Nagyvilág
Már 29 514-nél jár a Gázai övezet elleni izraeli csapások halálos áldozatainak száma, közölte a palesztin egészségügyi minisztérium.
2024. 02. 23. 11:33
Élő
Oroszország polgári és katonai hatóságait az illetékes bíróságok előtt felelősségre kell vonni az Ukrajna és népe ellen elkövetett bűncselekményekért, elszámoltathatóság nélkül nem lehetséges a tartós béke – jelentették ki a strasbourgi székhelyű, 46 tagot számláló Európa Tanács (ET) vezető képviselői abban a közleményben, amelyet az ukrajnai háború két évvel ezelőtti kezdetére emlékeztetve tettek közzé pénteken.
2024. 02. 23. 11:22
Élő
A Gazában már nem létezik olyan, hogy egészségügyi ellátórendszer.
2024. 02. 23. 10:42
Élő
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök gázai rendezési terve a közigazgatásban jártas helyi emberekkel és szervezetekkel képzeli el a polgári rend helyreállítását a háború után a gázai övezetben a Jediót Ahronót hírportáljához, a ynethez eljuttatott dokumentum szerint.
2024. 02. 23. 09:49
Élő
Szakértői szinten megállapodás született Ukrajna és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) között egy tavaly jóváhagyott hitelcsomag újabb, harmadik részletének folyósításáról – jelentette be a washingtoni szervezet pénteken az MTI tudósítása szerint.
Élő
Több mint ötszáz új célpontra vet ki szankciókat az Egyesült Államok a bebörtönzött orosz ellenzéki vezető, Alekszej Navalnij halála miatt.
Két potenciális pártcsalád is van, amelyhez csatlakozhatna a Fidesz az Európai Parlamentben. Az egyik elég természetesen illik politikájukhoz, a másik kevésbé, és több pártnak is problémája lenne a Fidesz csatlakozásával. Csakhogy Orbánék éppen a bonyolultabb megoldást favorizálják.
2024. 02. 23. 06:00
Élő
Alekszej Navalnij anyja, Ljudmila azzal vádolta az orosz hatóságokat, hogy titokban, gyászszertartás nélkül akarják eltemetni a fiát, és kijelentette, hogy ebbe nem egyezik bele.
2024. 02. 22. 20:39
Élő
Putyin szerint Joe Biden azért tett a személyét sértő kijelentést, mert korábban ő Oroszország számára előnyösebbnek nevezte, ha Biden marad az Egyesült Államok elnöke.
2024. 02. 22. 19:28
Élő
A német szövetségi parlament (Bundestag) támogatta csütörtökön azt a kormányindítványt, hogy Németország további katonai támogatást nyújtson Ukrajnának, beleértve nagyhatótávolságú fegyverrendszerek és lőszerek küldését, nem szerepel viszont az előterjesztésben az 500 kilométeres hatótávolságú Taurus-rakéták szállítása.
2024. 02. 22. 19:25
Élő
Viktar Hrenyin fehérorosz védelmi miniszter csütörtökön azt állította egy tévéinterjúban, hogy Ukrajna 112-114 ezer fős csapásmérő erőt összpontosított a fehérorosz határhoz, egyúttal kilátásba helyezte, hogy „teketóriázás nélkül" lelövik a NATO-gépeket, ha megsértik a Fehérorosz Köztársaság légterét.
2024. 02. 22. 17:54
Élő
A déli ukrán védelmi erők megerősítették csütörtökön, hogy csapást mértek Herszon megyében az orosz csapatok egy összpontosulására, amelynek a parancsnoksága is valószínűleg ott volt.
2024. 02. 22. 17:49
Élő
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök törvénymódosító javaslatot terjesztett be a parlament elé a sorkatonák tartalékba helyezéséről a hadiállapot alatti katonai szolgálatuk befejezése után - hozta nyilvánosságra Olekszij Honcsarenko ellenzéki képviselő csütörtökön a Telegramon.
