Nagyvilág
Tárgyalásokkal kell rendezni a nézeteltéréseket - mondta Barack Obama, majd 21-szer elsütötték az ágyúkat.
Be sem léphetnek az ukrán légtérbe azok a gépek,melyek katonai eszközöket vagy katonákat visznek Oroszországból.
2015. 09. 25. 16:19
Egy arra járó videón rögzítette a történteket.
2015. 09. 25. 16:04
Azon kevés internetes felületek egyike volt, ahol a tizenéves melegek és leszbikusok beszélhettek problémáikról és segítséget kaphattak, de a homofób törvények miatt ezt is beszántották.
2015. 09. 25. 14:39
Az északi országba az idén várhatóan harmincezer menedékkérő érkezik, míg tavaly 3651-en kértek menekültstátuszt.
2015. 09. 25. 13:54
A Silimed cégtől nemcsak a mell-, hanem a mellkas-, far-, here-, vádli- és arcimplantátumok beültetését sem ajánlják.
Az Európai Unió nyomást gyakorolhat a két országra, de várhatóan mindkét félnek engednie kell – írta a Danas című szerbiai napilap diplomáciai forrásokra hivatkozva.
2015. 09. 25. 11:34
„Magyarország lezárta Szerbiával közös határát. Ez megnehezíti a menekültek számára, hogy belépjenek az EU-ba" - áll a tananyagban.
2015. 09. 25. 08:51
A kelet-ukrajnai oroszbarát szeparatisták Luhanszk megye elhagyására utasították a körzetben tevékenykedő ENSZ-ügynökségeket - közölte a világszervezet.
Áder János köztársasági elnök közép-európai idő szerint késő éjjel szólal fel az ENSZ fenntartható fejlődési csúcstalálkozóján.
- 07:46 Kiderült, kik fizették eddig vissza az NKA-támogatásokat, Kis Grofo is köztük van
- 07:27 Űrcég 26 ezer literes, szivárgó tartálya fenyeget robbanással Kaliforniában
- 07:21 Trump AI-videóval szemléltette, hogy Stephen Colbertet bedobná egy szemetes kukába
- 07:06 Kigyulladt egy gárdonyi üzem hajnalban, nagy erőkkel vonult ki a tűzoltóság
- 07:05 Szigligeti Ivett Dudás Miki haláláról: Azt sem tudták megállapítani biztosan, hogy a lakásban történt-e ez az egész
- 06:55 Lakner Zoltán: Ezentúl nem lehet majd kislisszolni a válaszadás alól úgy, ahogy azt Balog Zoltán tette
- 06:43 „Lehet, hogy összeáll, kettőt bírtam megnézni” – Fábry Sándor az új Heti Hetesről
- 06:35 Strandidővel indul a hosszúhétvége
- 06:23 „Kis hangszóróból, mérsékelt hangerővel” zenét hallgatott Mick Jagger – ezer dolláros büntetés lett a vége
- 06:05 Lecsaptak a rendőrök a nagymamára, aki élőben gamerkedik – unokája orvosi számláira gyűjti a pénzt
- 07:00 Íme a balatoni ivókutak, frissítőpontok listája
- 06:00 Magyarország kincsei: Veszprém vármegye 10 páratlan csodája
- 05:45 Kvíz: a papucstól a cipőig – tudod, hogy melyik nyelvből erednek ezek a magyar szavak?
- 05:30 Kopaszodik a levendula? Két fő oka lehet
- 05:30 Ilyen volt Budapest 75 éve – újabb kvíz, újabb fővárosi terek régi képeken
- 19:49 Megjelent a határozat: a kormány visszavonja Magyarország kilépését a Nemzetközi Büntetőbíróságból
- 21:29 „A döntés a Mészáros-csoport kezében van, amely nem kívánja folytatni az együttműködést” – helyzetkép a sportban a választás után
- 20:12 Lemondott az Országos Vérellátó Szolgálat éléről Bayer Zsolt felesége
- 19:09 30 év után visszatért Nigériába Fekete Pákó, édesapját is megmutatta
- 16:44 Meghalt a NASCAR-legenda, aki egy hete még versenyt nyert
- 18:06 Nincs jó napja az FTC-nek: nagy a baj a férfi kézilabdacsapatnál
- 15:42 Ókovács Szilveszter saját költségén készíttetné el Forsthoffer Ágnesnek a házelnöki szék replikáját
- 22:19 Szoboszlai nem tudja, mivel érdemelte ki Szalah barátságát
- 14:27 „Elképzelhetetlen lett volna” – megszólal Sólyom László volt munkatársa Novák Katalin és Kónya Endre kegyelmi ügyéről
- 18:35 „A momentum megváltozott, talán visszavonhatatlanul, Ukrajna javára”
