Több mint húszezren vonultak fel a brit fővárosban, hogy felhívják a figyelmet a globális felmelegedés elleni cselekvés szükségességére. A résztvevők új globális egyezményt követeltek a globális felmelegedés megelőzése tárgyában, a 2012-ben lejáró Kiotói Jegyzőkönyv felváltására.
A Buffalót nem rázta meg az első "igazi" veresége, és vasárnapra virradóra a játéknap egyetlen mérkőzésén nyerni tudott a New York Rangers vendégeként.
A kanadai ingatlanfejlesztő Tippin Corporation – amely az idén januárban vette meg a Magyar Televíziónak jelenleg otthont adó egykori Tőzsdepalota épületét – a napokban 21 millió euróért megvásárolta a Szabadság téri Lipót mélygarázst – tudatta a cég az MTI-vel. A fejlesztő cég megfontolja a mélygarázs és a palota közti föld alatti összeköttetés megteremtését.
A nagyobb PC-gyártók és elemzői cégek nem számítanak jelentősebb ünnepi rohamra a vásárlók részéről, amit többek között a Windows Vista csúszásával és a laptopakkumulátorok visszahívásával magyaráznak.
Magyarországon először árvereztek el 43 köztéri alkotást – a CowParade teheneit – a Művészetek Palotájában. A aukción csaknem 20 millió forint jött össze a Mosolyország és a Bátor Tábor alapítványoknak.
Száz év után Van Gogh-kiállítás nyílik Közép-Európában, közelebbről a Szépművészetiben, ahol a holland festő mintegy 80 alkotását mutatják be. A Magyarországon 400 millió forintos rekordbüdzséjű rendezvényre rekord félmilliós nézőszámra számítanak. Van Gogh után a következő nagy dobás Dzsingisz kán lesz.
Október utolsó hétvégéjén tartották az amatőr extrémsport illetve hip-hop filmeket felvonultató negyedik XAFT-ot (Alternatív Film Találkozót) a Toldi moziban. Idén 62 kisfilm közül választották ki a díjazottakat.
A Real Madrid meglepetésre 2-1-re kikapott a Celta Vigo együttesétől a spanyol labdarúgó-bajnokság vasárnapi mérkőzésén, a Bernabeu Stadionban. A tabellát a Barca szombati botlása után az UEFA-kupa győztes Sevilla vezeti.
Az angol bajnokság két éllovasa is elbukta vasárnapi rangadóját: a Chelsea idén másodszor nem szerzett pontot bajnokin, az Arsenalt pedig ezúttal a West Ham tréfálta meg - Henryék megint mindent kihagytak.
Az AC Milan nagy meglepetésre kétgólos vereséget szenvedett az Atalanta otthonában, az olasz labdarúgó-bajnokság 10. fordulójában. Az élén nincs változás, az Internazionale és a Palermo is nyerni tudott.
Hétfőn léptek életbe azok az intézkedések, amelyek az egész Európai Unióban korlátozzák a gépek fedélzetére felvihető folyadékok mennyiségét, s egyben az ellenőrzést is szigorítják.
Nem sikerült a továbbjutást érő csoportelső vagy -második helyet kiharcolnia az Újpestnek a férfi vízilabdacsapatok LEN Kupája második selejtezőkörében. A Szeged már szombaton bebiztosította a helyét, és utolsó meccsen szintén kikapott.
Itt a kézzelfogható bizonyíték, hogy a Forma-1 a pénzről szól. A McLaren Mercedes csapat Fernando Alonsóval nemcsak egy kiváló pilótát kapott, de rengeteg pénzt is.
Megszakadt az újonc orosz Jevgenyij Malkin remek góllövő-sorozata az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján. A Buffalo hazai pályán szenvedett vereségét a Torontótól, ráadásul lesérült az egyik legjobbja.
Az amerikai Shannon Briggs a Boksz Világszervezet (WBO) új nehézsúlyú világbajnoka. A Boksz Világtanácsnál (WBC) is új bajnokot avattak: a szintén amerikai Floyd Mayweather Jr. került a váltósúly trónjára.
Nem sikerült a bravúr az MKB Veszprémnek a spanyol Portland San Antonio ellen a férfi kézilabda BL-ben: a magyar csapat ugyan nyert 23-21-re, de legalább nyolcgólos siker kellett volna az első helyhez.
Az MTK csak döntetlent játszott a Honvéddal, de így is átvette az első helyet a labdarúgó Borsodi Liga tabelláján, mivel a korábbi listavezető Zalaegerszeg két góllal kikapott a Kaposvár otthonában.
A Manchester United együttese magabiztos győzelemmel kedveskedett edzőjének, Sir Alex Fergusonnak, aki hétfőn ünnepli a manchesteri szerepvállalásának huszadik évfordulóját.
Szabics Imre góljával jutott ponthoz a Mainz Leverkusenben, a Cottbus pedig Szélesi Zoltánnal a soraiban játszott döntetlent a listavezető Werder Bremen vendégeként a Bundesliga 10. fordulójában.