Az ENSZ BT az erőszakcselekmények beszüntetésére szólította fel Tripolit, Peru bejelentette, hogy felfüggeszti diplomáciai kapcsolatait Líbiával, az Egyesült Államok pedig felszólította a kormányt, hogy vessen véget az erőszaknak.
Több mint ezer ember is meghalhatott Líbiában amiatt, hogy az arab ország vezetője, Moammer Kadhafi egyre kétségbeesettebb erőfeszítéseket tesz a négy évtizedes uralmát veszélyeztető lázadás leverésére - mondta Franco Frattini olasz külügyminiszter.
Általános sztrájk bénította meg szerdán Görögországot, a tömegközlekedés leállt és egyebek között több mint száz járatot kellett törölni az athéni nemzetközi repülőtéren. A délutáni Budapest-Athén járatot délig nem törölték.
A líbiai hatalomnak a polgári lakossággal szembeni erőszakcselekményei miatti tiltakozásul lemondott tisztségéről a Kadhafi-alapítvány ügyvezető igazgatója, Juszef Szavani - közölte szerdán az al-Dzsazíra arab hírtévé.
Az arab világon végigsöprő felkelések át fognak terjedni Európára és Észak-Amerikára - jósolta szerdán Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök a teheráni állami tv-ben.
Meghirdették "a harag napját" Szaúd-Arábia szerte a Facebook közösségi portálon; szerda reggelig több mint 460-an csatlakoztak a választott vezetőket, a nőknek nagyobb szabadságot és a politikai foglyok szabadon bocsátását követelő felhíváshoz.
Hetvenötre emelkedett az új-zélandi Christchurch városát kedden megrázó földrengés ismert halálos áldozatainak a száma, miközben gőzerővel folyik az esetleges túlélők utáni kutatás - közölték a helyi hatóságok.
Kubai ellenzékiek tucatjait vették őrizetbe a napokban szerte a karibi szigetországban, hogy megfélemlítsék őket egy éhségsztrájk következtében elhunyt politikai elítélt, Orlando Zapato Tamayo halálának első évfordulója közeledtével.
Szűz gyilkológépek – röviden így jellemezhető az egyelőre még hatalmon lévő líbiai elnök testőrgárdája. A rúzs, a szemfesték, a körömlakk és a tűsarkú mellől nem hiányzik az AK-47-es sem. A líbiai Lara Croftok a hadsereg elit csapatát alkotják.
A magyar EU-elnökség eddigi munkájáról és a további tervekről tájékoztatta olasz hivatali partnerét Schmitt Pál köztársasági elnök kedden Rómában; a megbeszélésen a líbiai fejleményekről is szó esett.
Helyreállt a rend Líbia legtöbb nagyvárosában - közölte kedd éjszaka a tripoli parlament elnöke, hozzátéve, hogy a biztonsági erők "visszaszerezték pozícióikat".