Gazdaság

(Figyelő, 1996/14. szám) Cikkük elolvasása után egy területen maradt hiányérzetem. Visszaemlékezhetünk, hogy az utóbbi három évben több balesetről, illetve rendőrségi lépésről lehetett olvasni a sajtóban, amelyek a borászattal függtek össze. A híradásokból kiderült, hogy a bortermelés elmúlt évtizedes visszaesése után egyre többen foglalkoznak ezzel a tevékenységgel, de! Az új borászok között sokan szakképzetlenek, illetve egyszerű [...]
1996. 04. 17. 00:00
Március elsejétől átlagosan 25 százalékkal emelkedett a villamos energia és a földgáz ára. Ezen belül a lakossági villamos energia ára átlagosan 20 százalékkal, az ipari fogyasztóké 17 százalékkal nőtt. A földgáz ára pedig a lakosságnak 29 százalékkal, az ipari és kommunális fogyasztóknak 21 százalékkal lett drágább. Eddig a hír. Hogy mi van mögötte? Az áremelés [...]
1996. 04. 17. 00:00
Európa nyugati felén nem tekinthető általánosnak, hogy a munkavállalók képviselőik útján részt vesznek a vállalatok vezetésében. Az erre módot adó államok közül Írországban, Svédországban és Norvégiában az igazgatótanácsban, míg Ausztriában, Dániában, Hollandiában, Luxemburgban és Németországban a felügyelőbizottságban ülhetnek ilyen participációs tagok. Befolyásuk és megválasztásuk módja változatos. A testületekben jellemző az egyharmados arányuk, akad azonban arra [...]
1996. 04. 17. 00:00
(Figyelő, 1996/13. szám) A hazai bankok konszolidációs és privatizációra való előkészítési időszakáról szóló cikkükben részletesen foglalkoznak a Magyar Hitel Bank esetével. Hiányoltam az írásból azt a megjegyzést, amely arra vonatkozhatott volna, hogy ez a bank a kétszintű bankrendszer kialakításkor előnytelen ügyfélkört örökölt. Emlékezetes, hogy az állam akkoriban mintegy kijelölte az egyes iparvállalatok bankjait, s a [...]
1996. 04. 10. 00:00
Szakértők becslései szerint ma még mindössze néhányszor tíz cég használja Magyarországon kereskedelmi kommunikációs rendszerében az elektronikus adatcserét. A Matáv májustól elinduló EDI-szolgáltatásától egy-két éven belül négy-ötszáz előfizetőt vár, és várhatóan más tőkeerős számítástechnikai és távközlési szolgáltató cégek is rácsatlakoznak a hazánkban Európa más részeihez képest némi fáziskéséssel csak eztán kezdődő EDI-boomra. A Matáv tavaly december [...]
1996. 04. 10. 00:00
Nem kizárt, hogy kötelező lesz a céltartalékképzés. Az viszont szinte bizonyos, hogy kiegészülnek a számviteli alapelvek, s módosul a mérleg közzétételére vonatkozó szabályozás. A számviteli törvény módosításának keretében az is elképzelhető, hogy megváltozik a mérleg fordulónapja. Bármilyen hihetetlen, a számvitelnek is vannak örök szabályai, amelyek ötszáz éve nem változtak – mondta Nagy Gábor, a Pénzügyminisztérium [...]
1996. 04. 10. 00:00
Csehország 1. Volkswagen (Németország), a befektetés értéke: 700 millió USD 2. Steyr-Daewoo (Ausztria, Dél-Korea), a befektetés értéke: 360 millió USD Lengyelország 1. Fiat (Olaszország), a befektetés értéke: 260 millió USD Szlovákia 1. Volkswagen (Németország), a befektetés értéke: 60 millió USD Forrás: Business Central Europe, May 1995
1996. 04. 10. 00:00
Továbbra is Németország és Franciaország vezeti a tőzsdék drágaság szerinti rangsorát Európában. Az Edinburg Financial Publishing a napokban tette közzé tanulmányát a The Estimate Directory című szaklapban. A skót intézet 150 európai elemzőnek 1200 vállalatról összegyűjtött adatait összesítve megállapította, hogy az idén Németországban várhatóan 16,8, Franciaországban pedig 16,3 százalékkal nő a jelenleg jegyzett cégek P/E [...]
