Szórakozás

Erre költi nyereményét az Exatlon férfi nyertese, Koplányi Gábor

TV2
TV2

Vasárnap véget ért az Exatlon Hungary ötödik évada. A döntőben 30 millió forintot osztottak szét a győzteseknek: Szabó Réka és Koplányi Gábor is 15-15 milliót vihettek haza.

A projektkoordinátorként tevékenykedő Koplányi nemrég a story.hu-nak adott interjút a győzelme kapcsán, amit bevallása szerint eleinte fel sem fogott.

Csak este, miután egyedül maradtam a szállodaszobában esett le, mi is történt valójában. Azt mondogattam magamnak, »Úristen, megnyertem!«. Azt hiszem, szakaszosan történik a feldolgozás, mert amikor a döntő lement a tévében, kicsit újraéltem a győzelmet. Egyébként itthon senkinek sem árultam el, milyen eredménnyel zárult a verseny. Persze próbálták kiszedni belőlem, de nem hagytam magam. Így aztán az egész család a tévéből tudta meg, én lettem a győztes.

A beszélgetés alkalmával Koplányi azt is elárulta, mi lesz a nyereménye sorsa:

Ez egy hatalmas összeg egy magamfajta átlagembernek. A családban lesz helye a pénznek. De szeretnék belőle befektetni és jótékonykodni is. Valamint valamennyit a jövőmbe fektetni, magamra költeni. Úgyhogy biztosan nem fogom eljátszani egy kaszinóban.

Hozzátette: nem a kapott összeg miatt a legboldogabb, hanem egy olyan tanulság miatt, ami hosszú évekre lendületet adhat neki.

Azt hiszem, mostantól még inkább aktív rendezője, alakítója leszek a saját életemnek. Nem sodródom, nem halogatok, egyszerűen csak megteszem azt, amit szívem diktál. Korábban jellemző volt rám a »ráérünk arra még« hozzáállás. Például évek óta terveztem, hogy jelentkezem ebbe a versenybe, ez idáig mégsem tettem meg. Nem sokkal a kiutazás előtt elvégeztem egy szinkronszínészi tanfolyamot, amivel szintén régóta szemeztem. Ebben is kipróbálnám magam. Nem titok, hogy érdekel a média. Szívesen belekóstolnék a műsorvezetői szakmába is. Például kvízműsorok házigazdájaként

– jegyezte meg a győztes, aki egyelőre marad a régi munkahelyén.

Kapcsolódó
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik