Horváth Csaba budapesti alpolgármester József Attila találkozását idézte Thomas Mann-nal a Tolerancianap megnyitóján. Úgy vélte, ehhez hasonlítható a fővárosi pedagógusok, pszichológusok találkozása A társas lény írójával, „amikor már pusztán az a tény is nagyszerű, hogy itt van közöttünk”.
Ez talán kicsit túlzás, de tény, hogy valóságos sztárnak kijáró tisztelettel fogadta a közönsége a 77 éves professzort, aki szerzőtársával, Carol Tavrisszel érkezett Magyarországra, hogy két most megjelent kötetét népszerűsítse. A Mérei Ferenc Pedagógiai Intézet, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és az Ab Ovo Kiadó közös szervezésében létrejött félnapos programon elsősorban a Columbine után című könyv került terítékre. E kötetben Aronson az 1999-es iskolai vérengzés szociálpszichológiai gyökereit tárja fel, és egy már bevált, közel negyvenéves módszert mutat be, amivel szerinte elkerülhetőek lennének a hasonló tragikus események.
Elliot Aronson
Nem lehet a pedagógusokra lőcsölni
Az iskolai erőszak (még) nem fordult olyan vérengzésekbe Magyarországon, mint a tengerentúlon, de mindennap halljuk, hogy a probléma egyre erőteljesebben jelen van a magyar iskolákban is. Hol diák aláz meg, ver meg diákot, hol diák tanárt, hol a szülők fordulnak a pedagógusok ellen agresszíven. Egyre többet hallunk az úgynevezett iskolai zaklatásokról is, korábban az FN-en olvashatták, hogy minden hatodik diák válik áldozattá e téren. A megoldásokat a politikusok bizottságok felállításában, munkacsoportok beindításában látják, sok iskola a biztonsági őrök és beléptető rendszerek felállításába kezdett, vannak akik a büntethetőségi korhatárokat vinnék lejjebb. Számos alkalommal halljuk, hogy a renitens tanulókat eltanácsolják az adott iskolából. A legkevesebb szó a probléma pedagógiai megoldásairól esik. Ahogy Klein Sándor pszichológus a konferencián mondta, persze „nem lehet rálőcsölni a problémát a tanárokra, iskolákra, de azoknak mindent meg kell tenniük, hogy mérsékeljék az iskolai agressziót”. A kérdés az, hogy hogyan?
Egy kész megoldással érkezett Elliot Aronson hazánkba, az úgynevezett mozaikmódszerrel. Több mint 35 évvel ezelőtt a texasi Austinban a szegregáció felszámolására integrált oktatást vezettek be a fehér, spanyolajkú és fekete diákok számára. Úgy érezték, az előítéleteket a tudás hiánya okozza, s azt gondolták, hogy amint jobban megismerik egymást, csökkenni fog az agresszió a gyerekek között. A kezdeményezést mindenki, így a tudósok, a szociálpszichológusok is üdvözölték, de hamarosan kiderült, nem csökkent, hanem éppenséggel nőtt az agresszió a gyerekek között – emlékeztetett Aronson a kezdetekre.
Kerekasztal a Tolerancianapon (fotó: Hajdrák Tímea)
Verseny helyett együttműködés a tanórán
Ekkor a tudósok figyelni kezdték az iskolákban uralkodó társas viszonyokat. Azt látták, hogy az osztályok kis csoportokba szerveződtek (általában a bőrszínük alapján), akik a többi csoportba tartozók hibáit, gyengeségeit keresték, ellenséget láttak a többiekben. Az osztályokban kialakult versenyszellem így felerősítette a különbségeket és az előítéleteket.
