A nemzetközi felmérések rendre kimutatják, hogy Magyarország egyike a világ azon országainak, ahol iskola- és osztályszinten a leginkább elkülönülnek egymástól a könnyen tanítható, jó képességű, középosztálybeli gyermekek, illetve a tanulási nehézségekkel küszködő, nehezebben tanítható, szegény és iskolázatlan családokból származó tanulók.
„Míg az úgynevezett PISA-felmérések a 9. évfolyamot (tehát a középiskolai szintet) vizsgálják, a Közgazdasági Szemlében megjelent tanulmányunkban mi az általános iskolákat vizsgáltuk” – mondta el az fn.hu-nak Kézdi Gábor közgazdász. Erre nem nagyon vannak nemzetközi összehasonlító adatok, de itt is kirívóan magas szegregációt tapasztalhatunk. Az adatokból az is kiderül, hogy a gyerekek elkülönítésének elsősorban nem szociális, hanem etnikai okai vannak. Azokban a városokban vagy kistérségekben, ahol elég változatos az iskolakínálat, megfigyelhető, hogy nagyobb az iskolafenntartóra nehezedő társadalmi nyomás az elkülönítésre, ha sok a cigány gyerek, mintha „csak” a szegény gyerekek száma nagy.
Miért baj az elkülönítés?
Felmerül a kérdés, hogy miért is baj, hogy a jobb képességű gyerekek az egyik iskolába (azon belül a még jobbak az „A osztályba”, a rosszabbak a „B”-be, „C”-be), a rosszabb képességű gyerekek pedig a másik iskolába járnak.
A kutatók szerint mivel az iskolában a társadalom minden jövendőbeli felnőtt tagja stabil közösségekben, közvetlen személyes kapcsolatok révén szerezhet tapasztalatot más társadalmi, etnikai csoportokhoz tartozó emberekről, az iskolai elkülönülés ennek a tapasztalatszerzésnek a lehetőségét ássa alá. Az egymás különbözőségéről kevés személyes tapasztalattal rendelkező emberek nehezebben tudnak felnőtt korukban egymással együtt élni. A személyes tapasztalat hiánya pedig a legfőbb táptalaja a bizalmatlanságnak, az előítéletnek, a sztereotípiáknak, a későbbi csoportközi konfliktusoknak.
Ahol jelentős a különböző társadalmi csoportok elkülönülése, a politikai nemzet széttöredezett – áll a tanulmányban. Habár az integrált iskolai közösség sem jelenti feltétlenül azt, hogy a szegény vagy kisebbségi gyermekek társadalmi és etnikai különbségeken átnyúló tartós barátságokra tesznek szert, a közös iskolai múlt mégis megalapozhat számukra társadalmi izolációjukból kivezető „gyenge kapcsolatokat”, amelyek fontos erőforrásokat jelenthetnek számukra felnőtt életük során.
Gyengébb iskolai teljesítmények
Az iskolai szegregáció másik következménye, hogy rendszerszerűen alacsony színvonalú oktatással jár együtt. Ez annál is súlyosabb társadalmi probléma, mivel a magas színvonalú oktatás éppen a leghátrányosabb helyzetű tanulók teljesítményét képes a leginkább előmozdítani. A család hátrányos társadalmi helyzete és a gyermek tanulási problémáinak várható gyakorisága közötti szoros összefüggés világszerte megfigyelhető jelenség.
A szegregáció leszállított iskolai teljesítménykövetelményekkel, a tanulással szembehelyezkedő kortárscsoporti szubkultúra kialakulásával és tanári kontraszelekcióval jár. Mindezek együttesen odavezetnek, hogy a szegregált iskolákban a csökkentett minőségű oktatás lesz a norma. Ez a három komponens tartósítja a hátrányos társadalmi helyzetű
fiatalok alacsony tanulmányi teljesítményét.
De mi lesz a jó tanulókkal?
A kutatók elismerik, hogy az iskolai deszegregációnak lehetnek „társadalmi költségei”. Angol és amerikai példák azt mutatták, hogy az elkülönített nívócsoportos oktatás megszüntetése és egységes tantervet követő, heterogén osztályok létesítése valóban előrelendíti a gyengébb teljesítményű (és többnyire hátrányos társadalmi helyzetű) tanulók fejlődését, de ezzel párhuzamosan visszaveti a jobb teljesítményű (és többnyire magasabb társadalmi helyzetű) tanulók teljesítményét.
Ennek ellentmond ugyanakkor egy másik amerikai kutatás, ahol az alsó tagozatosok elkülönített nívócsoportos oktatása úgy okoz károkat a „gyenge teljesítményű” csoport tagjainak, hogy közben a „jó teljesítményű” csoport tagjai semmit sem nyernek az „elitcsoport” kialakításával. Egy 2008-as magyar kutatás pedig azt mutatta ki, hogy roma tanulók az integrált oktatás révén úgy nyertek, hogy a magasabb társadalmi státusú és jobb induló teszteredményű nem roma tanulók sem a kognitív, sem pedig a nem kognitív teszteredményekben nem veszítettek.
Az ellentmondás abból adódhat, hogy a deszegregáció önmagában kevés – véli Kézdi Gábor. Az integrált csoportokban folyó munkára fel kell készíteni a pedagógusokat, hiszen egy ilyen közösségben csak korszerű pedagógiai eszközökkel – differenciálás, kooperatív tanulási technikák alkalmazása, csoportmunka, s a többi – lehet eredményes az oktatás-nevelés. Ha a képzési, továbbképzési rendszerben felkészülnek a tanárok, tanítók a hatékony integrált oktatásra, akkor abból mindenki – a hátrányos helyzetű, a jól szituált, a tehetséges, és a kevésbé tehetséges, a roma és nem roma gyerek is – profitál.