2024. 02. 22. 16:33
Élő
Putyinnal a fedélzetén tett meg negyvenperces utat csütörtökön Oroszországban egy modern fejlesztésű Tu-160M orosz szuperszonikus hadászati nehézbombázó.
2024. 02. 22. 16:06
Élő
A gabonaügy „valódi megoldásait kereső", miniszteri szintű tárgyalások után, március 28-án tartják meg a tervezett lengyel-ukrán kormányközi találkozót Varsóban - jelentette be csütörtöki sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
2024. 02. 22. 15:26
Élő
Kijev és Odessza orosz városok, az elsőt az orosz erők elérhetik, a másodiknak pedig ideje „hazatérnie", jelentette ki Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács alelnöke csütörtökön, orosz médiumoknak nyilatkozva.
- 21:01 „Vilmos herceg dugdosta a zsebkendőket a fürdőszoba ajtaja alá, miközben Diana bent zokogott” – miért gyűlölte a kilencvenes éveket Erzsébet?
- 20:29 KDNP: Magyar Péter kérjen bocsánatot Sulyok Tamástól!
- 19:50 A Realnál csak egy dolog biztos: a csapatkapitány mindig elköszön év végén
- 19:08 Tölgyessy: nemzetközi mértékben is vége az Orbán-sztorinak, a Fidesz elnevezés átok alá került
- 19:00 Összeütközött két katonai repülő egy légibemutatón, ejtőernyővel menekült a legénység
- 18:58 NB I: az ETO nyert, vagy a Fradi vesztett?
- 18:05 Cannes kínzómestere: Nemes Jeles László
- 18:02 Tankönyv-biznisz: Orbánék még egy 45 milliárdos keretszerződést kötöttek április végén
- 17:23 Tét nélküli meccsen tört el a lábközépcsontja, nem megy a vébére a Barca-focista
- 17:22 Ezek voltak a témák a kormányülésen
- 17:00 Nyilvánosságra hozzák a kegyelmi döntést, leállítják a kék villogózást és a honvédelmi repülők használatát - sajtótájékoztató a második kormányülésről
- 16:55 Havasi Bertalan bevallotta: ezért kellett a független sajtót távol tartani Orbán Viktortól
- 16:15 Molnár Áron: Mága Zoltán Hankó Balázs támogatásával kért állami pénzt a Fidesz kampányára
- 16:07 Ezeket a fákat kerüljük a kertben: ha egyszer elültetjük, sosem szabadulunk tőlük
- 16:04 Drámaian nőtt a csoportos létszámleépítések száma 2026-ban
- 13:25 Fordulat az üzemanyagoknál: keddtől megugranak az árak
- 09:39 Elvehetik Lázár Jánostól a Mezőhegyesi Ménesbirtokot is, megszólalt az agrárminiszter
- 05:58 Balásy Gyula nem építi tovább a hatmilliárdos máriaremetei villáját
- 08:54 Molnár Áron: Birtokunkban van egy bizonyíték az eddigi legsúlyosabb tiltott kampányfinanszírozásról
- 10:30 Mégsem kap türelmi időt Magyar Péter kormánya: ítéletet mondanak Magyarországról a hitelminősítők
- 08:56 Magyar Péter Sulyok Tamás le nem mondásáról: Megérkezett a maffiafőnöktől az ukáz, hogy maradnia kell
- 16:55 Havasi Bertalan bevallotta: ezért kellett a független sajtót távol tartani Orbán Viktortól
- 11:52 Bayer Zsolt szerint padlón van a Fidesz, és olyan a hangulat az országban, mint a Tanácsköztársaság idején
- 15:50 Kizuhant a negyedikről és meghalt egy 17 éves lány
- 17:00 Nyilvánosságra hozzák a kegyelmi döntést, leállítják a kék villogózást és a honvédelmi repülők használatát - sajtótájékoztató a második kormányülésről
