Gazdaság

Az adózás rendjéről szóló törvény által megengedett, nyilvánosságra hozható adatok eljárási rendjét most dolgozta ki az APEH. Eszerint a megyei, illetve fővárosi igazgatóságoknak minden hónap 3-áig kell az APEH központjába eljuttatniuk a törvényi feltételeknek megfelelő cégek adatait. Az adatok valódiságáért az igazgatók a felelősök, s a “feketelisták” az APEH elnökének jóváhagyásával jelennek meg. A nyilvánosságra [...]
1996. 04. 17. 00:00
(Figyelő, 1996/15. szám) Egy komoly hiányosságot találtam a Figyelőben közölt parlamenti lobbylistában. Szempontjuk az volt, hogy a gazdasági érdekvédelmi vagy társadalmi szervezeteket sorolják fel. Felhívom a figyelmüket a Reális Zöldek Klubjára. Ez a szervezet a neve után valamilyen környezetvédelmi csoportnak tűnhet, valóságos ténykedése, lobbyzása szerint viszont nem az. Tudomásom szerint ez a szervezet is feliratkozott [...]
1996. 04. 17. 00:00
A Magyar Kereskedelmi Csarnok ösztönzésére 1894. január 7-én jött létre a Magyar Tudakozó és Incasso Egylet. Tíz évvel megalakulása után már több mint 63 ezer céginformációt nyújtott, s tagjainak száma a század elejére 835-re emelkedett. A szakma erkölcsi érdekeinek védelmében 1923-ban megalakították a Magyarországi Hiteltudósító Irodák Syndikátusát, s ezzel egyidejűleg az 1884. évi ipartörvény módosításával [...]
1996. 04. 17. 00:00
AZ ELŐZŐ ÉV = 100,0 1995.* 1996.** GDP-termelés 101-101,5 102-102,5 GDP belföldi felh. 96-97 100-101 ebből: egyéni fogy. 95-96 98,5-99,5 beruházás 100-102 106-108 Export 114 108-110 Import 97 103-104 Fogyasztói árindex 128,2 122-124
1996. 04. 17. 00:00
Magyarországon egy év alatt 800-1000 milliárd forint értékű energiahordozót használunk fel, aminek egynegyede-egyötöde import. A szakemberek szerint energiatakarékossággal mintegy 20 százaléknyit spórolhatnánk. De valahogy nem megy! A Magyar Energia Hivatal adatai szerint ugyanis a folyamatos és előre bejelentett áremelés ellenére ugyanannyi energiát használunk fel, mint korábban, azaz: villamos energiából szinten maradt a fogyasztás az áremelés [...]
1996. 04. 17. 00:00
Svédország új pénzügyminisztere, Erik Asbrink láthatóan további radikális intézkedések felé “nyomja” az új miniszterelnököt. A pénzügyminiszter sajnálkozását fejezte ki, amiért Persson az utolsó fizetés 80 százalékára emelte a munkanélküli-járulékot, és kijelentette, hogy emiatt csaknem kétmilliárd dolláros kiadási többletet kell ledolgoznia a következő költségvetésnek. 1998-ban ennél is szigorúbb pénzügyi politikára lesz szükség. A pénzügyminiszter nem volt [...]
1996. 04. 17. 00:00
Az MNB éveken át az ipari nagykereskedelmi ár alapján számolt reáleffektív árfolyamindexszel mérte a magyar gazdaság versenyképességét. A jegybankban e mutató alapján döntötték el, hogy milyen mértékben és irányban változtassanak a forintnak a valutakosárral szembeni árfolyamán. Ám a hazai és külföldi ipari árak közötti együttmozgás miatt az ipari nagykereskedelmi ár alapon számított reáleffektív árfolyamindexnek mint [...]
1996. 04. 17. 00:00
Azzal a jelszóval, hogy fogakat adnak az adóhatóságnak, januártól lazítottak az adótitok szabályozásán. Így a törvény szerint áprilisban kellene megjelenni a legnagyobb adócsalók adatait tartalmazó első feketelistának, amely azonban elmarad, illetve késik egy kicsit… A jogértelmezés elhúzódása miatt ugyanis újabb negyedévet kell várni arra, hogy a közvélemény betekintést nyerjen a legnagyobb adócsalók adataiba. Az adótitok [...]
1996. 04. 17. 00:00
(Figyelő, 1996/14. szám) Cikkük elolvasása után egy területen maradt hiányérzetem. Visszaemlékezhetünk, hogy az utóbbi három évben több balesetről, illetve rendőrségi lépésről lehetett olvasni a sajtóban, amelyek a borászattal függtek össze. A híradásokból kiderült, hogy a bortermelés elmúlt évtizedes visszaesése után egyre többen foglalkoznak ezzel a tevékenységgel, de! Az új borászok között sokan szakképzetlenek, illetve egyszerű [...]
1996. 04. 17. 00:00
Integrációs Államtitkárság néven új szervezeti egységet hoznak létre a Külügyminisztériumban – derül ki egy lapunk birtokába jutott tervezetből. Az EU-integrációval kapcsolatos hatáskörökről végleges döntés lapunk megjelenésével egy időben, a csütörtöki kormányülésen várható. Az újonnan létrejövő intézmény, az Integrációs Államtitkárság vezetésével – a Horn Gyula miniszterelnök által jegyzett előterjesztés szerint – a külügyi tárca hamarosan kinevezendő [...]
1996. 04. 17. 00:00
A svéd Szociáldemokrata Párt újonnan megválasztott elnökeként Göran Persson váltja fel a miniszterelnöki székben a kevésbé színes egyéniségű Ingvar Carlssont, aki tíz évig töltötte be a pártelnöki posztot. Az új svéd miniszterelnökre az a feladat vár, hogy egyszerre őrizze meg pártja jóléti politikáját, és élénkítse fel a gazdaságot. Persson azután került a párt élére, hogy [...]
1996. 04. 17. 00:00
A magánnyugdíjpénztárak gyorsíthatják a gazdaság fejlődését, és intézményi befektetőként hozzájárulhatnak a tőkepiac fejlődéséhez – jelezték a külföldi szakértők azon a nemzetközi konferencián, amelyet a múlt héten rendezett a Világbank, a Kelet-Nyugati Tanulmányok Intézete és a Magyar Közgazdasági Társaság. A nyugati országok egy része már szembenézett a felosztó-kirovó elven alapuló nyugdíjbiztosítás válságával, ám abból eddig csak [...]
1996. 04. 17. 00:00
Gazdasági szempontból a legújabb kor egyik legdrámaibb esztendejének nevezte a múlt évet Köves András, a Kopint-Datorg Rt. vezetője, bemutatván a műhely idei első konjunktúrajelentését. A kutatók szerint a tavalyi év javuló makrogazdasági eredményeit valószínűleg a belső kereslet kisebb visszaesése mellett is el lehetett volna érni – a kormány kissé túladagolta a restrikciót. A magyar gazdaság [...]
1996. 04. 17. 00:00
Március elsejétől átlagosan 25 százalékkal emelkedett a villamos energia és a földgáz ára. Ezen belül a lakossági villamos energia ára átlagosan 20 százalékkal, az ipari fogyasztóké 17 százalékkal nőtt. A földgáz ára pedig a lakosságnak 29 százalékkal, az ipari és kommunális fogyasztóknak 21 százalékkal lett drágább. Eddig a hír. Hogy mi van mögötte? Az áremelés [...]
1996. 04. 17. 00:00
Az elnök mellett a Tőzsdetanács tagjai “bekerülési sorrendben”: LANTOS CSABA, a Creditanstalt Értékpapír Rt. ügyvezető igazgató-helyettese, a Központi Elszámolóház és Értéktár Rt. elnöke; BODNÁR ZOLTÁN, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke; LOTFI FARBOD, az ING Értékpapír Rt. vezérigazgatója; DEBRECZENI KÁLMÁN, a Dunainvest Tőzsdeügynökség Kft. ügyvezető igazgatója. REMÉNYI ZOLTÁN, a Bankár-F Kft. befektetési ügyvezetője, a befektetők képviselője [...]
1996. 04. 17. 00:00
Az adózás rendjéről szóló törvény január elsejétől három esetben teszi kötelezővé adótitok nyilvánosságra hozását: 1.Magánszemélyek esetén 10, más adózók esetében 100 millió forintot meghaladó adóhiány jogerős megállapítása esetén kötelező a közzététel. Az adóhiányba a bírság és a késedelmi pótlék nem számít bele. E tekintetben csak az az adóhatósági határozat minősül jogerősnek, amit a bíróság felülvizsgált, [...]
