Nagyvilág
Sem az elnök, sem John Kerry külügyminiszter nem volt ott vasárnap a párizsi merényletsorozatot követő nemzetközi meneten. A Fehér Ház magyarázkodik.
2015. 01. 12. 17:14
Tavaly márciusban az Interpol még elutasította Ukrajna kérelmét, ma reggel viszont közzétettek egy listát, amin szerepel az ukrán exelnök.
A brit kormányfő így akarja felfrissíteni a terrorelhárítási gyakorlatokat. Nagy-Britanniában száznál is többen vannak azok, akik képesek lennének ehhez hasonló terrorra.
2015. 01. 12. 15:26
Eddig mintegy 1400 olyan érintettről tudnak, akik Szíriába és Irakba utaztak érdeklődést mutattak, hogy részt vegyen az ottani iszlamista harcokban.
2015. 01. 12. 13:48
Egyelőre nem szerepel az orosz elnök naptárjában a magyarországi látogatás. Vlagyimir Putyin sajtóosztályának nincs róla információja.
Ártatlannak minősítette egy kairói bíróság azt a 26 egyiptomi férfit, akiket azzal a vádoltak, hogy egy kairói fürdőben csoportos orgiát tartottak.
A muzulmán vallási vezetők, politikusok és értelmiség segítségét kérte Ferenc pápa az erőszakot igazoló vallási fundamentalizmus elutasítására.
2015. 01. 12. 12:41
Az "ország érzékeny pontjainak" biztosítására rendelik ki a most mozgósított csapatokat.
2015. 01. 12. 11:32
A párizsi mészárlás kapcsán körözött Hayat Boumeddiene Törökországon keresztül Szíriába menekült – közölte a török külügyminiszter.
2015. 01. 12. 11:15
John Kerry amerikai külügyminiszter hétfőn közölte, hogy a héten Párizsba utazik, és személyesen is kifejezi majd szolidaritását a múlt heti terrortámadásokkal kapcsolatban.
2015. 01. 12. 10:00
A teherautó sofőrjét a rendőrségnek kellett megállítani.
2015. 01. 12. 07:41
- 19:29 Pósfai: Mindenkire szükség van, aki tenni akar a hazájáért és nincs ellene felróható körülmény
- 19:17 Magyar Péter Krakkóban beszélt a magyar-lengyel kapcsolat helyrehozásáról és a V4-ek bővítéséről
- 19:01 „A vőlegényem esténként gyakran sírva talál az ágyban” – élete tragédiáiról mesélt a női tenisz-világranglista vezetője
- 19:00 Tanárok segítettek megmenteni egy fulladozó diák életét
- 18:55 „Méltósággal viselt betegség után végleg elaludt” – így búcsúznak barátok, pályatársak, hírességek Scherer Pétertől
- 18:37 Néhány nappal Trump után Putyin is megérkezett Kínába
- 18:08 Répássy Róbert: Nálunk nem K. Endre kegyelme csapta ki a biztosítékot
- 18:01 Hatalmas veszteség, rossz hírt kapott a wimbledoni teniszközönség
- 17:45 Mucsi Zoltán megszólalt Scherer Péter haláláról: Fent találkozunk, mert tudom, hogy ott vagy
- 17:27 Balog Zoltán a kegyelmi ügyről: Ennél többet ma sem tudok és kívánok elmondani
- 17:21 „Budapest szerette az ő Pepéjét” – Karácsony Gergely búcsúzik Scherer Pétertől
- 17:20 „Ahol a halált nem tudják, ott élni se tudnak igazán” – tucatnál is több sodró írást gyűjtöttünk össze Hódos Hajnalkától
- 17:05 Nem elérhetetlen a vébé, reménykedhet a pozitív szabadkártyás döntésben a férfi kéziválogatott
- 16:47 Új rendszámok jelentek meg Magyarországon
- 16:45 Panyi Szabolcs: Hamarosan meneszthetik az Információs Hivatal Rogánt kiszolgáló vezetőjét
- 15:22 Meghalt Scherer Péter, az elmúlt harminc év magyar filmjének ikonja
- 16:27 Pepétől az Apatigrisig – Scherer Péter pályája képekben
- 17:45 Mucsi Zoltán megszólalt Scherer Péter haláláról: Fent találkozunk, mert tudom, hogy ott vagy
- 11:30 Reagált Gaudi-Nagy Tamás: Magyar Péter álláspontom szerint egy gyáva, narcisztikus és hazug uszító
- 12:12 Rubint Réka ultimátumot adott a túlélési esélyeit latolgató férjének: Megmondtam neki, hogy vagy te költözöl el, vagy én megyek
- 15:32 „Nem tudom, hogy ezt megengedi-e neki Orbán Viktor” – Lattmann Tamás szerint Sulyok Tamás fontolgathatja a lemondását
- 10:14 Reagált a Fidesz a kegyelmi ügyre
- 07:44 Kegyelmi ügy: a Vidéki prókátor bírálja Magyar Pétert
- 08:27 Kegyelmi ügy: előfordulhat, hogy Varga Juditot szándékosan nem tájékoztatták arról, hogy megváltozott K. Endre ügyében a kegyelmi javaslat
- 10:51 Ugyanaz az ügyvéd írhatta K. Endre kegyelmi kérvényét, aki a terrorizmusért elitélt Budaházy György ügyében lobbizott
