől
- 18:37 Néhány nappal Trump után Putyin is megérkezett Kínába
- 18:08 Répássy Róbert: Nálunk nem K. Endre kegyelme csapta ki a biztosítékot
- 18:01 Hatalmas veszteség, rossz hírt kapott a wimbledoni teniszközönség
- 17:45 Mucsi Zoltán megszólalt Scherer Péter haláláról: Fent találkozunk, mert tudom, hogy ott vagy
- 17:27 Balog Zoltán a kegyelmi ügyről: Ennél többet ma sem tudok és kívánok elmondani
- 17:21 „Budapest szerette az ő Pepéjét” – Karácsony Gergely búcsúzik Scherer Pétertől
- 15:22 Meghalt Scherer Péter, az elmúlt harminc év magyar filmjének ikonja
- 17:45 Mucsi Zoltán megszólalt Scherer Péter haláláról: Fent találkozunk, mert tudom, hogy ott vagy
- 18:55 „Méltósággal viselt betegség után végleg elaludt” – így búcsúznak barátok, pályatársak, hírességek Scherer Pétertől
- 16:27 Pepétől az Apatigrisig – Scherer Péter pályája képekben
- 15:32 „Nem tudom, hogy ezt megengedi-e neki Orbán Viktor” – Lattmann Tamás szerint Sulyok Tamás fontolgathatja a lemondását
- 11:30 Reagált Gaudi-Nagy Tamás: Magyar Péter álláspontom szerint egy gyáva, narcisztikus és hazug uszító
- 12:12 Rubint Réka ultimátumot adott a túlélési esélyeit latolgató férjének: Megmondtam neki, hogy vagy te költözöl el, vagy én megyek
- 18:08 Répássy Róbert: Nálunk nem K. Endre kegyelme csapta ki a biztosítékot
- 10:14 Reagált a Fidesz a kegyelmi ügyre
- 07:44 Kegyelmi ügy: a Vidéki prókátor bírálja Magyar Pétert