Ekkor találta ki Aronson az úgynevezett mozaikmódszert, amelynek lényege, hogy a tanulók az órán csoportokban dolgoznak. Egy-egy témakört felosztanak részekre, amit egy-egy ilyen kiscsoport dolgoz fel. A kiscsoportokba bekerül többféle bőrszínű, vallású, szociális hátterű, tehetségű gyerek, akik egymásra vannak utalva a feladat kidolgozásában. A csoportok által megoldott, feldolgozott feladatokból, témakörökből mozaikként áll össze az egész tananyag. Aronson szerint ugyanúgy, mint egy kosárlabdacsapatnál, rá vannak kényszerítve a csoport tagjai arra, hogy együttműködjenek egymással, hogy a legjobbat hozzák ki egymásból. Bár a verseny nem hal el teljesen e módszerrel a diákok között, de a hangsúly áttevődik az együttműködésre.
“A sikerhez együtt kellett dolgozniuk, meg kellett hallgatniuk egymást. A diákok kooperációja ahhoz vezetett, hogy végül megtanulták elfogadni egymást. A tanulmányi eredményeik javultak, jól érezték magukat az iskolában. Nemcsak teljes integrációt tapasztaltunk, hanem a tinédzserek empátiára való készsége is nőtt” – összegezte tapasztalatait a tudós. Aronson eredményeire és a módszer alkalmazásának nemzetközi sikereire alapozva azt állította, hogy 9-10 éves kortól a – naponta akár csak egy tanórán – mozaikmódszerrel oktatott diákok sokkal toleránsabbak lesznek. Aronson hangsúlyozta, hogy ez csak egy módszer, ami bizonyítottan rövid távon is beválik, de elképzelhető, hogy vannak más jó módszerek is.
„Tény, hogy Amerikában az iskolák közel 20 százaléka alkalmazza ma ezeket az elveket, és az is tény, hogy az utóbbi nyolc évben összességében jelentősen csökkent a fiatalkori agresszió. Ezt nem tulajdonítom a saját érdememnek, de szerénytelenségem tiltaná, hogy ne gondoljam, én is közrejátszottam ebben egy kicsit” – mondta nevetve Aronson.
A szülők mindig problémásak
Magyarországon van már néhány iskola (elsősorban az alternatív iskolák, de mások is), ahol a kooperatív tanulás már bevett gyakorlat. Egy ilyen intézmény vezetője a Tolerancianapon arra hívta fel a figyelmet, hogy a szülőkkel való együttműködés sokszor nagyon nehéz, mert a számukra szokatlan oktatási módszer ellenérzéseket válthat ki bennük. Nehéz megemészteniük, hogy „nincs rendes vázlat”, „más osztállyal szemben még sehol sem tartanak”, és „ha csak dumálnak az órán, hogyan veszik majd fel őket az egyetemre?”.
„A szülők mindig problémásak” – mondta a hallgatóság körében derültséget okozva Aronson, aki a szülők és a tanárok közötti kommunikáció javítását tanácsolta. Tapasztalatai szerint – szögezte le – idővel a kooperatív módszerrel tanuló osztályok jobb eredményeket érnek el, mint a hagyományos rendszerben tanulók. Ez pedig előbb-utóbb meggyőzi a szülőket is.
Aronson úgy vélte, a magyarok hasonlóan gondolkodnak a cigányokkal kapcsolatban, mint az amerikaiak a feketékkel vagy spanyolajkúakkal kapcsolatban. „Texasban, ahol én dolgoztam, komoly előítéletek éltek az emberekben, mégis sikerült leküzdeni. Húsz éve még senki nem gondolta volna, hogy ez egyáltalán fölvetődhet, de ma fekete elnöke van Amerikának. Tehát igenis változhatnak a dolgok” – mondta, elismerve, hogy ezek a folyamatok lassan, „frusztrálóan lassan” haladnak előre. Mindenesetre úgy értékelte, a mozaikmódszerrel tanító előítéletes tanár kevesebb kárt okoz, mint aki csak megszokott módon tárgyalja a tananyagot, ugyanis az egymás elfogadására hangolódott gyerekek szembekerülnek a tanár esteleges előítéleteivel.