1996. 04. 17. 00:00
(Figyelő, 1996/ 15. szám) Mezőgazdasági termelőként én is, vállalkozótársaim is megértjük, hogy nemzetközi szerződések alapján annyi támogatást kaphatunk az államtól, amennyi még nem sérti a közös piac vagy más nemzetközi szövetség érdekeit. Azt viszont mégis soknak tarjuk, hogy akárcsak a lapjukban, folyamatosan a nevezetes GATT-szerződést hozzák fel korlátként. Én arra vagyok elsősorban kíváncsi, hogy milyen [...]
1996. 04. 17. 00:00
(ADATOK EZER FORINTBAN) Megnevezés 1994. 1995. Mérlegfőösszeg 1 937 496 3 164 144 Saját tőke 940 467 2 280 442 Jegyzett tőke 800 000 1 970 000 Eredmény-tartalék 52 858 112 249 Általános tartalék 24 219 39 552 Mérleg szerinti eredmény 63 390 158 641 Éves bevétel 1 452 416 3 402 075 Éves ráfordítás [...]
1996. 04. 17. 00:00
Egy korlátozott nyugdíjreform is évi több tízmilliárd forintnyi többletbefektetést jelenthetne, hosszabb távon pedig még kedvezőbbek a kilátások. Eleinte persze nyilván csak a kockázatmentes állampapírokba fektetnek majd a várományfedezeti elven működő nyugdíjpénztárak, tőkéjük növekedésével azonban előbb-utóbb a biztonságosnak számító vállalati papírok – a legjobb minősítésű részvények és a kötvények – is sorra kerülnek majd. Szakértők egybehangzó [...]
1996. 04. 17. 00:00
Európa nyugati felén nem tekinthető általánosnak, hogy a munkavállalók képviselőik útján részt vesznek a vállalatok vezetésében. Az erre módot adó államok közül Írországban, Svédországban és Norvégiában az igazgatótanácsban, míg Ausztriában, Dániában, Hollandiában, Luxemburgban és Németországban a felügyelőbizottságban ülhetnek ilyen participációs tagok. Befolyásuk és megválasztásuk módja változatos. A testületekben jellemző az egyharmados arányuk, akad azonban arra [...]
1996. 04. 17. 00:00
A Gyulán működő Atlas Sportszergyártó és Javító Gmk. kondicionáló-gépekkel látja el a Magyarországon és a Boszniában állomásozó IFOR-csapatok amerikai kontingenseit. A 31 millió forintos üzlet keretében 28 kondicionálóterem berendezéseit szállítják az amerikaiaknak, és áprilisban újabb megrendelések várhatók. Már biztosra ment a hazánkban állomásozó IFOR-csapatok képviselője múlt év decemberi, gyulai látogatásán. Egy gyulai vállalkozás termékeire budapesti [...]
1996. 04. 17. 00:00
ÖNKÉNTES KÖTELEZŐ ELISMERT FELADATA A társadalombiztosítás szolgáltatásainak önkéntes kiegészítése. Kötelező biztosítási jogviszony a munkajövedelmet szerző állampolgárok részére. A társadalombiztosítás szolgáltatásainak önkéntes átvállalása. TAGSÁGI KÖR Az alapszabály határozza meg. A feltételeknek eleget tevő személy kérelme nem utasítható vissza. A társadalombiztosítási törvény szerinti járulékfizető kör. Hasonlóan a kötelező pénztárhoz. TAGSÁGI VISZONY Megszűnik a tag halálával, kilépésével, vagy [...]
1996. 04. 17. 00:00
Budapesten minden harmadik – összesen 240 ezer – lakásban van távfűtés. S miközben a távfűtésvilág – ezen belül Európa-szerte – folyamatosan terjed, hogy így csökkentsék az energiaköltségeket, Magyarországon és főként Budapesten korábban nem létező gondok nehezítik a távfűtés fejlesztését és gazdaságossá tételét. A képlet leegyszerűsítve a következő: Magyarországon a távfűtőrendszert – ellentétben a nyugat-európai távhőszolgáltató [...]
1996. 04. 17. 00:00
Olvasói sztorik