Az integrált nevelésről való diskurzus az utóbbi évtized oktatáspolitikai vitáinak egyik főszereplője. Az előző kormány kiemelt célja volt, hogy csökkentse a szegregált iskolák, osztályok arányát. Ezt különböző támogató programokkal és adminisztratív intézkedésekkel próbálta elérni. Mindezt kifejezetten erős társadalmi és pedagógiai szakmai ellenállás kísérte, amit csak növeltek a sokszor átgondolatlan jogszabályok. Mind a hátrányos helyzetű, mind a sajátos nevelési igényű gyerekek együttnevelése a többségi gyerekekkel komoly falakba ütközött a szülők részéről, bár kétségtelen, hogy leginkább a cigány gyerekekkel kapcsolatban vannak ellenérzések. Ráadásul jól jellemezte a témával kapcsolatos politikai kommunikációt, hogy míg az oktatási tárca – elvben – mindig kiállt az integráció mellett, több akkori kormánypárti politikus – például Tatai-Tóth András, az MSZP oktatási kabinetjének vezetője – többször „kiszólt” az ellen.
Fideszes „bezzegváros”
E kommunikációs zavar, úgy tűink, az új kormányban is megmaradt. Míg a miniszterelnök és az oktatást felügyelő államtitkár félre nem érthetően elveti az eddigi integrációs gyakorlatot, addig a Fidesz roma EP-képviselője, Járóka Lívia és az oktatási bizottság fideszes elnöke, Pokorni Zoltán – némi korrekcióval – folytatandónak gondolja azt, a kormánypárti frakcióvezető pedig úgy fogalmaz, hogy „nincs más út, csak az integráció”.
Lázár János mondatai azért kifejezetten hitelesek, mert Hódmezővásárhely polgármestereként felszámolta a város szegényiskoláját, és helyben gyakorlatilag megvalósította a szociálliberális oktatáspolitika „álmát”. Ráadásul úgy, hogy – mint legutóbb a Népszabadságban kifejtette – kutatások igazolják az intézkedések eredményességét. Érdekes helyzet, hogy a baloldali kormány számára Hódmezővásárhely volt a „bezzegváros”, ma pedig e „bezzegváros” vezetőjének véleménye szinte nem jelenik meg az oktatáspolitikai elképzelések között.
A helyes út az elkülönítés?
„Teljességgel sikertelenek voltak – a szociális politikához hasonlóan kanyargós és zsákutcába vezető – iskolai integrációs kísérletek is, hiszen további leszakadást okoztak, s így növelték a társadalmi különbségeket” – áll a mostani kormány programjában. Orbán Viktor elveti az eddigi gyakorlatot, de nem jelöli meg a megoldási utakat, ahogy az egész magyar oktatásról is szinte elfeledkezik a dokumentum.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatási államtitkára egy 2008-as konferencián egyértelműen kikelt azok ellen, akik „az elkülönítést bűnnek tekintik, és rasszizmust kiáltanak”, pedig – mint mondta – a pedagógia egyik sikeres eszköze lehet az elkülönítés, a kiscsoportos felzárkóztatás. Hoffmann Rózsa tavaly ezt a vélekedését megerősítette, amikor a gyenge képességű és/vagy cigány származású tanulók integrációját hibás kezdeményezésnek nevezte, mivel – szerinte – bizonyítottan sokkal hatékonyabb módszer a felzárkóztatásra a gyerek problémáival egyénileg való törődés.
Májusban pedig úgy összegezte a kérdést, hogy nem az integráció és szegregáció közötti harcot kellene folytatni, hanem „a differenciált oktatás kell, hogy a cél legyen, amely minden gyerek számára a legjobb fejlesztést teszi lehetővé”. Az oktatáskutatók és az integrált oktatást végző pedagógusok ugyanakkor azt szokták hangsúlyozni, hogy a két pedagógiai gyakorlat egymástól nem elválasztható, differenciálás nélkül nem is lehet integrálni.
Középfokra legyen integrálható
Idén februárban a Magyar Írók Szövetségében rendezett beszélgetésen Hoffmann Rózsa – a hvg.hu beszámolója szerint – szintén a romák elkülönített kiscsoportos oktatása mellett érvelt. Gondolatmenetében azzal példálózott, hogy az ismert szociálpszichológusnak, Elliot Aronsonnak is ez hozott eredményt. A mozaikmódszer hatékonysága – mint ahogy azt az fn.hu korábban megírta – azonban épp arra bizonyíték, hogy az együttnevelés épp növeli a csoport kooperációját, az egymásba vetett bizalmat és végeredményben a tanulási teljesítményt is.
A KDNP oktatási programjának tekinthető Iskola-Erkölcs-Tudás című dokumentum nem ennyire elutasító az integrációval kapcsolatban, leszögezi például, hogy a tanulók leszakadásának megakadályozása a közoktatás kiemelt feladata, s ezt egyéni fejlesztési tervekkel képzeli el. Továbbá azt is írja a dokumentum, hogy „cél, hogy a legtöbb gyermek integrálhatóan nevelhető-képezhető legyen, mire középiskolába kerül”.
Jó iskola kell
2009 októberében még teljesen más fideszes álláspontot ismerhettünk meg Járóka Líviától, a Fidesz roma EP-képviselőjétől. A „Romakérdés – társadalmi, gazdasági és erkölcsi felelősség” című tanácskozáson úgy fogalmazott: az oktatási integrációs programon kívül nincs olyan kormányzati intézkedés, amit a Fidesznek kormányra kerülése esetén érdemes lenne folytatnia.
A kormányprogram vitájában néhány napja pedig Pokorni Zoltán volt oktatási miniszter elismerte, hogy az integráció nagyon fontos szempont, igaz kiemelte, hogy az eddigi gyakorlat eredményei nem jók. Szerinte le kell számolni azzal az illúzióval, hogy pusztán parancsra lehet integrálni osztályokat. Korábban többször hangsúlyozta, hogy a hatékony integrációhoz jó iskola kell mindenhová, s ez források bevonását jelenti.
Világutolsók vagyunk elkülönítésben
A nemzetközi felmérések rendre kimutatják, hogy Magyarország egyike a világ azon országainak, ahol iskola- és osztályszinten a leginkább elkülönülnek egymástól a könnyen tanítható, jó képességű, középosztálybeli gyermekek, illetve a tanulási nehézségekkel küszködő, nehezebben tanítható, szegény és iskolázatlan családokból származó tanulók. A gyerekek elkülönítésének elsősorban nem szociális, hanem etnikai okai vannak. Azokban a városokban vagy kistérségekben, ahol elég változatos az iskolakínálat, megfigyelhető, hogy nagyobb az iskolafenntartóra nehezedő társadalmi nyomás az elkülönítésre, ha sok a cigány gyerek, mintha „csak” a szegény gyerekek száma nagy – derül ki egy tavalyi kutatásból.
Az iskolai szegregáció rendszerszerűen alacsony színvonalú oktatással jár együtt. Ez annál is súlyosabb társadalmi probléma, mivel a magas színvonalú oktatás éppen a leghátrányosabb helyzetű tanulók teljesítményét képes a leginkább előmozdítani. A szegregáció leszállított iskolai teljesítménykövetelményekkel, a tanulással szembehelyezkedő kortárscsoporti szubkultúra kialakulásával és tanári kontraszelekcióval jár. Mindezek együttesen odavezetnek, hogy a szegregált iskolákban a csökkentett minőségű oktatás lesz a norma. Ez a három komponens tartósítja a hátrányos társadalmi helyzetű fiatalok alacsony tanulmányi teljesítményét.