1996. 04. 10. 00:00
1996. évi módosított előirányzat (millió Ft) Index* Háziorvosi ellátás finanszírozása 21 469 113,4 Feladatfinanszírozás 27 170 129,7 Egyéb alapellátás 14 766 148,8 Járóbeteg szakellátás 4 170 112,3 Mentés betegszállítás 6 539 112,3 Feladat + telj. fin. járóbeteg szakellátás 40 124 114,7 Teljesítmény fin. fekvőbeteg szakellátás 127 143 112,9 Aktív fekvőbeteg-ellátás 113 302 113,0 Krónikus fekvőbeteg-ellátás [...]
1996. 04. 10. 00:00
A múlt év őszén az ország északnyugati régiójában nyolcvan intézményt, vállalkozást kerestek fel a gazdasági rendőrség emberei, és azt vizsgálták, honnan származnak az általuk alkalmazott szoftverek? Az “érdeklődés” nyomán több feljelentés született illegális szoftverforgalmazás és -használat miatt, a nyomozás, a kihallgatások még mostanában is tartanak. Nemcsak ez a számítógépes berkekben nagy visszhangot kiváltó és máig [...]
1996. 04. 10. 00:00
Beruházásba fogott a Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Rt., az egyetlen a nagy magyar gyógyszergyárak között, amelyik külföldi szakmai befektető nélkül működik. Az invesztíció azonban csak piaci pozíciójának megőrzését teszi lehetővé, kapacitásfejlesztést nem. A cég abban is eltér magyar társaitól, hogy nem specializálódott egyes termékcsoportokra. Hétmilliárd forintos beruházásra készül a Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Rt. A [...]
1996. 04. 10. 00:00
(SZÁZALÉKBAN) 1996. Március 28. Súly az indexben Tényleges Előrejelzés ’94. ’95. ’96. I. n. ’96. GSCI 100,0 5,3 20,3 10,3 19,5 Energia 54,0 7,5 28,2 17,6 28,0 Fém 10,2 41,8 -5,0 0,4 10,0 Mezőgazd. 35,8 -2,6 18,4 3,3 13,5
1996. 04. 10. 00:00
A Wall Street Journal közép-európai mellékletében Joe Cook, a lap európai tudósítója a cseh korona sorsával foglalkozva megállapítja: “Sok minden függ a korona jövőjétől: a tőkebeáramlás, a kormány inflációellenes fellépése, sőt a júniusi választások előtt talán Vaclav Klaus miniszterelnök politikai jövője is.” A korona hosszú évek óta békés és nyugodt életet él. Az amerikai dollárból [...]
1996. 04. 10. 00:00
Az elektronikus adatcsere – vagy ahogy szakmai körökben, a nemzetközileg elterjedt terminológiával említik, az EDI, azaz “Electronic Data Interchange” – hazánkban ma még viszonylag szűk területen, leginkább a számítástechnikusok és logisztikai szakemberek között ismert fogalom. (Részletesen írtunk róla a Figyelő 1995. április 6-i számában.) A szakkifejezés kereskedelmi, pénzügyi, szállítmányozási, okmányok papírmentes, számítógépek közötti, nemzetközi szabványok [...]
1996. 04. 10. 00:00
Történelmi magasságba, emelkedett (3006,39 pontra) a nyersanyagok általános jövedelmezőségi mutatójául szolgáló Goldman Sachs-index (GSCI), amelynek első negyedéves növekedése elérte a 13 százalékot. A befektetési tanácsadó társaság elemzői szerint a nyersanyagipari jövedelem-kilátások tovább javulnak, s az index emelkedése az év végére eléri a 19,5 százalékot. Szerintük a befektetői portfóliókban a jelenlegi átlagosan 5 százalékról 7-re érdemes [...]
1996. 04. 10. 00:00
AZ EURÓPAI UNIÓ KORMÁNYKÖZI KONFERENCIÁJA a tervek szerint 1997 közepére ér véget, így a társult országokkal 1998 elején kezdődhetnek el a csatlakozási tárgyalások. Ezt Jacques Santer, az EU Bizottságának elnöke jelentette ki budapesti látogatásán. Az unió első számú embere a várakozásokkal ellentétben nem hozta magával azt a mintegy 100 oldalas kérdőívet, amelynek alapján elkészül majd [...]
