Nagyvilág
Egy nappal betegségének megállapítása előtt utazott egy Dallasba tartó géppel a második ebolás dallasi ápolónő, az amerikai hatóságok ezért figyelmeztették volt utastársait és a személyzet tagjait.
A NATO európai főparancsnoka szerint a szövetség üdvözölné az orosz csapatok hátravonását Ukrajna keleti határától, de eddig nem láttak nagyobb csapatmozgást.
2014. 10. 15. 18:11
Többen is szerencsétlenkedve próbálták szétválasztani a fényes nappal egymásnak esett két verekedőt. Aztán jött egy ember, aki megmutatta, hogy kell ezt csinálni.
A terrorszervezet elleni légicsapások folytatását ígérte Barack Obama amerikai elnök. A dzsihádisták most egy iraki légitámaszpontot támadtak.
Újabb területeket kerítettek hatalmukba a jemeni fővárostól délre található tartományokban a fővárost, Szanaát ellenőrzésük alatt tartó síita húszi lázadók.
Nagy Zsolt egykori hírközlési és informatikai minisztert abban a perben helyezték bírósági felügyelet alá, amelyben öt év letöltendőt kapott. Egy másik RMDSZ-es politikus ellen letartóztatási parancsot adtak ki.
2014. 10. 15. 17:07
Egy nő kezében robbant, majd gyulladt ki a mobilja, amikor kicserélte az akkumulátort. Az esetet a buszon lévő térfigyelő kamera rögzítette.
A rendőrség szerint baleset történt: nem találtak sem bűncselekményre, sem öngyilkosságra utaló nyomokat.
A 76 éves férfi a portugáliai Algarvéban élt, mikor a hároméves kislány eltűnt.
Miron Mitreát két évre ítélték vesztegetés miatt.
2014. 10. 15. 16:28
Zendülés szításáért halálra ítélték szerdán Nimr Bakr en-Nimr neves síita hitszónokot Szaúd-Arábiában - jelentette be a sejk családja, politikai indíttatásúnak nevezve a döntést.
2014. 10. 15. 16:02
Tragédiával ért véget egy amerikai pár életének egyik legszebb napja
2014. 10. 15. 16:00
Az orosz elnök három, jeladóval ellátott ragadozót indított útjára, a Kuzja névre hallgató nagymacska egy tyúkólban garázdálkodott egy északkelet-kínai településen.
Az új lakóépület iszonyúan magas lesz és hihetetlenül drága.
Kemény román fricska a székely településeknek. Kötelező lesz az "1918. december 1. út".
2014. 10. 15. 14:15
Az újabb közlemény szerint az Erdő Péter által felolvasott jelentés „nem végleges döntéseket" tartalmaz.
2014. 10. 15. 13:53
A tizenkilenc éves elkövető délután háromkor érezte úgy, hogy nem bír magával: a biztonsági kamera buktatta le.
Néha előtör a kínai vidék mélyéről egy hasonló történet, ami erőteljesen megkérdőjelezi, tényleg olyan jól működik-e Kína.
A hidegháború egyik leghírhedtebb perének volt koronatanúja David Greenglass, aki azt vallotta, hogy nővére amerikai atomtitkokat adott át a szovjeteknek.
2014. 10. 15. 12:46
A Facebook-alapító Mark Zuckerberg 25 millió dollárt ajánlott fel a Nyugat-Afrikát sújtó Ebola-járvány elleni küzdelemre, míg a festői Kauain 100 millióért vett egy 300 hektáros parti telket.
2014. 10. 15. 12:43
Az elhunyt férfi muzulmán volt, az iszlám pedig tiltja a hamvasztást, de nem volt más választás.
Az orosz elnök szerint különösen nagy aggodalomra ad okot az ukrajnai helyzet és a balti államokban is mindennaposak az ilyen megnyilvánulások.
2014. 10. 15. 11:10
- 05:45 Kvíz: Felismered a bűnügyi sorozatokat csupán egy képkocka alapján?
- 05:30 Kvíz: Eligazodsz a francia konyhában? Ezzel a 10 kérdéssel megtudhatod!
- 05:30 Kvíz: képtelenség hibázni, csak fel kell ismerni képekről a kerti eszközöket
- 04:35 Guardiolának még van egy év a szerződéséből, mégis elhagyja a Cityt
- 03:33 Neymar előre lelőtte a poént a brazil vb-kerethirdetés előtt
- 23:24 Jött a szokásos szöglet utáni gól, fél kézzel már fogja a trófeát az Arsenal
- 21:55 Itt vannak a minisztériumok bejelentett közigazgatási államtitkárai
- 21:46 Letolta a gatyáját a teniszező az elvesztett labdamenet után
- 21:42 Egy nap alatt ketten vetették le magukat a veszprémi völgyhídról
- 21:32 Kapu Tibor: Nem voltam a Fidesz űrhajósa, de a Tiszáé sem vagyok
- 21:11 A nap legfontosabb hírei - 2026.05.18.
- 21:01 „Vilmos herceg dugdosta a zsebkendőket a fürdőszoba ajtaja alá, miközben Diana bent zokogott” – miért gyűlölte a kilencvenes éveket Erzsébet?
- 20:29 KDNP: Magyar Péter kérjen bocsánatot Sulyok Tamástól!
- 19:50 A Realnál csak egy dolog biztos: a csapatkapitány mindig elköszön év végén
- 05:00 Beköltözik a való világ az új bükki iskolába
- 19:08 Tölgyessy: nemzetközi mértékben is vége az Orbán-sztorinak, a Fidesz elnevezés átok alá került
- 16:55 Havasi Bertalan bevallotta: ezért kellett a független sajtót távol tartani Orbán Viktortól
- 17:00 Nyilvánosságra hozzák a kegyelmi döntést, leállítják a kék villogózást és a honvédelmi repülők használatát - sajtótájékoztató a második kormányülésről
- 21:42 Egy nap alatt ketten vetették le magukat a veszprémi völgyhídról
- 16:15 Molnár Áron: Mága Zoltán Hankó Balázs támogatásával kért állami pénzt a Fidesz kampányára
- 13:25 Fordulat az üzemanyagoknál: keddtől megugranak az árak
- 15:50 Kizuhant a negyedikről és meghalt egy 17 éves lány
- 14:40 Klasszikussá vált fordulattal reagált Magyar Péter Havasi Bertalan feljelentésére
- 15:29 Mága Zoltán elismerte, hogy diplomata-útlevéllel rendelkezik
- 21:55 Itt vannak a minisztériumok bejelentett közigazgatási államtitkárai
