Gazdaság

GARZON BÚTOR RT. – Az Alfától az auditóriumi asztalig

A ma már a menedzsment és a dolgozók tulajdonában lévő, tavaly 1,25 milliárd forint értékű terméket gyártó székesfehérvári Garzon Bútor Rt. – illetve jogelődje – 1976-ban készített először irodabútort. Az Alfa család nagy szériában készült, szerte hazánkban elterjedt, kedvező ára miatt mai változatait is keresik. Pedig az utóbbi években alapvetően megváltozott az a közeg, amelyben a Garzon Rt.-nek piacon kell maradnia. A hazai irodabútor-gyártásnak becsülhetően a 40 százalékát adó vállalkozás – a másik nagy gyártó kb. 35 százalékos részesedéssel a soproni Falco – alaposan megnövelte a kereskedelemmel, marketinggel, piackutatással foglalkozók számarányát a társaságon belül, hiszen a vásárlót fel kell kutatni. Mivel a lakossági bútorok iránti kereslet drámaian lecsökkent, a termelésük háromnegyedét adó közületi bútorok terén próbálnak meg újat kitalálni. Így születtek a fejlesztési ötletek konferenciaasztalok, egyetemi auditóriumi asztalok, gyorsétkeztető éttermek asztalainak készítésére. Gyártanak bútorokat szállodáknak és vendéglátóegységeknek, kórházaknak, orvosi rendelőknek, “udvari szállítói” a Belügyminisztériumnak.

A gyár két évvel ezelőtt megszerezte – egy német auditáló cég által tanúsítva – az ISO 9001-es minőségbiztosítási bizonyítványt, mégpedig a teljes termelési és értékesítési folyamatra, a tervezéstől a vevőszolgálatig. A vevők egyre igényesebbek – jogosan kihasználva, hogy élesedik a szállítók közötti konkurenciaharc -, nem szériabútorokat kérnek, hanem egyedi elképzeléseiket szeretnék viszontlátni, és tendereken vagy a megrendelés előtti helyszíni bemutatókon választják ki a szállítót. Meg kell küzdeni a külföldi versenytársakkal, elsősorban a német és olasz bútorcégekkel, hiszen a hazai irodabútor-piacnak becsülhetően a felét ezek szerezték meg. Számos esetben előfordul, hogy egy olasz cég olcsóbb áron tudja kínálni portékáját, mint a hazai gyártó.

A Garzon Bútor Rt. marketingszakértője tizenötmillió forintos megrendelést már komoly tételnek tekint, vagyis ennél általában jóval kisebb értékű szállításokból áll össze az éves forgalom. Két mintabolttal és néhány viszonteladóval dolgoznak. A cégnek vannak még szabad gyártási kapacitásai, gyártósorai általában csak egy műszakban üzemelnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik