Nagyvilág

Szijjártó Péter Teheránba ment, hogy megakadályozza a közel-keleti konfliktus eszkalálódását

Szijjártó Péter / Facebook
Szijjártó Péter / Facebook

Balatonalmádiban tart kihelyezett frakcióülést a Fidesz és a KDNP, ahol a kormány holdudvarának színe java összegyűlt, egy komoly hiányzója azonban akad az összejövetelnek: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki csütörtökön Teheránból jelentkezett be. A miniszter a látogatását azzal indokolta, hogy megpróbál hozzájárulni a közel-keleti eszkaláció elkerüléséhez.

„A nemzetközi közösség legfontosabb feladata ma a közel-keleti konfliktus eszkalációjának megelőzése, s ehhez fontos az, hogy az eltérő állásponton lévő szereplők is szóba álljanak egymással” – mondta Szijjártó iráni kollégájával, Hoszein Amir-Abdollahiánnal tartott közös sajtótájékoztatóján. Arról beszélt, nem túl gyakori, hogy valamely európai uniós vagy NATO-tagország képviselője a perzsa államban jár, azonban a diplomácia feladata pontosan az, hogy még nézetkülönbségek esetén is tárgyalhassanak egymással a felek. Beszélt arról is, hogy nem kell nagy bátorság ahhoz, hogy a különböző szereplők „rosszakat mondjanak egymásról, kioktassák egymást a távolból”, az igazi teljesítmény az, ha szóba állnak egymással, különösképp ennyire nehéz körülmények közepette.

Ha akár csak egyetlen újabb állam is bevonódik a konfliktusba, akkor az nem fog megállni azon ország határánál, minimum regionális háború robbanhat ki, a további következményre pedig nem is szeretnék gondolni

– mondta a külügyminiszter, hozzátéve, hogy súlyos biztonsági krízisekkel néz szembe a világ, amelyek több aspektusát is másképpen látja Magyarország és Irán, de a tárgyalás épp azt a célt szolgálja, hogy legyen esély elejét venni egy még válságosabb helyzet kialakulásának.

Szijjártó aztán leszögezte, hogy a nemzetközi közösség legfőbb feladata ma annak biztosítása, hogy sikerüljön meggátolni a konfliktus kiszélesedését. Szavai szerint ezért minden szereplő részéről felelősségteljes viselkedésre van szükség, s egyértelműen Iránra is szükség van ebben a tekintetben. Kitért az iráni nukleáris megállapodásra is, mondván, hogy Magyarország a globális biztonsági helyzet javításában érdekelt, és ehhez a szerződés teljes körű végrehajtása is hozzájárulhatna. Ezért támogatásáról biztosította a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ezt célzó erőfeszítéseit.

„Ismét szeretném aláhúzni a fontosságát annak, hogy a külügyminiszterek beszélni tudjanak egymással még akkor is, ha eltérő állásponton vannak, akár stratégiai kérdésekben is” – foglamazott végül, egyúttal reményét fejezte ki, hogy a mostani tárgyalás hozzájárult a kölcsönös megértéshez és a konfliktus eszkalációjának elkerüléséhez, és ezáltal emberi életek megmentéséhez.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik