Nagyvilág
Élő
Lavrov megköszönte Kim Dzsongunnak, hogy ilyen rendíthetetlenül támogatja Moszkva ukrajnai háborúját
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Kim Dzsongun észak-koreai vezetővel találkozott Phenjanban.
2023. 10. 19. 12:58
Élő
Már legalább 306 izraeli katona esett el az október 7-e óta tartó összecsapásokban, közölte az izraeli hadsereg.
2023. 10. 19. 12:37
Élő
Az izraeli hadsereg nem zárta ki annak lehetőségét, hogy az október 7-i támadás után még mindig lehetnek Hamász milicisták Izraelben – közölte az Izraeli Védelmi Erők (IDF) szóvivője egy csütörtöki sajtótájékoztatón.
2023. 10. 19. 12:05
Élő
Az orosz hatóságok őrizetbe vették a Szabad Európa Rádió (SZER) egyik szerkesztőjét arra hivatkozva, hogy elmulasztotta külföldi ügynökként regisztráltatni magát, amikor Oroszországban járt – írja az MTI.
2023. 10. 19. 11:27
Élő
A Hamászhoz köthető média beszámolója szerint izraeli rakétacsapás végzett Dzsamila al-Shantival, a terrorszervezet politikai irodájának első, és máig egyetlen női tagjával.
2023. 10. 19. 11:14
Élő
A libanoni rendőrség szerdán az Izrael gázai légicsapásai ellen tüntetőkkel csapott össze Bejrútban, a libanoni amerikai nagykövetségnél.
2023. 10. 19. 10:16
Élő
Az izraeli egészségügyi minisztérium arról tájékoztatott, hogy a Hamász október 7-ei támadásának 309 sebesültje továbbra is kórházi ellátásra szorul.
2023. 10. 19. 10:06
Élő
Csütörtökön Izraelbe látogatott Rishi Sunak, az Egyesült Királyság miniszterelnöke, aki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel és Isaac Herzog elnökkel is találkozni fog.
2023. 10. 19. 09:58
Élő
Az izraeli hadsereg csütörtökön közölte, hogy legalább 203 embert tartanak túszként fogva a Gázai övezetben a Hamász október 7-i támadása után.
Élő
Közzétette reggeli hírszerzési jelentését a brit védelmi minisztérium.
2023. 10. 19. 09:22
Élő
A Dnyeperen átkelve indítottak az ukránok támadást kedd este az oroszok által megszállt területeken Herszon megyében.
2023. 10. 19. 09:20
Élő
Komoly kockázata van annak, hogy regionális méretűvé szélesedhet a gázai konfliktus, Oroszország kapcsolatban áll Törökországgal az ügyben, jelentette ki az orosz külügyminiszter Phenjanban újságíróknak.
Élő
Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) közlése szerint éjjel megölték a Népi Ellenállási Bizottságok terrorcsoport katonai vezetőjét.
Élő
Engedélyezte a humanitárius segélyszállítást Gázába Egyiptom felől az izraeli kormány.
2023. 10. 19. 07:16
Élő
Izrael engedélyezte Egyiptomnak, hogy korlátozott mennyiségű humanitárius segélyt szállítson a Gázai övezetbe – közölte Benjámin Netanjahu hivatala szerdán.
2023. 10. 19. 06:49
- 19:17 Magyar Péter Krakkóban beszélt a magyar-lengyel kapcsolat helyrehozásáról és a V4-ek bővítéséről
- 19:01 „A vőlegényem esténként gyakran sírva talál az ágyban” – élete tragédiáiról mesélt a női tenisz-világranglista vezetője
- 19:00 Tanárok segítettek megmenteni egy fulladozó diák életét
- 18:55 „Méltósággal viselt betegség után végleg elaludt” – így búcsúznak barátok, pályatársak, hírességek Scherer Pétertől
- 18:37 Néhány nappal Trump után Putyin is megérkezett Kínába
- 18:08 Répássy Róbert: Nálunk nem K. Endre kegyelme csapta ki a biztosítékot
- 18:01 Hatalmas veszteség, rossz hírt kapott a wimbledoni teniszközönség
- 17:45 Mucsi Zoltán megszólalt Scherer Péter haláláról: Fent találkozunk, mert tudom, hogy ott vagy
- 17:27 Balog Zoltán a kegyelmi ügyről: Ennél többet ma sem tudok és kívánok elmondani
- 17:21 „Budapest szerette az ő Pepéjét” – Karácsony Gergely búcsúzik Scherer Pétertől
- 17:20 „Ahol a halált nem tudják, ott élni se tudnak igazán” – tucatnál is több sodró írást gyűjtöttünk össze Hódos Hajnalkától
- 17:05 Nem elérhetetlen a vébé, reménykedhet a pozitív szabadkártyás döntésben a férfi kéziválogatott
- 16:47 Új rendszámok jelentek meg Magyarországon
- 16:45 Panyi Szabolcs: Hamarosan meneszthetik az Információs Hivatal Rogánt kiszolgáló vezetőjét
- 16:39 Ezért nem mozdul mellőled a kutya, ha alszol – nem a kényelem az oka
- 15:22 Meghalt Scherer Péter, az elmúlt harminc év magyar filmjének ikonja
- 16:27 Pepétől az Apatigrisig – Scherer Péter pályája képekben
- 17:45 Mucsi Zoltán megszólalt Scherer Péter haláláról: Fent találkozunk, mert tudom, hogy ott vagy
- 11:30 Reagált Gaudi-Nagy Tamás: Magyar Péter álláspontom szerint egy gyáva, narcisztikus és hazug uszító
- 12:12 Rubint Réka ultimátumot adott a túlélési esélyeit latolgató férjének: Megmondtam neki, hogy vagy te költözöl el, vagy én megyek
- 15:32 „Nem tudom, hogy ezt megengedi-e neki Orbán Viktor” – Lattmann Tamás szerint Sulyok Tamás fontolgathatja a lemondását
- 10:14 Reagált a Fidesz a kegyelmi ügyre
- 07:44 Kegyelmi ügy: a Vidéki prókátor bírálja Magyar Pétert
- 08:27 Kegyelmi ügy: előfordulhat, hogy Varga Juditot szándékosan nem tájékoztatták arról, hogy megváltozott K. Endre ügyében a kegyelmi javaslat
- 10:51 Ugyanaz az ügyvéd írhatta K. Endre kegyelmi kérvényét, aki a terrorizmusért elitélt Budaházy György ügyében lobbizott