1996. 04. 10. 00:00
Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) 1990 óta felel több PHARE-program végrehajtásáért. Az elmúlt öt évben a magyar K+F szektornak juttatott támogatás megközelítette a 25 millió ecu-t. Az OMFB kezelésében lévő PHARE-programok egy időre lezárulnak, s legközelebb valószínűleg csak két év múltán tudósíthatunk új nyertesekről. Ennek az az oka, hogy az új, jelenleg csak az [...]
1996. 04. 10. 00:00
Múlt heti számunkban idéztük az Economist Intelligence Unit átmeneti gazdaságokkal foglalkozó tanulmányának legfontosabb megállapításait a közvetlen külföldi tőkebefektetések alakulásáról. Táblázatunkról azonban sajnálatos módon lemaradtak a dátumok, a közölt adatok így azonosíthatatlanok maradtak. Olvasóink elnézését kérve, a befektetési számsorokat most megismételjük.
1996. 04. 10. 00:00
A magyar agrárexport – egy GATT-megállapodásban alig húszmilliárd forintban megállapított – támogatási keretének emelése érdekében a kormány gyakorlatilag folyamatosan lobbyzik külföldön. Az akció kimenetele még bizonytalan, ám aligha jó jel, hogy a múlt héten több ország is határozottan követelte a korábbi ígéretek betartását. Megfigyelők szerint félő, hogy – ellentétben a magyar várakozásokkal – példát fognak [...]
1996. 04. 10. 00:00
Forrás: Automobil-Produktion, 1994. 6. Mutatók Európa Japán A termelékenység évi növekedése 3-4 % 5-7 % Hiányzási ráta 5-20 % 1% Szállítási pontosság 80-100 % nagyobb, mint 90 % Minőséggel kapcsolatos költségek (az összes költség %-ában) 5-20 % 1% A beszállítók száma 40-700 100 körül Egy autóra jutó átlagos összeszerelési idő 36 óra 18 óra
1996. 04. 10. 00:00
Április közepével megkezdődik a tőzsdei kibocsátók éves rendes közgyűlési időszaka. Bár az eredeti meghívó napirendi pontjaiból kimaradt, az ÁPV Rt. – korábbi szándéknyilatkozatával összhangban – utólag kérte, hogy a tulajdonosok az elsőbbségi részvények átalakításáról is dönthessenek az OTP Bank Rt. április 26-i közgyűlésén. Az 1,15 milliárd forint névértékben forgalomba hozott elsőbbségi részvények után 12 százalékos [...]
1996. 04. 10. 00:00
Az Internet rajongói a Weben böngészve gyakran érzik a keresést lassúnak. A Digital a közelmúltban mutatta be “super spider”, azaz “szuperpók” technológiájú kereső szoftverét, az Alta Vistát. A program óránként 1 gigabájtnyi szövegből képes indextáblát készíteni, 21 millió Web-oldal teljes szövegállománya mellett 13 ezer, folyamatosan frissített hírállomány cikkei érhetőek el rajta keresztül. Nemcsak az Alta [...]
1996. 04. 10. 00:00
Forrás: EBRD Projekt Hitel Tőke InvesTel (szindikált hitel) 15,593 0 InvesTel (szindikált hitel) 38,983 0 Graboplast 0 2,400 MKB 19,492 0 Budapest Bank 11,695 0 Emitel 11,695 0 M5-ös autópálya 120,080 0 CGE/Déltáv 27,288 2,339 United Telecom Services 40,854 5,066 BorsodChem-privatizáció 0 23,390 Budapest Bank-privatizáció 0 36,644 MBFB 15,593 0 Prometheus ESCO 3,955 0 Kereskedelmi [...]
1996. 04. 10. 00:00
1995. 1996. P/E P/E Ausztria 11,9 13,6 Dánia 17,3 13,3 Finnország 10,7 8,6 Franciaország 19,6 16,3 Németország 19,1 16,8 Olaszország 15,1 12,7 Hollandia 11,7 10,2 Norvégia 8,8 8,5 Svédország 14,9 12,1 Svájc 17,8 14,8
1996. 04. 10. 00:00
Olvasói sztorik