Bár a folytatást nélkülöző páratlan események – így a Puskás Ferenc által a kispadról irányított Panatinaikosz 1971-es BEK-döntője – ébren tartották a magasabb nívójú labdarúgásba, uszkve a jobb eredményekbe vetett hitet, Görögország először az 1980-as Európa-bajnokságon tudta megmérettetni tudását. A magyarok és a finnek kontójára kivívott továbbjutást követően Olaszországban a görög csapat nem vallott szégyent, de nem is játszott kiemelkedően.
A hollandok ellen sokáig ellenálltak (0-1), míg a címvédő csehszlovákoktól sem szenvedtek megrendítő vereséget (1-3) – tény ugyanakkor, hogy továbbjutási reményük a második mérkőzés után elszállt, így az első két találkozón szerzett két győzelemmel „jóllakott” NSZK ellen megszerzett első Eb-pont csupán a mérleget javította.
Sokáig semmi
Az újabb görög szereplésre 1994-ig, az amerikai világbajnokságig kellett várni, ám az argentinok, bolgárok és nigériaiak ellen összehozott 0-10 minden volt, csak reménykeltő nem. A Panaguliasz-csapat csak a nigériaiak ellen mutatott némi tartást, de az is csak arra volt elég, hogy a vereség mérsékeltnek tűnjön (0-2). A kilencvenes évek második felére viszont a görög válogatott visszasüllyedt a névtelenségbe, s csupán az ezredforduló tájékán lehetett felfedezni némi előrelépést: a régióban anyagilag kitűnő görög klubok ugyanis egyre többször szerepeltek a rangos európai kupákban, nemegyszer egy-egy jó eredménnyel is felhívva magukra a figyelmet; miközben a görög játékosok egyre kapósabbak lettek a piacon. 2000 után a négy nagy bajnokságból háromban – Serie A, La Liga és Bundesliga – szerepeltek meghatározó görög játékosok.
Négy éve a görög futball legnagyobb győzelmét ünnepelték Rehhagelék (MTI/EPA))
A több minőségi játékos még nem jelent feltétlenül jobb válogatottat, ám Otto Rehhagel érkeztével arra már volt garancia, hogy a csapatra jellemző rapszodikus teljesítményt felválthatja a kiszámíthatóság és az egyenletes produkció. Bár a 6. Eb-selejtezőcsoportban a görögök elszúrták a rajtot – előbb Athénban 2-0-ra kikaptak a spanyoloktól, majd Kijevben is alulmaradtak (0-2) az ukránokkal szemben – ezt követően megtáltosodott Otto Rehhagel csapata – a hátralévő hat csoportmeccsét megnyerte úgy, hogy gólt sem kapott! Madridban Jannakopulosz találatával nyertek, Ukrajnát Hariszteasz hajrában esett találatával verték 1-0-ra, s végül megnyerték a csoportot.
Rehhagel a sikerkovács
Rehhagel receptje amilyen egyszerű volt, olyan zseniális. A görög futballisták között a kétségkívül megszerzett nemzetközi tapasztalat ellenére sem volt a szó szoros értelmében vehető klasszis, így a játékosok tudásához alkalmazható legjobb játékmodorral rukkolt elő. A kemény, ám nem szabálytalan védekezésből kiinduló ellentámadás erényei már a selejtező-mérkőzéseken is megmutatkoztak, azonban gyümölcsei a portugáliai tornán értek be. Az A csoportban gyakorlatilag sansztalannak tekintett görögök négy pontjuknak köszönhetően jutottak tovább, majd az egyenes kiesési fázisban nem kaptak gólt. Európa nagy futballnemzetei nem figyeltek fel a görög előmenetelre, s ez lett a vesztük.
Noha győzelmük azóta nem kevés fanyalgó kritika tárgyául szolgált, tény és való, hogy az a csapat, az a védelem valamit nagyon tudhat, amelynek meg se kottyan az Henry-Trezeguet-Zidane francia trió, avagy a Nedvedre, Barosra (nem mellékesen a torna gólkirályára) és Kollerre kihegyezett cseh támadójáték. A hellének mindezt úgy érték el, hogy védelmük (és középpályájuk) olyan tökéletesen működött, hogy Nikopolidisz kapus csak elvétve kényszerült parádéra, az ellenfél támadói jóformán ziccerbe sem kerültek. A házigazda portugálok másodszori – döntőbeli – elpáholása már csak hab volt a tortán.
A görögök már a nyitónapon egy felkiáltójeles teljesítménnyel lepték meg a labdarúgás favoritokban számoló híveit (no meg a házigazdákat). A továbbiakban cáfolták a „minden csoda egy napig tart” elvét, és az összes ellenük küldött csapattal partiban voltak. Rehhagel és játékosai a torna favoritjait is kiejtették, felállítottak egy-két csúcsot – egy torna folyamán még senki sem győzte le a címvédőt és a rendezőt egyszerre, a házigazdát még sohasem múlta felül kétszer ugyanaz a csapat, senki sem nyert úgy világeseményt, hogy a negyeddöntőtől a címig kapott gól nélkül masírozott volna – és szimpatikus, megalkuvást nem tűrő futballjukkal egy földrész elismerését vívták ki. Bebizonyították, hogy egy szerényebb hagyományú csapat is csúcsra érhet, ha mindvégig koncentrálva megvalósítja és tartalommal tölti fel edzője elképzeléseit.
Görögország megérdemelten lett Európa-bajnok, s bár 2008-ban címvédőként távolról sem tartozik a favoritok közé, számolni kell vele.
