Nagyvilág

Videón, ahogy egy gimis egy ütéssel lerendezi a vak iskolatársát verő fiút

Futótűzként terjed az interneten egy kaliforniai iskolában készült mobiltelefonos felvétel, amin azt látni, ahogy egy mostanra már hősként ünnepelt fiú megvéd egy vak gyereket, akit egyik iskolatársa ütlegelt. Az eredeti felvételt már eltávolították a YouTube-ról, de az újra és újra feltűnik a videómegosztókon és a közösségi oldalakon, ahol már milliók látták.


A felvétel a helyi sajtóban megjelent hírek szerint szerdán készült a Huntington Beach gimnáziumban, és már rendőrségi ügy is lett belőle. A rendőrség közlése szerint az áldozat – akit az esetről szóló hírekben részleges látássérültként jellemeztek – és támadója már korábbról ismerték egymást, és „nem jöttek ki egymással”, és a videón is látható ütlegelés előtt „vitába keveredtek”. Majd jött a sokak szemében hőssé vált diák, Cody Pine, aki végül egy jól irányzott ütéssel leállította az ütlegelést.

A helyi rendőrség másnap már őrizetbe is vette a támadót, aki ellen tettlegesség gyanújával indítottak eljárást. És közölték azt is, hogy nem tervezik a verést leállító diák őrizetbe vételét, mert „cselekedete indokolt volt” – mondta el egy helyi rendőr az NBC Los Angelesnek. Cody Pine egy helyi lapnak elmondta: nem akarta bántani a támadót, csak egyik barátját védte az ütéssel, és szerinte a fiú nem érdemelte meg, hogy a rendőrség letaróztassa, mert már így is eléggé meg lett büntetve.

Sokan attól tartottak, hogy az iskola viszont fel fogja függeszteni Cody Pine-t, de a helyi sajtóban megjelent hírekben nem tesznek említést arról, hogy ez megtörtént volna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik